Műtétek maradtak el, nincs elég műtőssegéd a Péterfyben

  • narancs.hu
  • 2019. március 20.

Belpol

Betolták a beteget a műtőbe, de segéd hiányában elmaradt a műtét.

A 168 óra értesülése szerint elmaradtak kedden az érsebészeti műtétek a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Fiumei úti baleseti sebészetén, mert nem volt elég műtőssegéd.

Az első beteget még betolták a műtőbe, a másodikat már nem is vitték be.

A lap cikke szerint egy ápoló azt mondta az egyik beteg hozzátartozójának, hogy "egymás után mondanak fel a műtőssegédek".

A kórházban a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozata alapján március 1. és május 31. között egyébként szünetel az akut érsebészeti ügyelet. A szünetelés oka az, hogy nincs elég érsebész szakorvos.

A friss hírek alapján még rosszabb lehet a helyzet, mint a határozat alapján látszott.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

 

Kunetz Zsombor orvos a 168 órának a helyzetről azt mondta: „Eddig tehát a tervezett, nem azonnali műtétet jelentő érsebészeti ellátást – például egy beszűkült nyaki verőér esetén, amit protézissel kell kiváltani – tudták biztosítani. Most valószínűleg odáig jutottak, hogy a tervezett műtéteket sem tudják ellátni.“

Az egyelőre nem világos, hány műtőssegéd hiányzik, és a felmondások hogyan történtek, a kórház számított-e rájuk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.