Milliós év végi jutalmat kaptak az államtitkárok

  • narancs.hu
  • 2020. január 27.

Belpol

Van olyan tárca, ahol 2,6 milliót kaszáltak az államtitkárok. De akad olyan is, ahol még a miniszternek is kijárt az extra juttatás.

Összeszedte a Blikk, milyen jutalmakat osztottak ki a minisztériumok az év végén. A legjobban a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárai jártak. Előbb úgynevezett motivációs elismerésként, majd jutalomként kapott egy-egy havi fizetést ráadásként Kovács Zoltán kommunikációs, Nagy János programirodát vezető államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes, vagyis összesen fejenként 2,6 millió forintot kaptak.

Ehhez képest a Miniszterelnöki Kormányirodán egyszeri 2 millió forintos jutalmat kapott Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős és Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár.

Az Igazságügyi Minisztérium egyhavi miniszteri illetményt, azaz 1,94 millió forintot adott három államtitkárának, miniszteri elismerésként.

A Pénzügyminisztérium Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárt díjazta egyhavi miniszteri fizetésnyi extrával, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pedig 1,3 millió forint jutalmat adott neki.

Az Agrárminisztériumban 850 ezer forint motivációs elismerés és 300 ezer forint SZÉP-kártyára utalt pénz járt a vezetőknek.

Míg az Emberi Erőforrások Minisztériumában az államtitkárok 650 ezer forintot kaptak, valamint 350 ezret a Széchenyi Pihenőkártyára. Ez volt az egyetlen olyan tárca, ahol nem csak az államtitkárok, a miniszter, vagyis Kásler Miklós is kapott extra juttatást.

A nyilvántartás szerint a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem osztott jutalmat az államtitkároknak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.