Bennfentes források az Index körüli kavarásokról: „Átmeneti megoldás született”

  • Keller-Alánt Ákos - Nagy Gergely Miklós - M. László Ferenc
  • 2018. szeptember 19.

Belpol

Miért adta el a médiacéget Spéder Zoltán? Mi lesz az Indexszel? Utánajártunk, mi zajlik a háttérben.

„Nem akarsz sportkormányt kapni, ugye, Zoli?” – a városi legenda szerint így üzenték volna meg Spéder Zoltánnak még 2016-ban a Fidesz környékéről, hogy a játszma véget ért. (A sportkormány az a kis átmérőjű kormány, amelyet bilincsben is lehet tekerni.) Az egykor Orbán Viktorral és Lázár Jánossal is jó viszonyt ápoló, de kegyvesztetté vált milliárdos vállalkozó – miután házkutatást kapott a nyakába – azóta egyik érdekeltségétől válik meg a másik után.

Most sor került az Indexet a piacon bivalyerőssé tevő médiahálózatra is: az egyik vevő, Ziegler Gábor szakmai befektető ugyan, a másik, Oltyán József viszont egy KDNP-s politikus – igaz, nem tartozik az élvonalba és vannak más médiabefektetései is. A Magyar Narancs utánajárt, miért vált meg Spéder a médiacégektől és egyéb vállalkozásaitól, kibogoztuk a hétfőn bejelentett, rendkívül bonyolult adásvétel összegubancolódott szálait, megnéztük, kik az új tulajdonosok.

Spéder és Orbán - amikor még jóban voltak

Spéder és Orbán – amikor még jóban voltak

 

 

 

A Spéderrel évek óta jó kapcsolatot ápoló forrásunk ezt mondta a milliárdosról: „Tudta, hogy az Index a csendes visszavonulás ára. Zoltán nem az a szabadságharcos típus, és igazából ez a médiaügy, persze főleg az Index, jó ideje a háta közepére se kellett neki. Egyáltalán nem szereti azt, ami történik az országban, de nem akar külföldre menni. Megalkudott? Fenyegették? Üzentek neki? Lehet. Mondjuk, ha nincs az újabb kétharmad, talán nem adja el a CEMP-et, de ennek most már, lássuk be, nincs jelentősége. Eladta, kiszállt. Rendes pénzt kapott érte.”

Az ügylet legzavarosabb pontja – az Index függetlenségét garantálni hivatott alapítvány és a mögötte álló cég kapcsolata – rossz előjel a médiaszabadság szempontjából. Mint kiderítettük, az új tulajdonosokhoz – így a KDNP-s Oltyán Józsefhez – került cégnek komoly ráhatása lehet az alapítványra, közvetve az Indexre: kijelölheti a függetlenséget garantáló kuratórium tagjait.

Cikkünket a Magyar Narancs legfrissebb számában találja. A lap csütörtöktől a standokon megvásárolható, vagy megrendelhető itt.

Magyar Narancs

A digitális Magyar Narancs digitális olvasójának a digitális olvasáshoz szükség lesz a DIMAG Reader letöltésére. A digitális példányok a következõ platformokon érhetõek el online, és offline is: Iphone/Ipad (iOS), Google Android, PC. Fizessen elõ egy évre, fél évre, negyed évre, egy hétre!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.