B: Hát ötvenben.
A: Egyrészt nem is ő csukta le, másrészt nem '50-ről beszélek, hanem '43-ról.
B: Na jó, de az én apám folyton börtönben ült.
A: A te apád mit csinált ötvenben?
C: Egy építőipari vállalat igazgatója volt.
A: Miért nem volt lecsukva?
B: Biztos szabadságon volt az apád.
C: Oda helyezték, amikor megbukott. Lecsukás helyett.
A: Vagy elfelejtette a fater. De az is lehet, hogy ő is le volt csukva.
Ilyen és ehhez hasonló érdekes, hovatovább kedélyes párbeszédek fültanúja lehetett az ember úgy este 11 tájt a Köztársaság téren, igaz, ekkor már mindenki majdnem teljesen elhitte, hogy a Magyar Szocialista Párt úgy nyerte meg a választás első fordulóját, hogy a másodikat sem muszáj elvesztenie. Ez az este folyamán enyhén szólva nem volt teljesen így. Az első listás táblázat az m1-en 8 százalékos Fidesz-előnyt mutatott, és bár azt már négy évvel ezelőttről mindenki tudja, hogy elsőnek a kistelepülésekről jönnek be a szavazatok, ahol az MSZP-nek azóta sem sikerült belopnia magát az emberek szívébe, a megjelentek szótlan, tömeges dohányzással adtak kifejezést gondterheltségüknek. Amikor megjelenteket írok, akkor a székház előtti parkolóban, illetve az ott felállított piros, sörsátorszerű izében tébláboló újságírókat, valamint ifjú aktivistákat tessék érteni: sokan nem voltunk, és politikust is alig lehetett látni. A választási stáb a székház legfelső emeletén ülésezett, néha az ablaknál feltűnt egy sziluett, és biztatólag lehamuzta az alantiakat. Fölmenni nem lehetett, csak az első emeletig, ahová viszont nem volt érdemes, mert ott is csak az volt, ami lent, és az elég unalmas volt, már ha nem lett volna olyan izgalmas az egész. Csak sokkal melegebb és büdösebb volt. Ha én lennék az MSZP, biztos építenék magamnak egy új székházat, és annak minden fala üvegből lenne, hogy mindig lássák, mit csinálok épp.
Amikor a tévében a listás táblácskán az MSZP elindult fölfelé, kicsit jobb lett, de azért nem nagyon. Az SZDSZ-t nagyon megtapsolták az öt százaléknál, becsületükre legyen mondva. Sőt megtapsolták Török Gábort is, amikor azt mondta, hogy az MSZP nyerni fog. A vezető egyéni jelölteket is. Ám amikor már látni lehetett, hogy az MDF becsusszan, akkor megint mindenki úgy lelombozódott. Pláne, amikor feltűnt a tévében Rogán Antal, és mosolyogva, magától értetődően bejelentette, hogy ők az MDF-fel mindig kitűnően megértették egymást, Dávid Ibolyával együtt meglesz a kormányváltás, ezt akarja a "polgári oldal". Erre már a parkolóban álló egyik nagy fekete autó sofőrjének is a torkán akadt a sült kolbász, amit a csomagtartón tálalt felt magának amúgy. Mormogott is valamit, de az személyiségi jogi okokból nem idézhető.
Most akkor mi van? És egyáltalán, mire jó az egy százalék előny?
Erre sokáig senki sem tudta a választ, amiben feltehetőleg szerepet játszott az is, hogy az m1 - egyébként kitűnő - választási műsorából valahogy nem derült ki, hogy összesen hány mandátummal vezet az MSZP. Egy amőbás aktivista fejben megpróbálkozott a második fordulós mandátumszimulálással, de közben csúnyán leitta "Húzzunk bele!" feliratú pólóját. Lapunk ekkor feltett, nagyon fontos kérdésére, miszerint "most akkor mi van, meg tetszettek szívni, vagy nem?", az MSZP egyik idősebb hölgypolitikusa bizonytalan igennel felelt.
De ekkor már jött Gyurcsány.
Először kisebb jelentőségű MSZP-s politikusok és közelállók sprickoltak ki az épületből, a felsőbb emeletek tartalma. A kint állók spontán díszsorfalba rendeződtek. Gyurcsány már a székház lépcsőjén mosolygott meg énekelt, körülötte a felesége, Hiller István, az ő felesége, Szekeres Imre. Talán ez a mosoly kellett, hogy nyilvánvalóvá váljon, mi történt vasárnap Magyarországon. A miniszterelnök nagy nehezen elhatolt a színpadig. A tömeg önfeledten ünnepelt. Ott Gyurcsány egy keveset énekelt, aztán elmondta élete egyik legjobb beszédét. Megnyerték az első fordulót, mert listán megverték a Fideszt. Az SZDSZ - mely pártot "szövetségeseinknek és barátainknak" nevezte - megverte az MDF-et. Tíz hellyel mennek az egyéniben. Ezt már nem lehetett nem elhinni, minek megfelelően a jobbára fiatalokból álló tömeg még önfeledtebben ünnepelt. A korábbi választási éjszakákhoz képest számszakilag egyébként nagyságrendekkel több fiatal tartózkodott a környéken. Hirtelen nem is tudok mondani olyan idősebb MSZP-s politikust, aki körül ne rajzott volna számos ifjú aktivista. Gyurcsány még azt is mondta, hogy az MSZP győzelme a demokrácia győzelme is, az egy a zászló, egy a tábor politikájának a kudarca. Ezzel sem túl nehéz egyetérteni, főként, hogy ez a lap sose mondott mást a választás igazi tétjéről. És Gyurcsány tett még egy megjegyzést e beszédben, miszerint nemhogy örül annak, hogy négypárti parlament lesz, de ezzel egyenesen az ő szándékaik váltak valóra. Ezen kicsit elgondolkodtam: miért is kellene a szocialistáknak örülniük az MDF öt százalékának, hisz ha ők nem jutottak volna be a parlamentbe, aligha lenne miért izgulni a továbbiakban. És az se tűnt annyira fel, hogy az MSZP kifejezetten gönnolta volna az MDF bejutását. Amikor kételyeimet megosztottam két, neve elhallgatását kérő, ám nagy tudású illetővel, a következő válaszokat kaptam. Ha nincs az MDF, akkor az az öt százalék simán a Fidesz listáján landol. De ha nem öt, akkor négy. És akkor lenne csak itt szomorúság! Arra a kérdésemre, hogy jó, de miért kellett ehhez az MDF-nek konkrétan bejutnia, a másik illető az "elkalibrálás" szóval felelt, de többet nem lehetett kihúzni belőle. Mikor ide jutottunk, már amúgy is nagyon késő volt a világos gondolkodáshoz. Viszont még épp elkaptuk a távozó kormányfő aznapi utolsó, a Köztársaság téri székházban elejtett megjegyzését: "Az biztos, hogy nem habos tortát fogok enni a következő két hétben!"
