Az éveken át masszívan veszteséges s legendásan rossz ingatlanhitel-portfóliót görgető MKB Bankot 2014 nyarán 17 milliárd forintért vette meg a magyar állam a Bayerische Landesbanktól (illetve annak 94 százalékos tulajdonosától, a Bajor Szabadállamtól). Az ötödik legnagyobb magyar pénzintézet megvásárlását akkor a bankszerzés vágyán kívül semmi nem indokolta, hiszen éppenséggel a tulajdonos BayernLB-t szorította eladási kényszer: a korábbi uniós segítség fejében neki kellett 2016 végéig megszabadulnia a magyar leányától.
A bankra pár hónappal később, 2014 decemberében a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank tette rá a kezét, mégpedig „szanálás” jogcímével. Már az is árulkodó volt, hogy a magyar parlament, stréber módon elébe menve az uniós elvárásnak, még a nyáron elfogadta a szanálási törvényt, így az MNB azt megelőzően felállíthatta a Szanálási Alapot, hogy az Európai Bankhatóság iránymutatásai elkészültek volna. A törvény szerint az alap a fizetésképtelenség miatt válsághelyzetbe került bankokat vonhatja szanálás alá: így furcsa volt, hogy elsőként arra az MKB-ra csapott le, amely tulajdonosi feltőkésítésének mértékét (ez 83 milliárd forint volt) alig fél évvel korábban, a bank állami megvétele előtt, maga az MNB hagyta jóvá. A tőke- és likviditási helyzet kielégítő voltát a jegybank is elismerte, és lépését a „szükséges átalakítások felgyorsításával” indokolta. Grátiszként a tulajdonosi jogok gyakorlását is megkapta a kormánytól.
A pénzintézetek befizetéseiből működő Szanálási Alap tette a dolgát. Amint arról az MNB 2016. június 30-án Sikeres volt az MKB Bank piaci értékesítése, az MNB lezárta a bank szanálását címmel kiadott közleménye beszámol, első lépésként „a kritikus helyzetért felelős, jelentős kitettséget képviselő, toxikus kereskedelmi ingatlanhitel-állományt választotta le”, és a 130 milliárd forint összegű vagyont közel 100 milliárd forintért értékesítette a piacon. A korábbi tájékoztatásokból az is kiderült, hogy a második szakaszban 213 milliárd forint bruttó összértékű, a piacon nem értékesíthető vagyonelemeket 96 milliárd forint gazdasági értéken adtak át az alap kizárólagos tulajdonában álló Szanálási Vagyonkezelőnek – ám ennek piaci értéke csak 64 milliárd forint volt, így a 32 milliárd forintos különbözetet az állam állta.
A jegybanki közlemény azt is tudatta, hogy „a szanálási intézkedések záró lépéseként” az MNB értékesítette a bank részvényeit, amelyek 45-45-10 százalékos arányban a Blue Robin Investments SCA, a Metis Magántőkealap és a Pannónia Nyugdíjpénztár tulajdonába kerültek. A vételár 37 milliárd forint volt, amelyből az adófizetés után megmaradt 32 milliárd forintos összeg éppen fedezte az állami támogatást: így a Szanálási Vagyonkezelőnél nem keletkezett veszteség.
Csupa nyertes
Ennyi jó hír olvastán igazán megnyugodhattunk volna. Hiszen láthatóan mindenki jól járt: az állam ráfordításai megtérültek, és újból magánkézbe került a magyar bankpiac egyik meghatározó intézménye, így az esetleges további veszteségei már nem az adófizetők és a megtakarítók pénzét emészti. Csakhogy a módjával csurgatott információkból éppen az nem derül ki, hogy valójában mennyi közpénzt emésztett föl a bank megvásárlása, szanálása és értékesítése. E folyamatnak a fentieken túlmenő részletei – üzleti titokra hivatkozva – homályban maradtak, például az, hogy ténylegesen mennyit értek a Szanálási Vagyonkezelőnek értékesítésre átadott, főként ingatlanokból álló vagyonelemek.
A bankot megszerző tulajdonosok kiléte is okkal nyugtalanította a közvéleményt. (Erről részletesen lásd: Titkok és remények, illetve Bankrablás, Magyar Narancs, 2016. április 7., Fedezékben, Magyar Narancs, 2016. július 7.) Az MNB azt ígérte, hogy a részvények legalább 51 százalékát nemzetközi tenderen kínálják, a preferált tulajdonosi struktúrában külföldiek is szerepelnek, és később esetleg tőzsdei értékesítésre is sor kerülhet. Az értékesítés részleteiről azonban csak az tudható, hogy a kezdeti hét érdeklődőből végül hárman nyújtottak be kötelező érvényű ajánlatot, és közülük az eladó a legmagasabb vételárat ígérő konzorciumot választotta ki. Amely, érdekes módon, pont annyit (37 milliárd forintot) ígért, amivel éppen nullszaldóssá vált a szanálási ügylet.
A bankot megvásárló konzorcium tagjainak átláthatatlan tulajdonosi háttérről és a kétes pénzügyi képességről árulkodó információk végképp nem voltak megnyugtatók. (Lásd: Indiai filmes vállalkozó, luxusért és misztériumokért rajongó magyar tisztségviselő az MKB Bankot megvenni szándékozó társaságban, magyarnarancs.hu, 2016. június 16.) Főleg annak fényében, hogy a nagyközönség pénzét becsatornázó bankoknál különösen fontos a tőkeerős, jó üzleti hírnevű és érdekkonfliktusoktól mentes tulajdonosok megléte. Ehhez képest a Metis magántőkealapot a Minerva Tőkealap-kezelő a pályázat beadását pár nappal megelőzően indította útnak, bár végül, az MNB döntéséig, rejtélyes forrásból 42 milliárd forintot tett bele.
A másik nagyrészvényesről, a szingapúri hátterű, ám Luxemburgban bejegyzett Blue Robin Investmentsről még ennyi információnk sem lehetett. Bár képviseletében Rakesh Kumar Aggarwal úr a maga fizikai valójában is megjelent a színen, sem a jó üzleti hírnevéről, sem cége kellő tőkeerejéről nem győződhettünk meg. Sőt, épp ez a lap nyomozta ki, hogy a kötelező ajánlat beadásakor még be sem jegyezték a négy nappal korábban pár millió forintos tőkével megalapított Blue Robint, és később sem látszott, miből telik a cégnek a rá eső 16,6 milliárdos vételárra (lásd: Gyanús az MKB eladása – Egy csupán 2,5 millió forintos tőkéjű társaság vinné a bankot, magyarnarancs.hu, 2016. április 5.). A lapnak a tulajdonosi háttérre és a szanálás részleteire vonatkozó érdeklődését az MNB az alapítványainál alkalmazott érveléssel hárította el, hogy tudniillik megszűnt az MKB köztulajdon jellege, amikor fő részvényese a Szanálási Vagyonkezelő lett. Ám a bíróság szerint az MNB szanálási hatóságként közfeladatot lát el, ami „megalapozza a közérdekű adat kiadásának kötelezettségét”.
Magyar, de kié?
Ez a kötelezettsége amiatt sem szűnik meg, hogy az egyik rejtélyes tulajdonost, a Blue Robint a minap kivásárolta két itthon jól ismert személy cége, és így papíron is színmagyar tulajdonba került a bank. Már ezt megelőzően is történt egy lépés a magyarítás érdekében: a „külföldi” cég 15 százalékos pakettet munkavállalói részvényprogram keretében átadott a bank dolgozóinak. A fennmaradó 30 százaléknyi részvényhányad kétharmadát (20,19 százalékot) most a Szemerey Tamás tulajdonában álló BanKonzult, egyharmadát (9,81 százalékot) pedig az egykori MNB-alelnök, jelenlegi MKB-vezér Balog Ádám cége, a Promid Invest Zrt. vásárolta meg.
| ||
Kezd tehát tisztulni a kép, bár még mindig vannak homályos pontok. A fő cél kezdettől világos volt; erről 2014 augusztusában így vélekedtem: „lesz olyan ár, amelyen a kipucolt és kistafírozott bank elkel (…). De még ebben az esetben is kérdés, hogy a gyöngyszem mely politikai-üzleti csoport birodalmát fogja ékesíteni.” Úgy néz ki, több kör is osztozik a bankon, bár a résztvevőkről csak feltételezéseink lehetnek. Arról például, hogy ki áll valójában a Metis tőkealapot összehozó Minerva alapkezelő mögött, illetve milyen pénzből hízott hamar nagyra az alap. A két név az MNB nyereségéből éppen akkoriban létrehozott jegybanki alapítványok Pallas Athéné nevére rímel, ami okot adhat a gyanúra, hogy az alapkezelő esetleg éppen ezek pénzeit fektette be az alapba. Az azóta hatástalanított Figyelő akkori értesülése szerint a tőkealap mögött Mészáros Lőrinc üzlettársa állhat (ennyi igazán járhat Orbánnak cserébe azért, hogy az MNB elnöke szabad kezet kapott közel 300 milliárd felhasználásához). Mindez persze csak merő spekuláció.
Szemerey és Balog mögött Matolcsy György alakja sejlik fel, hiszen nélküle egyikőjük sem juthatott volna jelenlegi pozícióiba: az unokatestvér Szemerey bankját, a Növekedési Hitelbankot a jegybanki refinanszírozás és az MNB-alapítványok betétei hizlalták fel (és még a bedőlt Buda Cash ügyfeleit is megkaphatta), Balog pedig Matolcsy kegyéből avanzsálhatott MNB-alelnökké, majd az MKB vezérigazgatójává. A királycsináló jegybankelnök pedig, aki a monetáris hatóság mellett a pénzügyi rendszer felügyeletét is vezényli, sokat tehet a hozzá most már több szálon is kötődő bank érdekében. Monetáris eszközeivel segítheti, hogy akkor is kedvező áron jusson likviditáshoz, amikor a bankközi pénzpiacon rosszabb kondíciókkal jutna hitelhez (ilyen a tavaly ősszel bevezetett, forintlikviditást nyújtó swap eszköz), és felügyelői szigorát is érdekének megfelelően alakíthatja. Az MNB-ben összpontosuló hatalom már eleve magában rejti az érdekkonfliktus veszélyét, hát még akkor, ha teljhatalmú elnökét rokoni vagy baráti (és még ki tudja, milyen) szálak kötik valamely pénzintézet vezetőjéhez, tulajdonosához.
A kormány is segítheti a bankot, különösen egy olyan gazdaságban, ahol éppen növekszik az állami befolyás mértéke. Az állami üzletek finanszírozása minden pénzintézet számára vonzó: nem véletlen, hogy a bankvezetők csak szordínóval bírálják a kormányokat. Hiába evickélt ki a magyar gazdaság a válságból, és hiába enyhítették a terheiket (bankadó), még ma sem könnyű stabilan nyereségessé tenni egy bankot. A lassan emelkedő kamatok mellett sem várható a fő jövedelemforrást adó kamatrés növekedése, miközben a tőkekövetelmények szigorodása és a digitalizáció további költségeket hoz.
| ||
A bankok tavaly megugró nyereségei jórészt a céltartalékok felszabadításának köszönhetőek. Vélhetően a sokáig erősen veszteséges, ám a szanálás során kipucolt MKB-t is ez húzta át a pozitív szaldóba, így bizonyára jól jön neki a jegybanki-kormányzati hátszél. Már csak azért is, mert vezetője, a harmincas évei vége felé járó Balog Ádám nem a jegybank alelnökeként, illetve az MKB vezetőjeként kapott béréből fizeti ki a banki tulajdonrésze megvásárlásához szükséges közel négymilliárdot, hanem – ki tudja, miként megszerzett – hitelből, amit a bank osztalékából tud majd törleszteni. És feltehetően Szemerey sem eddigi bankja profitjából perkálta le a maga nyolcmilliárdját.
Persze akik csaknem három éven át ennyi erőfeszítést tettek az MKB megszerzéséért, azok bizonyára nem csupán díszként akarták a kalapjukra tűzni, hanem jó üzletet látnak benne. Már csak emiatt is garantálható, hogy így vagy úgy, de nyereséges lesz a bank.
