Milliárdokért korszerűsítik az FTC hat éve épült stadionját

  • narancs.hu
  • 2020. december 25.

Belpol

Máshol ennyiből egy új stadiont felhúznak.

Nagyvonalú karácsonyi meglepetéssel szolgált a kormány a Fradinak- szúrta ki az Index a december 24-i Magyar Közlönyben.

Ahogy írják a 2005/2020-as számú kormányhatározat szerint 3 milliárd forintot csoportosítanak át "magasépítési beruházásként" a Groupama Aréna magasépítészeti korszerűsítésére.

A "Gazdaságvédelmi programok előirányzatból, a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból történő, valamint fejezetek közötti és fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításokról, kötelezettségvállalás engedélyezéséről, továbbá a 2021. évi központi költségvetés végrehajtása érdekében szükséges intézkedésekről és egyes kormányhatározatok módosításáról” című határozatból azonban az már nem derül ki, hogy pontosan mire fogják költeni a pénzt.

Hozzáteszik, hogy a Groupama Arénát 2014-ben nyitották meg, a stadionnak pedig a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Zrt. volt a kivitelezője, és teljes egészében állami forrásból, 14,7 milliárd forintból építették fel. Tehát a teljes építési költség 20 százalékából fejlesztik az arénát. 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.