Első alkalommal tartotta parlamenti választási gyűlését Jókai utcai székházában az MSZP. Szocialista politikusból keveset láttunk, a holdudvar is otthon maradt, a kínjukban mosolygó párttagok zöme elő sem bújt a színfalak mögül.
A bizarr hangulatra számítani lehetett, a szocialista sikert ezúttal nehéz lett volna beárazni: az elvárható minimum a Jobbik magabiztos megelőzése volt, de az előzmények ismeretében huszonkevés százaléknál a legelvetemültebb szimpatizánsok - öttucatnyian, ha lehettek - sem számítottak többre. Ennek megfelelően újságíróból nagyjából kétszer annyian jöttek el, mint rajongóból és politikusból együttvéve. Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt már késő délután befutott, hogy a sajtóinvázió előtt bezárkózhasson a szinte hermetikusan elkerített harmadik emeleten. A kora este óta tébláboló tévériportereknek be kellett érniük annyival, hogy néhány másodpercig filmezhetik, ahogy Lendvai Ildikó telefonál. A kampányban magát exponáló Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem volt sehol, a sajtószobán időről időre szellemként körbelibbenő Szigetvári Viktor kampányfőnök meg senkit nem hozott lázba. Nagy zakónak és rövid estének néztek elébe a székház vendégei, az OVB szerencsétlenkedése azonban borított mindent. Hét után valamivel az aranybarnára sült Szekeres Imre honvédelmi miniszter jókedvűen vegyült a sajtósok körében, hogy elmondja: senki ne közölje le, mert még kampánycsend van, "de azért furcsa, hogy egy szavazóhelyiségnél hirtelen megjelennek több százan. Nehéz elképzelni, hogy szervezés nélkül épp akkor esik be valahova ez a sok ember."
Fél 11-ig lényegében semmi nem történt, ekkor Lendvai Ildikó, épp amikor elfogyott az ingyensör, példás ütemérzékkel sajtótájékoztatót tartott. Erőtlenül szurkálódó, rövid beszédet hallottunk: van köszönetnyilvánítás, a "legerősebb ellenzéki kontroll" szerep felelősségéről, a miniszterelnök-jelölti vita hiányáról beszél, és persze erős tónusú kubatovozás végig. Újságírói kérdésre a pártelnök nem zárta ki, hogy szervezett akció okozta a választási procedúra során kialakult káoszt, és - sokak meglepetésére - arról is felvilágosított mindenkit, hogy pártja "napok óta figyelmeztet erre a veszélyre. Ahol erre alapot és okot látunk, ott lehet, hogy megóvjuk az eredményt." A kampánycsend elmúltával sem sokasodtak az MSZP-s elöljárók, viszont előkerült Kovács László, aki a tőle megszokott nyugalommal, sportos öltözetben sétálgatott az első emeleten, és a Narancs kérdéseire is szívesen válaszolt. Egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy - amennyiben a második forduló nem a Fidesz kétharmados többségével zárul - egyes kardinális kérdésekben támogassák a kormányzó erő általuk is fontosnak tartott alkotmánymódosítási kezdeményezéseit, mint például a parlament létszámának csökkentését. Egyetértett a Naranccsal abban, hogy a párt szervezeti alapjainak, társadalmi gyökerei lassú és biztos elkorhadásának, valamint a korrupció túlburjánzásának egyenes következménye a 19,29 százalék. A Fidesz destruktív politikájához újra és újra visszatérő Kovács elismerte ugyan, hogy személyi megújulásra legalább ennyire szüksége van a pártnak, de sem az ő, sem Lendvai, sem a később felszólaló Mesterházy szavai nem győztek meg arról, hogy a szocialisták érdemben készülnének az ellenzéki szerepre és a párt újraszervezésére. Legalább egy lemondást jó lett volna hallani, ehelyett egy erőtlen, a miniszterelnöki vitán kattogó Mesterházyt láttunk, aki mögött egyetlen korábbi miniszter vagy pártfunkci sem vállalta arcát és az elmúlt évek politikai felelősségét. Száz, órákig hervasztott újságíró előtt ez kínosabb volt, mint a középpárttá töpörödés.
