Most már hivatalos: miniszterelnök-jelöltnek választotta Botka Lászlót az MSZP kongresszusa

  • MTI
  • 2017. május 27.

Belpol

Gyurcsány Ferenc már üzent is Botkáéknak.

Molnár Gyula pártelnök jelentette be a hírt szombaton, miszerint 292 küldöttből 280-an szavaztak a kormányfőjelölti posztra egyedül aspiráló Botka Lászlóra. A pártelnök kongresszusi beszédében azt mondta, a 2018-as választás tétje: Orbán Viktor vagy Európa.

Értékelése szerint a Fidesz becsapta az országot, eldobta a konzervatívok minden becsülendő értékét. A nemzeti büszkeségből cinizmus és arrogancia lett, a múlt értékeinek képviseletéből urak és szolgák rendszerének építése, az európaiságból keleti diktátorok felé fordulás – tette hozzá.

Molnár Gyula azt mondta, az MSZP nem egy szűk elit, a kevesek, hanem sokak érdekében fog kormányozni. Közölte, a tehetősebbektől több felelősséget, hozzájárulást várnak, és ebből azokon segítenek, akik nehezebb körülmények között élnek.

Felettem az utódom?

Felettem az utódom?

Fotó: MTI

A DK elnöke közösködne

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a jövő héten tárgyalásokat kezdeményez a szocialista Botka Lászlóval. Nem kell félni a koalíciótól – üzente a volt miniszterelnök Botka Lászlónak a DK szervezeteinek szombati értekezletén elmondott beszédében. Gyurcsány Ferenc, aki előre is gratulált és sok sikert kívánt a szegedi polgármesternek, felidézte a 2005-ös államfőválasztást, amikor a szocialisták annak ellenére is ragaszkodtak saját elképzelésükhöz és saját jelöltjükhöz, Szili Katalinhoz, amikor tudták, hogy koalíciós partnerük ellenkezése miatt nem lehet majd megválasztani. A pártelnök úgy fogalmazott: arra kéri az MSZP kongresszusának résztvevőit, ne kövessék el azt a hibát, amit az elődeik.

A választásnak csak úgy lehet nekimenni, hogy győznek, de győzni csak úgy lehet, ha a demokratikus oldal minél több szereplője tisztességesen együttműködik – jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Nem ellenséget nehéz teremteni, hanem békét, a szocialistákkal pedig arra kellene szövetkezni, hogy békét teremtenek és elfogadják, hogy különböznek egymástól – közölte a politikus.

Aki kiáll - Botka László pályaképe

Az MSZP örök ígérete végre beváltaná a hozzá fűzött reményeket, és maga vezetné csatába az ellenzéket jövő tavasszal Orbán ellen. Ki ő, és mit tud felmutatni Szegeden? Autoriter vezető vagy csak nagyon határozottan irányít?

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.