Nagyott bukott a NER-luxusétterem

  • narancs.hu
  • 2023. június 16.

Belpol

Egy év alatt 150 millióval romlott az eredménye. 

2021-ben Matolcsy Ádám barátja, Pintér Máté cége 306 millió forintért, hitel nélkül vásárolta meg a jegybanki alapítványok pénzéből létrehozott Vízház Gasztronómia Zrt.-t, ezzel a Várkert Kaszinóban lévő Felix Kitchen & Bart. A 2022-es évet 50 millió forintos veszteséggel zárta a luxusbisztró, amelyben sűrűn megfordulnak a kormány tagjai, vagy a hozzájuk közelállók. Pár éve például itt tartotta Rogán-Gaál Cecília, Rogán Antal volt felesége is a leánybúcsúját – írja az Mfor. A 444.hu korábban lefotózta, ahogyan Orbán Viktor Rogán Antallal áll az étterem bejárata előtt. 

2021-ben 96 millió nyereséggel büszkélkedhetett a cég, így a tavalyi adatokkal összevetve összességében az eredménye közel 150 millióval romlott egy év alatt. 2020-ban volt még ennél durvább is volt a helyzet, amikor 753 milliós veszteséget kellett lenyelnie, igaz, akkor a pandémia közepén jártunk.

Az Mfor felhívja a figyelmet, hogy pedig tavaly jelentősen megugrott a luxusétterem árbevétele, szinte a duplájára. 941 millióról 1,7 milliárd forintra pörgött fel a forgalom. Az étterem ötéves működése óta ez a legszebb bevétel, 84 százalékos növekedéssel. A kiegészítő mellékletben azt írják, hogy „a pandémia utáni időszakban a turizmus növekedése miatt az étterem forgalma is jelentősen növekedett”.

Az anyagjellegű ráfordítások több mint a kétszeresükre, 532 millióról 1,1 milliárdra nőttek (az étel- és italkiadások megduplázódtak, a szállítási, rakodási és fuvarköltségek meghétszereződtek, a bérleti díjak több mint negyvenszeresére nőttek, a szakértői díjak megnégyszereződtek, és a bankköltségek is több mint duplájára emelkedtek). Az egyéb ráfordítások is meghatszorozódtak, amelyben a beszámoló szerint különféle adók vittek el sok pénzt. A személyi ráfordítások is megduplázódtak, 251 millióról 524 millióra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.