Közelednek a választások, megint támadnak a kamupártok

  • MTI
  • 2017. május 27.

Belpol

Országszerte 351 párt áll bejegyzés alatt.

A választások közeledtével újra fellángolt a pártalapítási kedv: míg 2014-ben 147 volt, jelenleg 193 bejegyzett párt van, amely indulhatna a választáson, és ez a szám még emelkedhet, hiszen országszerte 351 párt bejegyzés alatt áll – írta a Magyar Idők szombaton az Országos Bírósági Hivataltól kapott adatok alapján.

A legtöbb bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló politikai formáció a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszékhez köthető, de viszonylag sok vár bejegyzésre a Nyíregyházi (32), a Miskolci (16), a Pécsi (15), a Debreceni (14), és a Székesfehérvári Törvényszéken (12) is.

Hozzáteszik, hogy pártot alapítani gyakorlatilag semmibe sem kerül, legfeljebb a bejegyzést végző ügyvéd munkadíját kell kifizetni. A gombamód szaporodó aspiránsok elsősorban a "kamupártok" miatt kerültek a figyelem középpontjába, a 2014-es választási kampány során ugyanis számos olyan párt tűnt fel, amely semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett, de a törvény szerint megkaphatta az állami támogatást, amelyet aztán vagy visszafizetett, vagy nem – írta a lap. Emlékeztetnek, hogy a Fidesz áprilisban azt javasolta: az ilyen pártokat kötelezzék a pénz visszafizetésére, ha nem érik el a listás szavazatok 0,5 százalékát, ellenzéki támogatás híján azonban a javaslat nem kapott kétharmados parlamenti jóváhagyást, a rendszer tehát marad.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.