Tényleg marha komoly cég ez az MSZP! Molnár Gyula kiadta: Tovább a botkai úton!

  • narancs.hu
  • 2017. október 7.

Belpol

De sajna nélküle.

Botka László miniszterelnök-jelölti lemondása után az MSZP választmányi ülésén a pártelnök értékelése szerint jó személyi döntéseket hoztak az év elején, és bár a markáns (!) baloldali fordulat, a közös lista és a közös jelöltek stratégiája helyes volt, és rövid távon úgy tűnt, sikerrel kecsegtet, de nem volt megfelelő fogadókészség sem a külvilágban, sem a lehetséges politikai partnerek között.

Molnár Gyula három legfőbb problémának a partneri együttműködés hiányát, a tárgyalási pozíciót gyengítő belső vitákat és az olyan taktikai hibákat nevezte meg, amelyeket a közvélemény és a politikai partnerek átfogalmaztak és a szocialista párt ellen fordítottak.

A pártelnök levonva a konzekvenciákat azt javasolta, hogy az MSZP menjen tovább azon az úton és programon, amit Botka László meghirdetett. „Az egyenlőtlenségek és az igazságtalanságok csökkentése a cél.”

Éppen ezért a következő napokban az együttműködési készség megmutatását tűzték ki célul, az MSZP minden lehetséges partnerrel tárgyal, de egyelőre csak az egyéni körzetekről, mert minden más lassítaná és félrevinné a folyamatokat. Ezért az MSZP egyelőre nem állít miniszterelnök-jelöltet és nem támogatja más párt miniszterelnök-jelöltjét sem. Viszont a szélsőjobboldallal továbbra sem tárgyalnak.

Október 23-án megmutatnák, hogy „van esély és remény az Orbán-kormány leváltására”.

(hvg)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.