Nyírségi csetepaté: a Fidesz blokkolni próbált, az ellenzék nem hagyta magát

  • B. T.
  • 2018. december 20.

Belpol

Határidőre beadta sürgősségi indítványát a csütörtöki közgyűlés előtt a nyíregyházi ellenzék, hogy napirendre vegyék az ellenzéki öt pont megtárgyalását. Leszavazták őket, mégis felolvasták.

A szervezeti és működési szabályzatnak (szmsz) megfelelően az ellenzéki képviselők szerda délig beadták a csütörtöki nyíregyházi képviselőtestületi ülésre a sürgősségi indítványukat.

Ennek lényege, hogy a nyírségi főváros közgyűlés vegye napirendre és vitassa meg az elmúlt napok ellenzéki, civil és szakszervezeti tüntetésein megfogalmazott ötpontos követeléscsomagot – mondta el a Narancs.hu-nak Lövei Csaba független önkormányzati képviselő.

Zajlik a vita a nyíregyházi közgyűlésen, középen a polgármester

Zajlik a vita a nyíregyházi közgyűlésen, középen a polgármester

 

 

Kovács Ferenc fideszes polgármester az ülés elején bejelentette, hogy sürgősségi indítvány érkezett, majd átadta a szót a jegyzőnek. Szemán Sándor elmondta, hogy az indítvány sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg az szmsz-ben foglalt követelményeknek. A jobbikos Lengyel Mátén indítványban szereplő többi öt képviselő hivatalos aláírása hiányzik. Így a sürgősségi indítvány nem alkalmas, hogy új napirendi pontként a közgyűlés napirendjére vegyék. A szabály az, emlékeztetett a főjegyző, hogy az ülés előtt legalább 10 nappal el kell juttatni az ülésrend tervezetét a polgármesterhez, ami ez esetben nem történt meg.

Lengyel Máté a vitában azzal érvelt, hogy előző nap délig van lehetőség sürgősségi indítvány beadására, amit ő e-mailben a jelzett időpontig elküldött. Emellett az eredeti, kinyomtatott példányt mind az öt képviselő aláírta. Ehhez hozzátette azt is, hogy amikor a migrációról és a menekültkvótáról tárgyalt a testület, akkor sem volt a napirendi pontok között. A közgyűlés mégis megtárgyalta, és a fideszes meg is szavazta.

Ezt követően a fideszes többség nem szavazta meg a sürgősségi indítvány napirendre tűzését. „A migráció és menekültkvóta esetében alkalmazott eljárást szerettem volna kérni. Sajnálom, hogy a közgyűlés így döntött” – mondta a jobbikos képviselő.

A nyíregyházi ellenzék végül kicselezte a helyi kormánypárti többséget, ugyanis Lengyel Máté a fő napirendek megtárgyalása előtt a két ülés között történtek előterjesztésénél kért szót, ahol felolvasta a szerdai a nyíregyházi tüntetésen is felolvasott ötpontos petíciót.

Erre mind Kovács Ferenc polgármester, mind a kormánypárti frakció vezetője, Adorján Gusztáv is reagált. A városvezető nem a várost érintő témáknak nevezte az öt pontban foglalt követeléseket, míg a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője az adventi időszakra és a karácsony közeledtére hívta fel a figyelmet.

Lövei Csaba válaszában elmondta: követelések nagyon is érintik a városi ügyeket és az itt élő emberek életét. Arra emlékeztetett, hogy a rabszolgatörvény, a független bíróságok és a sajtószabadság a lehető legközvetlenebbül közvetlen befolyásolja a hetedik legnépesebb magyar város, a közel 120 ezres Nyíregyháza mindennapjait.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”