MSZP - Záróra előtt

  • R. P. D.
  • 2010. április 15.

Belpol

Első alkalommal tartotta parlamenti választási gyűlését Jókai utcai székházában az MSZP. Szocialista politikusból keveset láttunk, a holdudvar is otthon maradt, a kínjukban mosolygó párttagok zöme elő sem bújt a színfalak mögül.

Első alkalommal tartotta parlamenti választási gyűlését Jókai utcai székházában az MSZP. Szocialista politikusból keveset láttunk, a holdudvar is otthon maradt, a kínjukban mosolygó párttagok zöme elő sem bújt a színfalak mögül.

A bizarr hangulatra számítani lehetett, a szocialista sikert ezúttal nehéz lett volna beárazni: az elvárható minimum a Jobbik magabiztos megelőzése volt, de az előzmények ismeretében huszonkevés százaléknál a legelvetemültebb szimpatizánsok - öttucatnyian, ha lehettek - sem számítottak többre. Ennek megfelelően újságíróból nagyjából kétszer annyian jöttek el, mint rajongóból és politikusból együttvéve. Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt már késő délután befutott, hogy a sajtóinvázió előtt bezárkózhasson a szinte hermetikusan elkerített harmadik emeleten. A kora este óta tébláboló tévériportereknek be kellett érniük annyival, hogy néhány másodpercig filmezhetik, ahogy Lendvai Ildikó telefonál. A kampányban magát exponáló Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon nem volt sehol, a sajtószobán időről időre szellemként körbelibbenő Szigetvári Viktor kampányfőnök meg senkit nem hozott lázba. Nagy zakónak és rövid estének néztek elébe a székház vendégei, az OVB szerencsétlenkedése azonban borított mindent. Hét után valamivel az aranybarnára sült Szekeres Imre honvédelmi miniszter jókedvűen vegyült a sajtósok körében, hogy elmondja: senki ne közölje le, mert még kampánycsend van, "de azért furcsa, hogy egy szavazóhelyiségnél hirtelen megjelennek több százan. Nehéz elképzelni, hogy szervezés nélkül épp akkor esik be valahova ez a sok ember."

Fél 11-ig lényegében semmi nem történt, ekkor Lendvai Ildikó, épp amikor elfogyott az ingyensör, példás ütemérzékkel sajtótájékoztatót tartott. Erőtlenül szurkálódó, rövid beszédet hallottunk: van köszönetnyilvánítás, a "legerősebb ellenzéki kontroll" szerep felelősségéről, a miniszterelnök-jelölti vita hiányáról beszél, és persze erős tónusú kubatovozás végig. Újságírói kérdésre a pártelnök nem zárta ki, hogy szervezett akció okozta a választási procedúra során kialakult káoszt, és - sokak meglepetésére - arról is felvilágosított mindenkit, hogy pártja "napok óta figyelmeztet erre a veszélyre. Ahol erre alapot és okot látunk, ott lehet, hogy megóvjuk az eredményt." A kampánycsend elmúltával sem sokasodtak az MSZP-s elöljárók, viszont előkerült Kovács László, aki a tőle megszokott nyugalommal, sportos öltözetben sétálgatott az első emeleten, és a Narancs kérdéseire is szívesen válaszolt. Egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy - amennyiben a második forduló nem a Fidesz kétharmados többségével zárul - egyes kardinális kérdésekben támogassák a kormányzó erő általuk is fontosnak tartott alkotmánymódosítási kezdeményezéseit, mint például a parlament létszámának csökkentését. Egyetértett a Naranccsal abban, hogy a párt szervezeti alapjainak, társadalmi gyökerei lassú és biztos elkorhadásának, valamint a korrupció túlburjánzásának egyenes következménye a 19,29 százalék. A Fidesz destruktív politikájához újra és újra visszatérő Kovács elismerte ugyan, hogy személyi megújulásra legalább ennyire szüksége van a pártnak, de sem az ő, sem Lendvai, sem a később felszólaló Mesterházy szavai nem győztek meg arról, hogy a szocialisták érdemben készülnének az ellenzéki szerepre és a párt újraszervezésére. Legalább egy lemondást jó lett volna hallani, ehelyett egy erőtlen, a miniszterelnöki vitán kattogó Mesterházyt láttunk, aki mögött egyetlen korábbi miniszter vagy pártfunkci sem vállalta arcát és az elmúlt évek politikai felelősségét. Száz, órákig hervasztott újságíró előtt ez kínosabb volt, mint a középpárttá töpörödés.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.