Nagy erőkkel repült rá Brüsszel a lex CEU-ra

  • narancs.hu
  • 2017. április 5.

Belpol

Jövő héten tárgyalják a kérdést, az előadó Juncker helyettese lesz.

Bár Navracsics Tibor fideszes oktatási biztos már korábban kifejezte, fontosnak tartja a CEU további zavartalan működését, az Európai Bizottság ma adta le az első erősebb jelzést az ügyben. Carlos Moedas, a Bizottság kutatásért, innovációért és tudományért felelős portugál tagja közleményében többek közt felszólítja a magyar hatóságokat, hogy „tartózkodjanak a tudományos és az akadémiai szabadság korlátozásától, továbbá ne rombolják a magyar egyetemek hírnevét és kapcsolatait az uniós partnerekkel”.

Moedas közleményéhez csatlakozott a holland Frans Timmermans alelnök is, aki a Bizottságon belül a téma felelőse lesz. A biztosi kollégium jövő szerdán „alaposan meg fogja vizsgálni a szóban forgó törvénymódosítást, hogy az összhangban áll-e az uniós joggal”.

Egyelőre nem világos, a Bizottság hol tudna belekötni a törvénymódosításba, hiszen az uniós alapszerződések szerint – mint azt Navracsics is hangsúlyozta – az oktatás alapvetően tagállami hatáskör. Ráadásul itt egy unión kívüli külföldi intézmény ellehetetlenítéséről van szó. A 444 szerint elsősorban az uniónál tágabb kört érintő „Bolognai folyamat” nevű megállapodás megsértése merülhet fel, továbbá a Bizottságnak a CEU által már elnyert uniós kutatási támogatások ügyében is lehet szava.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője közben a Twitteren közölte, hogy telefonon beszélt Michael Ignatieff CEU-rektorral. Ez azért fontos fejlemény, mert a lex CEU ismét felerősítette azokat a hangokat, melyek szerint az EPP-nek erősebb nyomást kellene gyakorolnia Orbánra, vagy egyenesen ki kellene zárnia a Fideszt.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.