Márki-Zay: Lázár nem maradhat, hogy megkaphassuk az uniós pénzeket

  • narancs.hu
  • 2023. június 16.

Belpol

Reagált Hódmezővásárhely a miniszter tegnapi fenyegetésére. 

„Az a politikus, aki ilyen diktatórikus, megfélemlítő, zsaroló kijelentést tesz, és egy aberrált, migránsbetelepítő, egyre inkább fasiszta és náci ideológiát valló párt képviselőjeként egy egész közösséget fenyeget meg – azt a közösséget, amelynek a szolgálatára felesküdött –, az nem maradhat a politikában”

– fogalmazott Márki-Zay Péter pénteki online sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy Lázár János csütörtökön azt mondta, amennyiben a hódmezővásárhelyiek újraválasztják Márki-Zayt, úgy a város nem számíthat a kormány támogatására és együttműködésére. 

Márki-Zay szerint Lázár Orbán Viktorral egyetemben hazaáruló, és a kormány tízezrével hordja be a „migráns munkaerőt”, köztük „nemzetközileg körözött bűnözéket és iszlamista terroristákat”. Orbán Viktor pedig Soros-ügynök, aki rengeteg pénzt kapott az üzletembertől. Szerinte Lázár Magyarország érdekében nem maradhat a politikában, például azért, hogy megkaphassuk az uniós pénzeket. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.