Mostantól nem lehet név nélkül segíteni a civil szervezeteket

  • narancs.hu
  • 2021. július 1.

Belpol

Ha a civiltörvényt el is kaszálta az uniós bíróság, a kormány gyorsan talált módot a pótlására.

Július elsejétől nem lehet névtelenül adományt adni a civil szervezeteknek – derül ki a szerdai Magyar Közlöny egyik kormányrendeletéből.

Az ilyen szervezetek közhasznúsági jelentésükben ezentúl mindenképp fel kell tüntessék patronálóként a pénzadományt küldő természetes személyt.

Ha pedig cég vagy más alapítvány nyújtana támogatást, akkor azt a személyt kell szerepeltetni név szerint végső adományozóként, aki a támogató szervezetben legalább 25 százalékos tulajdonjoggal rendelkezik, vagy az adományozó vezető tisztségviselője, irányítója. A törvénymódosítás már az idei üzleti év beszámolóira is vonatkozik. 

Mint a rendeletet kiszúró 444.hu emlékeztet, az Európai Unió bírósága korábban márjogellenesnek nyilvánította a civil szervezeteket listázó törvényt. Ám a kormány rögtön módot talált a kontroll gyakorlásra: a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi majd az Állami Számvevőszék, mostantól pedig kétszer is végig gondolják majd a támogatók, mihez és kihez adják nyilvánosan a nevüket.

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.