Most a spanyol nagykövetet kérettük be

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. szeptember 19.

Belpol

Mert a kormánya szerint Magyarországon pszeudodemokrácia van.

Bekérette Spanyolország budapesti nagykövetét szerdán a Külgazdasági és Külügyminisztérium a spanyol külügyminiszter Magyarországot bíráló nyilatkozata miatt.

Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára újságíróknak elmondta, kedden Josep Borell, a "szélsőbaloldali spanyol kormány külügyminisztere sértő és durva kirohanást" intézett Magyarország ellen egy nyilvános fórumon.

Megjegyezte, lehetnek a két ország között nézeteltérések, és ebben "a turbulens európai politikai helyzetben" megfogalmazódnak kritikák az egyes országokkal szemben, azonban ezek hangneme nem lépheti túl a tisztesség és korrekt együttműködés kereteit, ráadásul úgy, hogy erre a magyar fél érdemben nem tud reagálni.

Az államtitkár elmondása szerint a spanyol külügyminiszter ezen a fórumon xenofóbiával vádolta meg Magyarországot, valamint azzal, hogy a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság, továbbá pszeudodemokráciának nevezte nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is.

Magyar Levente szerint ezzel szemben mindenki meggyőződhet arról, hogy teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek nem idegengyűlölők. Érthető, hogy az Orbán-Salvini-találkozó és a Sargentini-jelentés után Magyarország kiemelt helyen szerepel az európai politikai közbeszédben, és szinte minden kormány valamilyen módon reflektál a magyar politikára, de "ha valaki olyan tónusban teszi ezt, mint Josep Borell, azt a magyar kormány nem tudja elfogadni".

Az államtitkár nem kis bravúrral még ugyanazon nyilatkozatban jelezte: Spanyolországgal kifejezetten felívelőben vannak a kapcsolatok, október végén várják a spanyol külügyminisztert Budapestre.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.