Mindkét kezét elveszítette a kormánytisztviselő, akinél felrobbant egy kézigránát

  • narancs.hu
  • 2025. március 22.

Katasztrófa

Súlyos baleset történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén.

Pénteken súlyos baleset történt az újdörögdi gyakorlótéren egy kormánytisztviselőknek szervezett önkénteskiképzésen – derült ki a Honvédelmi Minisztérium előtt szombat reggel tartott sajtótájékoztatón.

Somogyi Zoltán vezérőrnagy elmondta, hogy a dobógyakorlat során egy éles kézigránát felrobbant az egyik tisztviselő, egy fiatal hölgy kezében, aminek következtében az egyik kezét csuklóból, a másikat alkarból elveszítette. Emellett lágyrész- és arcsérüléseket is szenvedett. A helyszínen azonnal ellátták, majd mentőhelikopterrel szállították az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre. Állapota stabil. A kiképzője szintén megsérült, de csak könnyebb sérüléseket szenvedett, az ő állapota szintén stabil.

A baleset okát a rendőrség, a Győri Regionális Nyomozóügyészség és a Honvédelmi Minisztérium vizsgálja. „A kiképzést magas szintű egészségügyi katonák biztosították – hangzott el a sajtótájékoztatón. – Minden, kézigránáttal folytatott tevékenység szintén felfüggesztésre került addig, amíg nem tisztázódik, hogy pontosan miért robbant fel, és okozott tragikusan súlyos sérülést a kézigránát.” A Honvédelmi Minisztérium és a honvédség pszichológiai segítséget nyújt a sérülteknek és családtagjaiknak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.