Oroszügyben a régió országai sokkal kiszámíthatóbbak nálunk: a lengyelek fújnak, a szlovákok kitartóan jó viszonyra törekszenek, a csehek relaxálnak. A magyar külpolitikában stabilan nincs konszenzus, nem folytak le azok a viták, amelyek egy konzekvens Oroszország-stratégiához szükségesek. A történelmi sérelmek feloldása néhány szimbolikus gesztus révén megtörtént, de ezek emlékét az egyre agresszívabb putyini politika mára a margóra tette. Irak, majd a kelet-európai színes forradalmak nyílt törést okoztak a Nyugat és Moszkva viszonyában, ehhez szövetségi rendszerünk alapján valahogy viszonyulnunk kell - anélkül, hogy közben különösebben kitolnánk magunkkal.
Oroszország egyelőre
regionális nagyhatalom. GDP-je töredéke az unióéhoz képest, gazdaságát főleg az olaj és a gáz fűti, katonai kiadásokra tizedannyit költ, mint az USA. Kedvezőtlen demográfiai mutatói, gyenge gazdasága miatt nem is biztos, hogy túl magasra emelkedik, a stabilan izmosodó Kína miatt számos elemző szerint hosszabb távon inkább a Nyugathoz közeledik majd. Visszakapaszkodási kísérlete azonban már most is fáj a világnak, és lehet lényegesen kellemetlenebb is. A helyzetről a nyugati világban versengő két fő narratíva a hazai nagy pártok politikájában is leképeződik. A regnáló kormány inkább a nyugat-európai országok többségének elképzelését osztja, amely az agresszivitást intenzív politikai-gazdasági együttműködéssel, a modernizációban nyújtott segítséggel próbálná megfékezni, noha minden békát nem akarna lenyelni. Grúziát például igen, holott a konfliktusban Moszkva láthatóan saját szövetségeseire (a németekre, franciákra, olaszokra) sem hallgat. Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő, a kormányfő külpolitikai tanácsadó testületének tagja szerint a déloszét válság nyomán mindenesetre nem lesz hidegháború. "Nem két szuperhatalom verseng egymással, és nincsenek ideológiai különbségek, ők is kapitalizmust építenek. Oroszország valójában stabil, és a látszattal ellentétben kiszámítható. Ettől még persze kérdés, elismerjük-e a jogát ahhoz, hogy a pufferzónájában érvényesítse érdekeit."
Az Egyesült Államok, európai szövetségesei és a magyar ellenzék válasza erre a határozott nem, szerintük határozottabb fellépésre volna szükség. "Oroszország hidegháborút generál, és ezt nem szabad hagyni. A Medvegyev-féle új külpolitikai doktrína, amely szerint Oroszországnak joga van lerohanni országokat, ha érdekei úgy kívánják, elfogadhatatlan. Moszkva ellenségben és csatlósban gondolkodik, az energiafegyverrel kész korlátozni egyes országok gazdasági szuverenitását. Lehet, hogy ez az MSZP-nek jó, de nekünk nem" - mondta a Narancsnak Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke. A kormányfő külpolitikai tanácsadói szerint viszont
Moszkva szeret nagyot
mondani, de az egykori FÁK-államokban nem kell hódítássorozattól tartani. Ukrajnában nem létezik a beavatkozás ürügyéül szolgáló orosz állampolgárság, a moldovai szakadár területek ügye a békés rendezés felé halad, a baltikumi orosz ajkú kisebbségnek pedig esze ágában sincs az oroszokhoz tartozni. Sz. Bíró Zoltán, aki a tanácsadó testület Oroszország-szakértője, múlt heti lapszámunkban már kifejtette, hogy az energiafegyvert mítosznak tartja (lásd: Ki tölt a csőre?, Magyar Narancs, 2008. szeptember 11.), mert a függés kölcsönös, az egymásrautaltság erős, és éppúgy vannak gazdasági, mint technológiai elemei. "Az oroszok azért sem játszadoznak az európai gázpiaccal, mert az fedezi a növekedésüket. Persze az árakkal azért politizálnak." Deák András György, a Magyar Külügyi Intézet szakértője sem a szándékot, sem az eszközt nem látja arra, hogy a volt szocialista országokat Oroszország bedarálná. "Az energetikán kívül nincs, amit bevethetnének. Nincs orosz kisebbség, nincs meg a gazdasági jelenlét kritikus tömege, a kereszttulajdonlások mértéke sem vészes." Tálas Péter szerint az is biztató, hogy Moszkva a se nem hideg, se nem meleg magyar-orosz kapcsolatokat tekinti éppen etalonnak a régióval fenntartott viszonyában.
Ugyanakkor mind az "atlantista", mind a "moszkovita" irányvonal intenzíven építené a nyugati kapcsolatokat az úgynevezett köztes térségbe tartozó Ukrajnával, Moldovával, Grúziával, előmozdítva az EU-integráció és a NATO-csatlakozás lehetőségét. De míg a hangsúlyt az egyik oldalon az EU szomszédsági politikájára, a másikon az atlanti szövetségre helyezik.
Persze az energiafüggőség önmagában is jelentős probléma. Vagy mégsem? Közismert energiamérlegünk és kiszolgáltatottságunk (energiafelhasználásunk fele földgáz, ennek majd 80 százaléka orosz import, ráadásul az egész egyetlen gázcsövön fut be) javítása érdekében az utóbbi tizenöt évben szinte semmi értékelhető nem történt. Jelenleg a politikusok helyett a világpiaci áremelkedés dolgozik leginkább a(z orosz) gáztól függés ellen. "Hiányzik a klasszikus energiapolitika. Készülhetne egy normális gáztörvény, hogy ne legyen veszteséges itthon kereskedni. Így a nem orosz gázra tervezett horvát LNG-terminál (cseppfolyósítható, vagyis hajón szállítható, tárolható gázt befogadni képes komplexum Krk szigetén - L. B.) anyagát is könnyebb lenne idehozni. A beruházásért is lobbizhatnánk aktívabban. Ehelyett sokat vitatkozunk a függést enyhítő nagy lehetőségekről, például a Nabucco vezetékről (Oroszországot elkerülő, a Kaszpi-térség gázvagyonára spekuláló 3300 km-es csőrendszer - L. B.), amelynek sorsa nem tőlünk függ, de belpolitikai vitákra alkalmas. Dolgozhatnánk komolyabb energiahatékonysági programokon is" - sorolja Deák András György. "Az ellátás több lábra helyezésének alapjául szolgáló regionális projekteket sokkal komolyabban felkarolhatnánk: ezek nemzeti érdekek, teljes parlamenti támogatás mellett dolgozhatna rajta a külpolitika" - véli Szemerkényi Réka, az Orbán-kormány egykori kül- és biztonságpolitikai államtitkára. Ilyennek tartja például azt a kezdeményezést, amelyben a térség vezető gázszállító vállalatai a hiányzó szakaszok megépítésével egy független, regionális vezetékhálózatot próbálnak kialakítani. A meglevő nemzeti hálózatok összekötésével megéri majd ide máshonnan is földgázt szállítani. "Minden diverzifikációs projekt költséges, és több ország politikai összefogását követeli meg. Egy komolyabb energetikai beruházás minimum 6-8 év, ez alatt az idő alatt az ország ellátása ugyanattól a kizárólagos forrástól függ, mint most. Ennek könnyen súlyos következményei is lehetnek, az oroszok az árakkal büntethetnek az elszakadásért. Vagyis radar alatt kell repülni, közben ezerrel dolgozni" - figyelmeztet név nélkül egy energiapolitikai szakértő. Egyelőre azonban messze vagyunk attól, hogy akár egyetlen komoly nemzetközi projekt kivitelezése is elinduljon, de a jelenlegi keretek között is lehetne jobb pozíciókat szerezni. Például, ha sikerülne elérni, hogy az orosz földgáz tranzitországa, és ne csak a vezetékek végpontjai legyünk. A csőépítési szerződésekkel egyidejűleg ugyanis ellátási megállapodást is szokás kötni, méghozzá jó áron. Korábban a magyar külpolitika úgy manőverezett, hogy az Olaszország felé tartó vezeték elkerült minket, a 2006-os ukrán-orosz csővita sem tett jót a helyzetünknek. Az EU-ban ezenfelül akut tárolókapacitás-hiány is várható. Ha észnél vagyunk, kedvező geológiai adottságainkat jobban kihasználva nagyobb biztonságot teremthetnénk magunk körül.
Hogy a saját érdekek
képviseletében mennyire voltunk és lehetünk szívbajosak, arról erősen megoszlanak a vélemények. A Nabucco vs. Déli Áramlat vitáról annak idején alapos áttekintést adtunk. (lásd: Melegségre vágynak, Magyar Narancs, 2007. április 5). A Fidesz ma is árulásnak tartja, hogy az unió egyik legfontosabb energetikai tervét Gyurcsány Ferenc az International Herald Tribune-ban lefitymálta, majd később leszerződtünk a Gazprommal a Déli Áramlat magyar szakaszának megépítésére. "Semmibe vette az uniós politikát rövid távú gazdasági előnyökért. Ezt egyetlen ország sem engedi meg magának. "riási károkat okozott, kikezdte a bizalmat" - fejtette ki álláspontját Németh Zsolt. "Kicsik vagyunk, kiszolgáltatottak. Az EU-ban minden javaslat ellenére sincs közös, kötelező európai energiapolitika, egy sor komoly EU-tagország kötötte már meg a maga különalkuját a Gazprommal, Németországtól Ausztrián keresztül Olaszországig. Az USA is csak diplomáciai eszközökkel segíti a Nabuccót" - így foglalható össze az általunk megkérdezett szakértők válasza e szemrehányásra. A kormány álláspontját látszik igazolni, hogy a Nabucco vezeték ügye siralmasan fest (lásd megint csak Sz. Bíró Zoltán múlt heti írását a grúziai válság európai energiapolitikára gyakorolt hatásáról). Nemcsak az homályos, hogy ki pumpálna gázt a csőbe, de komoly rizikófaktor az útvonalon fekvő Törökország kiszámíthatatlansága is. Az is tény, hogy a Déli Áramlatnál nem rohantunk a lelkünket eladni, hiszen mi csatlakoztunk utoljára az egyébként Olaszország által kezdeményezett ötlethez. Ennek ellenére nem biztos, hogy sikerült jó boltot kötni.
A magyar szakasz felesben épül, a teljes kapacitással az oroszok rendelkeznek, más ahhoz nem férhet hozzá, ami az uniós versenyjoggal ellentétes (jellemzően a határon kapacitásaukciót szokás tartani). A kizárólagos orosz hozzáférést üzleti szempontból számunkra az ellensúlyozhatná, ha a tranzitdíjat a magyar hatóság határozná meg. Itt viszont az árszabásról is közösen döntünk, orosz vétójoggal.
A Fidesz külpolitikusa egészében véve is tévedésnek tartja a gyurcsányi oroszpolitikát. "A miniszterelnök orientációs zavarban van, se a helyzetet, se az idők szavát nem érti. Külön utakat jár, szinte semmiért." Németh Zsolt a vezetékügyeken kívül az elvtelen és veszélyes oroszbarátság jeleként értékeli Putyin és Gyurcsány sűrű személyes diplomáciáját, az orosz elnök 2006-os választások elé időzített korteskedő látogatását, és azt, ahogyan Bukarestben tavasszal más országokkal együtt Grúzia és Ukrajna NATO-tagságának az útjába álltunk. Ezek szerinte nyugati és kelet-közép-európai imázsunknak is ártottak. "Pragmatikusak vagyunk, bár ez barátságosnak tűnhet. De nem vagyunk túl közel hozzájuk. Az utóbbi hat évet nem sínylette meg sem az amerikai, sem az európai kapcsolatrendszerünk" - így értékel a tanácsadói oldal. Egy külügyi forrásunk szerint Grúzia és Ukrajna úgynevezett MAP-jét (Membership Action Plan - tagsági akcióterv) nem oroszbarátságból fúrtuk, komolyan azt gondoltuk, hogy a két ország instabil helyzete kockázatos a szövetségnek. Sz. Bíró Zoltán szerint a Gyurcsány Nabucco-nyilatkozata miatti szikrát a magyar diplomácia gyorsan eloltotta, és a grúz válságban tanúsított óvatosságunk sem ütötte ki a biztosítékot, azóta több nemzetközi szereplő árnyaltabban látja a felelősség kérdését a konfliktus eszkalálódásában.
A hat Gyurcsány-Putyin-találkozót
viszont elemzők sem tartják indokoltnak, mert kevés kézzelfogható eredményt hozott. Egy forrásunk szerint a külügyi apparátus számára komoly fejtörést okozott tényleges tartalommal feltölteni a megbeszéléseket, ahol a politikai csevej mellett többnyire energetikáról meg az aránytalan külkereskedelmi mérleg javításának lehetőségeiről esett szó. Az MSZP-kormányzás alatt az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok kétségkívül fejlődtek, a "magyar" multik (OTP, TriGránit) ebben az időszakban léptek be az orosz piacra, a növekedésben a kormányoldal szerint az intenzív magas szintű kapcsolatoknak is fontos szerepük volt. Az Eurostat adatai alapján 2000 és 2007 között exportunk 496 millió euróról 2231-re nőtt, az egyenleg viszont nem javult. Ugyanebben az időszakban azonban a lengyelek úgy növelték nagyobb arányban a kivitelüket, hogy közben szankcióháború dúlt a két ország között. Az olaszok, osztrákok pedig jóval kevesebb politikai kontaktussal sokkal nagyobb üzleteket kötöttek, igaz, ők a vezetékügyi együttműködést harminc éve kezdték.
Merre tovább? - kérdeztük szakértőinket annak fényében, hogy a nagypolitikai folyamatokra kicsi a ráhatásunk, valamint nincs és nem is várható közös európai oroszstratégia. Ez nagyobb szabadságot és persze kockázatot is jelent. A jövő útja a többség szerint nem a konfrontáció, hanem az együttműködés, bizonyos határokkal, amin sokan sokfélét értenek. Avval senki nem vitatkozik, hogy azokban az ügyekben, ahol európai partnereink részéről éles és jogos kritika éri Oroszországot, kötelező a szolidaritás. Kérdés, mihez tartsuk magunkat ezenfelül. "Lehet, hogy nem Berlint kell követni, de nem is Washingtont" - véli Tálas Péter. Egy volt külügyér szerint az EU-tagállamok azon kétharmadát kellene figyelnünk, amelyek Moszkvával jó viszonyra törekszenek. "Kilógni értelmetlen, csak károkat okozhat." Deák György András úgy látja, hogy régiónkban már annyi atlantista (határozottan Amerika-barát) ország van, hogy nem érdemes beállni a sorba. Szemerkényi Réka véleménye az, hogy alapvető értékbeli hovatartozásról a NATO- és EU-tagsággal már döntöttünk, ezen túlmenően az energetikai érdekeket az ország ellátásbiztonsága szempontjából kell vizsgálni. A következő egy-másfél évre a Nyugat és a Kreml viszonyában számos potenciális ütközési pont látszik (Szaakasvili grúz elnök, ukrán választás, Moldova, rakétapajzs-telepítés, karabahi helyzet éleződése stb.). "A konfliktusokból ki kell maradni, az eszkaláció fékjének kell lenni, amíg az oroszok vállalhatók. A két szakadár köztársaság elismerése például nem ilyen. Közben vigyázni kell a saját kapcsolatainkra. Mindig nagy, egységes dolgokat akarunk mondani, a nagy játékosokat próbáljuk utánozni. Inkább azt mondjuk, mi ne történjen és ne azt, hogy mi igen. Még jobb, ha ezt kis koalícióban tesszük" - javasolja a Magyar Külügyi Intézet munkatársa, aki szerint kis játékosokként is segíthetnénk az ukrán tranzit befagyott ügyében. Ennek politikai és gazdasági tartalma is van, az oroszok már nyíltan a Nyugat segítségét kérik. Bizonyos fegyverkezési ügyekben is óvatosan Moszkva mellé állhatnánk, nem biztos ugyanis, hogy a rakétatelepítés a mai formájában jót tesz a térség stabilitásának.
Kérdés, mi várható a magyar- orosz kapcsolatokban, ha a Fidesz kerül kormányra. A párt külpolitikai programjában a határon túli magyarság ügye mellett az orosz problematika az a terület, ami a táborban konzisztensen képviselhető. A Fidesz viszont híján van oroszszakértőknek, külpolitikai döntéshozatalában pedig túlsúlyban vannak az atlantisták. "Ha nagyon atlantistában nyomják, az oroszok majd csúnyán néznek Orbánra. Esetleg rálépnek a kinti OTP, Richter vagy Mol farkára, utóbbinál a profit bő harmada egy ezredfordulón megszerzett olajmezőről származik. Vagy kiderülhet, hogy az egyik legnagyobb exportcikkünknek számító mobiltelefon egészségkárosító" - figyelmeztet egy borúlátó szakértői hang.
A Fidesz mostani
retorikája sokak szerint annak is szól, hogy szeretnék visszaszerezni Washington jóindulatát, amit a Gripen-ügy, a Tom Lantossal szembeni kitartó antipátia, illetve a szeptember 11-ét követő szélsőjobbos reakciók lanyha elítélése miatt a párt elveszített. De Orbánék alatt hűvös volt a viszony Moszkvával is, amit a párt az orosz gazdasági válság hatásaival, hazánk teljes jogú NATO-taggá válásával, illetve a koszovói válsággal magyaráz. A Fidesz kétségkívül lekésett a rövid putyini enyhülésről, azonban három szimbolikus konfliktus is terhelte a kapcsolatokat. A NATO-bombázások idején Szerbiába tartó orosz humanitárius szállítmány feltartóztatása a határon (a Fidesz szerint fegyvereket hoztak, az akkori ellenzék szerint nem); a TVK-részvények felvásárlásának megakadályozása, pontosabban az ügy barátságtalan kezelése; valamint az orosz titkosszolgálatoknak tulajdonított szerep a magyar romák kivándorlásában - ezek a témák a magyar, az orosz és a világsajtót is megjárták. "Nem lesz se hűvös, se opportunista a viszony. Minél kevésbé érzelmek által vezérelt politikára fogunk törekedni. Értékeinket határozottan kell képviselnünk, de a cél nem az elszigetelés. Oroszország érdeke, hogy ne kelljen lerohannia országokat, hogy ne csak Nicaragua ismerje el diplomáciai lépéseit. A kétoldalú viszonyokban fontos, hogy fejlődjenek a gazdasági kapcsolatok, de egyes szektorokban a mostaninál átláthatóbb módon" - összegzett a jövőről Németh Zsolt. Az agendán a regionális (lengyel hangsúlyú) együttműködés megteremtése, Ukrajna szuverenitásának megerősítése, a regionális energetikai összefogás támogatása, a NATO bővítése, valamint az atlanti szövetség és az EU politikai izmosítása szerepel. Lehet, hogy a Fidesz hangja szelídebb lesz kormányon, míg mások szerint csak az ütközés mértéke kérdéses, mert az oroszokkal nem lehet eljátszani, hogy a hazai tábor kedvéért durvulunk a rádióban, de a tárgyalóasztalnál mosolygunk. Az sem kizárt, hogy az ellenzéki párt a grúz válság miatt az orosz nagykövettel folytatott nyilatkozatháborúval már most zsákutcába kormányozta magát. Igor Szavolszkij nyilván nem felhatalmazás nélkül ragadtatta magát arra a diplomáciai otrombaságra, hogy undorról beszéljen az ellenzék vezetőjének nyilatkozatai miatt. Az enyhülésben a nagy hazai cégek vezetői biztos megpróbálnak segíteni, ahogy korábban is meghúzták a vészféket, ha a szomszédságpolitikában vagy orosz viszonylatban a jobboldali párt az érdekeiket sértő megjegyzést hallatott. "Az értékelvű politizálás ilyen méretkülönbségek mellett legyen óvatos és semmiképp sem szelektív - figyelmeztet a volt külügyér. - Ne oktassuk ki fölényesen Oroszországot a demokráciáról, mert mi sem állunk fényesen, és mert máshonnan indultak, és mert megsértődnek, és mert akkor például Grúziához is lehetne egy-két szavunk."
Külön dilemma, hová és meddig engedjük benyomulni az orosz tőkét, illetve mi magunk meddig merészkedhetünk. Pár évig még nyugodtan lehet tempósan terjeszkedni a kinti piacon, a magyar gazdaságban az orosz export részesedése egyelőre igen alacsony. Az orosz cégek nálunk igazán nagy dolgokba még nem vásárolták be magukat, kérdés persze, miként tekintünk a Malévre és a néhány szalámigyárra. "Alapvetően nem az a kérdés, milyen egy külföldi befektetés nemzeti háttere, hanem az, hogy transzparens-e, illetve hogy politikai célok motiválják-e vagy sem" - szögezi le Szemerkényi Réka. Bár a politika befolyása az orosz gazdaságban igen jelentős, Deák András György szerint vannak indokolatlan félelmek is. "A Gazpromot például nem Putyin irányítja. A menedzsmentben erős csoportok vannak, amelyek lesöprik vagy elszabotálják az akaratát, ha az nekik nem tetszik." A hazai távközlési piac már teljesen felosztott, a szakértők inkább a pénzügyi szektor és az energetika területén intenek óvatosságra. Az OTP-t például kevesen látnák szívesen valahová beolvadni. A Gazprom számára vonzó lehet a Mol, de nem próbálkozott, mert az OMV-vel szemben állítólag előre látta, hogy az ügylet nem fog átmenni.
