A hét kérdése: Populizmus vagy szolidaritás

Mit tegyen a politikus katasztrófahelyzetben? – György Péter válaszol

  • narancs.hu
  • 2013. június 12.

Belpol

A gátakon szorgoskodó politikusok ihlették kérdésünket, György Péter válaszában a propaganda természetrajzáról beszél.

Kétségtelen tény, hogy Orbán Viktor egyszerűen szavazatszerzésre, illetve -biztosításra használta az árvizet, amint az is belátható, hogy a helytállásról, az aktív irányítószerepről készült filmek sem azoknak szólnak, akik hosszú napok óta hol őrjöngenek, hol nevetnek a szappanopera egyes fejezetein. Ami – felteszem – nem éri el a miniszterelnök ingerküszöbét, ám nem is ez a kérdés, hanem hogy mire épült a számítás, s az beválik-e? Haknibrigádok teljesítményét általában nem finom lelkű kritikusoknak szánják, ellenben a helyi közönségnek, amely álmélkodik, s örül a híres kabarészerzőknek, újságíróknak. A jó közönség az, amelynek nem kell szólni, mikor illik nevetnie. Az a gyanúm, hogy a miniszterelnök kommunikációs tanácsadói úgy vélték, az elmúlt napok road movie-ja valamely számukra fontos célcsoport érdeklődését felkeltette, s talán ki is elégítette. És ebben az esetben teljesen mindegy, hogy itt mit állítok arról, miként használható ki és fel a politikai szerep katasztrófa idején. Arányérzék, önfegyelem, jó ízlés, katarzis, ezek a színházi fogalmak közönségfüggők, s nincs kedvem és okom találgatni, hogy a spin-doktorok és  gerrymandering-guruk, választási matematikabajnokok milyen célcsoportról gondolják, hogy a fejük ilyesmivel csavarható el. Lelkük rajta, felnőtt emberek, ők tudják, mit csinálnak.

Innen kívülről egyetlen apróságra érdemes felhívnunk az olvasók figyelmét. S ez a propagandatermékek életciklusának felette izgalmas kérdése. Az olyan alkotások, amelyeket ezen a héten láthatott a nagyérdemű, olyannnyira az adott pillanat hatása alatt állnak, illetve kiszolgálására szolgálnak, hogy pár hónap múltán, egy másik helyzetben akár még kínosak is lehetnek. Meglehet, hogy sok bizonytalan szavazónak, aki most mindössze elnevette magát vagy zavartan elfordult, mert finom neveltetést kapott egykor, s máig megőrizte a szeméremérzetét, szóval mindenféle népnek egyszer még eszébe jutnak ezek a képek, s ki tudja, hogy a nevetségesség nem kerül-e majd többe annál, mint amit ma vélhetően nyertek vele.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.