Milliárdokat szakíthatott az ismert ügyvéd a letelepedési kötvényekkel

  • narancs.hu
  • 2017. április 24.

Belpol

A helikopterező miniszter barátja jól járt.

Ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap Kosik Krsitóf ügyvéd irodája  minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került szerződésből, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore céggel. A múlt év végéig több mint 4700 ilyen állampapírt született. Kosik Kristóf ügyvéd többször járt el Rogán Antalnak, valamint Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának a megbízásából, sőt a  lap úgy tudja, hogy ő írta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály módosítását is 2012-ben.

A Hungary State Special Debt Management közvetítő céget Hongkongban jegyezték be 2012. december 4-én, véletlenül bő három héttel a törvény hatálybalépése és egy héttel a parlamenti végszavazás előtt. Ez a cég kapja a kötvényüzlet legnagyobb hasznát jelentő negyvenötezer eurós (mintegy 14 millió forint) szolgáltatási díjat.

Szigetvári Viktor a lap értesüléseire hivatkozva feljelentést tesz a másfél milliós kifizetések miatt: „kizárólag a korrupció az alapja annak a konstrukciónak, melyben a Rogán Antal és Habony Árpád strómanjaként eljáró ügyvédnek színlelt szolgáltatást “vásárolva" kell másfél millió forintot fizetnie minden letelepedni kívánónak. Ezt a rendszert meg kell szüntetni, és bíróság elé kell állítani a felelősöket.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.