Momentum: botrányosnak tartják a "szolgalelkű Áder rohamtempóját"

  • narancs.hu
  • 2018. december 20.

Belpol

"Megyünk füstbombáért, holnap pedig meglátogatjuk a Sándor-palotát" - üzenik.

Áder János aláírta a rabszolgatörvénynek nevezett túlóraszámok növelését lehetővé tevő törvénymódosítást, és kihirdette annak hatályba lépését.

Az aláírást ráadásul egy nyilatkozattal is megtoldotta, amelyben kifejtette, hogy a törvényben semmilyen problémát nem lát, majd azzal összegzett, hogy

"a Munka Törvénykönyvének módosítása  az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen."

A túlóra-keret 250-ről 400-ra, és a munkaidőkeret egyrő három évre növelése azonban komoly ellenállást váltott ki. Szerdán 16 szakszervezet sztrájkelőkészítő bizottságot hozott létre, és terveik szerint legkorábban már január második felében lehet munkabeszüntetés.

A törvény ellen folyamatosak a tüntetések: a hvg.hu-nak a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós kommentálta a törvény mai kihirdetését.

"A Momentum botrányosnak tartja a szolgalelkű Áder rohamtempóját. Megyünk füstbombáért, holnap pedig meglátogatjuk a Sándor-palotát" - nyilatkozta.

Hajnal ezzel egyrészt arra utalt, hogy a párt egy tagját, Donáth Annát rabosították az egyik rabszolgatörvény elleni tüntésen egy színes füstöt eregető füstbomba magasba emeléséért. Másrészt arra, hogy a korábban, az aláírás ellen szerveződő, "Ne írd alá, János!" címen futó tüntetés azért még meglesz tartva. A több szakszervezet és ellenzéki pártot is megmozgató demonstráció gyülekezője a Kossuth tér, innen mennek majd Áder hivatalához.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”