Interjú

"Nálunk az egymás iránti bizalom szintje az egyik legalacsonyabb"

Messing Vera és Ságvári Bence szociológusok a magyarok bevándorlásellenességéről

Belpol

A magyar társadalom mindig is elutasító volt a bevándorlókkal szemben, de mára baloldali szavazóink is lekörözték idegenellenességben Európa szélsőjobboldalának szimpatizánsait. Az okokról az MTA TK kutatóival beszélgettünk.

Magyar Narancs: A European Social Survey (ESS) európai társadalmi felméréseinek ada­tait elemezték a Friedrich Ebert Stiftung megrendelésére készített tanulmányukban. Ezek a felmérések kétévente készültek 2002 és 2017 között. A bevándorlás megítélésének változásait, illetve az elutasítás és a befogadás mögötti okokat vizsgálták. A 2015-ös migrációs válság meglepő változásokat hozott a felmérés eredményeiben.

Messing Vera: Általánosságban elmondható az európai országokról, hogy nem lettek elutasítóbbak a bevándorlókkal szemben a 2015-ös válsághelyzetet követően, sőt, a felmérésben részt vevő 19 európai ország közül 8-ban csökkent az elutasítás mértéke. Ebben a felmérésben olyan attitűdöket vizsgáltunk, amelyek meghatározzák a bevándorlásról való gondolkodást. A megkérdezettek arra válaszoltak, hogy szerintük a migráció milyen hatással van hazájuk gazdaságára, kultúrájára, továbbá jobb vagy rosszabb ország lesz-e az, ahová bevándorlók érkeznek.

Ezek a kérdések mindenféle migrációra vonatkoztak, azonban az elutasítás mértékét csak az Európán kívüli, szegényebb országból érkező bevándorlókra néztük meg. A vizsgált országok népessége a migráció következményeinek megítélésében átlagosan semleges, de az átlag az attitűdök nagymértékű polarizációját fedi. Vannak területek, amelyek a migrációval kapcsolatban alapvetően nyitottak, mint például Skandinávia, és vannak, ahol alapvetően elutasítóak. Utóbbiak jellemzően azok az országok, ahol nagyon kevés migráns él, például Csehország vagy Magyarország.

Ebből jól látszik, hogy az a tény, miszerint sok bevándorlója van egy adott országnak, egyáltalán nem befolyásolja a helyzet megítélésében a lakosságot. A bevándorlók jelenléte és a bevándorlók elutasítása között nincsen összefüggés. Hazánk az elutasítás mértékében borzasztóan kiugrik, és ezzel az élen vagyunk, ugyanis a lakosság 62 százaléka minden megfontolás nélkül utasítaná el az Európán kívüli, szegényebb országból érkező bevándorlókat. Utánunk jönnek a csehek 31, majd a litvánok 25 százalékkal. Ez a szám azoknál a nemzeteknél, ahol jelentős számú bevándorló él, sokkal alacsonyabb. Franciaország 13 százaléka elutasító, Németországban és az Egyesült Királyságban pedig nem éri el a 10 százalékot.

MN: Melyek voltak azok az időszakok, amikor nagyobb változások történtek a bevándorlás megítélésében?

Messing Vera: Mint említettem, a bevándorlással kapcsolatos attitűdök átlagosan semlegesek és rendkívül stabilak. Lényegében sem a 2008-as gazdasági válság, sem a 2015-ös migrációs krízis nem idézett elő látványos változást. Az elutasításban történt változás, de nem akkor és nem úgy, ahogyan arra számítottunk. Az elutasítás mértéke 2002 és 2004 között átlagosan 10 százalékról 15-re ugrott meg Európa-szerte. Ez nagy valószínűséggel annak a következménye, hogy az Európai Unió 2004-es bővítése a nagyobb európai országokban aggodalmat okozott.

Ságvári Bence és Messing Vera szociológusok

Ságvári Bence és Messing Vera szociológusok

Fotó: Sióréti Gábor

Nem tudták, hogyan befolyásolja a gazdaságot és a munkaerőpiacot a szegényebb kelet-európai országok – köztük Magyarország – csatlakozása. A másik jelentős változás 2014-ről 2016-ra következett be: átlagban csökkent az elutasítás, visszaesett 10 százalékra. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy mindez a 2015-ös migrációs válság ellenére történt.

Ugyanebben az időszakban viszont ennek az ellenkezője ment végbe Magyarországon: kiugróan nőtt az elutasítók aránya. Nincs még egy ország Európában, ahol szignifikánsan nőtt volna ez az érték. Olyan viszont sok van, ahol csökkent.Érdekes ebből a szempontból Nagy-Britannia. Egyrészt a britek – egykori gyarmatosítóként – komoly hagyományokkal és tradíciókkal rendelkeznek a bevándorlás terén, és annak ellenére nem nő az elutasítás aránya náluk, hogy közben a Brexit miatt inog az egész ország, és meglehetősen bizonytalan a helyzet.

Ezt a jelenséget nem teljesen értjük: kérdeztük is a brit kollégákat, akik úgy sejtik, hogy az embe­rek rájöttek a Brexit-viták nyomán arra, hogy nem a bevándorlás minden problémájuk forrása. Németországban 2005-ben hoztak egy rendeletet, amely szabályozta, hogy kik és milyen feltételekkel mehetnek az országba. Ez, úgy tűnik, megnyugtatta az EU-bővítés miatt megrémült németeket, mert 2005-től folyamatosan csökkenni kezdett az elutasítás mértéke egészen 2012-ig, amikor is beállt egy tartósan alacsony szintre, 6 százalékra. Vagyis annak a populizmusnak, amely Európa számos országában látványossá vált a közelmúltban, és amelynek fő narratívája a migrációellenesség, nem a bevándorlással kapcsolatos attitűdök változása a forrása.

MN: Mitől függ egy adott társadalom viszonya a bevándorláshoz?

Messing Vera: Az attitűdök okai nagyon mélyek és szerteágazóak. Miként arra már utaltunk, egy kisebbségi csoporthoz való viszony minősége nem függ össze azzal, hogy az a csoport mennyire van jelen az adott országban. Az, hogy milyen mértékben utasítanak el valahol el egy kisebbséget, az főleg a bizonytalanság kivetülése.

Egy korábbi tanulmányunkban arra a következtetésre jutottunk, hogy van néhány olyan tényező, amely összefüggésben áll a migrációval kapcsolatos attitűdökkel egyéni és országos szinten is. Az egyik ilyen a bizalom szintje: hogy az emberek mennyire bíznak egymásban, illetve saját államuk intézményeiben, kormányukban. A másik a szolidaritás és az elfogadás, továbbá a biztonságérzet. Azok az emberek hajlamosak elutasítóak lenni a bevándorlókkal szemben, akik bizalmatlanok, fenyegetve érzik saját fizikai és egzisztenciális biztonságukat, illetve alacsony az iskolai végzettségük.

Ságvári Bence: Az iskolai végzettség egy klasszikus demográfiai változó, amely az attitűdöket több áttételen keresztül befolyásolja. Akinek magasabb az iskolai végzettsége, annak valószínűleg magasabb a fizetése, így kisebb a valószínűsége annak, hogy anyagi gondjai lesznek, inkább beszél idegen nyelveket, több forrásból tud tájékozódni, és erősebb a kapcsolati hálója, többféle embert ismer, és krízishelyzetben is nagyobb biztonságban érezheti magát, hiszen több irányból számíthat segítségre.

Messing Vera: Az elemzés azt támasztja alá, hogy azok az emberek, akik inkább elutasítják a bevándorlást, az átlagnál boldogtalanabbnak vallják magukat, inkább úgy érzik, hogy nem képesek befolyásolni és kontrollálni saját életüket és jövőjüket. Kevésbé bíznak embertársaikban, illetve az intézményekben, valamint inkább érzik veszélyben az egzisztenciájukat és a fizikai biztonságukat.

MN: Ebben a tekintetben Magyarországról mi mondható el?

Messing Vera: Magyarországon az egymás iránti bizalom szintje hagyományosan az egyik legalacsonyabb Európában. Ugyanez igaz a szolidaritás érzetére is. A magyarok nagy része attól tart, hogy belátható időn belül anyagi gondjai lesznek, illetve nem érzi magát biztonságban éjszaka az utcán.

Ságvári Bence: Érdekes adat, hogy Spanyolországban, Portugáliában vagy Írországban a 2008-as gazdasági válság óta folyamatosan nő az állami szervek iránti bizalom. Ezek mind olyan országok, amelyeket a válság nagyon érzékenyen érintett. Ebből arra következtetünk, ha egy adott társadalom azt látja, hogy kompetens kormánya van, akkor nő az intézményrendszer iránti bizalom, és az az attitűdökre is hatással van. Magyarországnak erős kormánya van, és az intézményi bizalom szintje javuló trendet mutat – más kérdés, hogy a kormány a kompetenciáit és erejét arra használja, hogy felépítsen egy félelemre alapuló narratívát, ami a keresztény kultúra védelméről és az állandó fenyegetettségről szól.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A magyar társadalom milyen arányban utasította el a bevándorlást 2015 előtt?

Ságvári Bence: Az elutasítási arány mindig is magas volt nálunk. Ebben már 2002-ben is az élen jártunk 39 százalékkal. A menekültválság előtt készült egy felmérés, amely arra kérdezett rá, hogy egy adott országban milyen feltételeknek kell megfelelnie egy bevándorlónak a tartós letelepedéshez. Magyarország már ekkor nagyon elutasító volt, kifejezetten fontos szempont volt a magyarok számára a fehér bőrszín és a keresztény háttér. Nálunk gondolták a legtöbben úgy, hogy a letelepedéshez nem a megszerezhető és az integrációt segítő tényezők (nyelvtudás, végzettség), hanem születéssel kapott tulajdonságok szükségesek (származás). Az utóbbi pár évben a kormányzati kommunikáció jelentősen felerősítette mindezt.

Messing Vera: A számokból az is látszik, hogy az elutasítási index nemcsak a szegényebb európai országokból érkezőkkel, de még a határon túli magyarokkal szemben is magas. Akkora ez az utóbbi elutasítottság, mint az európai átlag az Európán kívüli szegényebb országokból érkezőkkel szemben.

MN: Vagyis a határon túli magyarokat is inkább elutasítják, mint elfogadják a magyarországi magyarok?

Ságvári Bence: Nem, ez azt jelenti, hogy 2015-ben a magyar lakosság 12 százaléka gondolta úgy, hogy a határon túlról se jöjjön be senki, még akkor sem, ha magyar.

MN: A számok alapján a csehekkel hasonlóan gondolkodunk, viszont a lengyelekkel nem. A lengyelek 14 százaléka utasítja el bármiféle megfontolás nélkül a bevándorlókat, míg a magyarok 62 százaléka. Ennek a nagy különbségnek mi lehet az oka?

Messing Vera: Valószínűleg az, hogy a lengyeleknek mást jelent a bevándorlás, mint a magyaroknak, hiszen nekik több évtizedes tapasztalatuk van a saját migránslétük okán.
A lengyel háztartások zömében vannak olyanok, akik hosszabb-rövidebb ideig másik országban éltek, illetve dolgoztak. Ezzel szemben a magyarok a migráció komplex folyamatait leegyszerűsítve látják: csak az ideérkező, eltérő származású, kultúrájú emberek tömegeit látják e fogalom mögött, míg Európa nagy részén – a lengyeleket is beleértve – sokkal árnyaltabban gondolkodnak erről. Itthon az értelmes párbeszéd hiányzik erről, nálunk a rossz és a jó közötti kétpólusú küzdelemre egyszerűsödött a migrációval kapcsolatos közbeszéd.

MN: Pedig Magyarországon is egyre több családot érint a kivándorlás.

Messing Vera: Igen, de ez nagyon friss, néhány éve zajló folyamat. Főleg a lengyelekhez képest, akik közül már a 90-es években több millióan kerestek munkát és boldogulást külföldön.

Ságvári Bence: A lengyelek jóval inkább úgy viselkednek a különböző demográfiai változókat tekintve, mint ahogyan az a szociológiai elméletek alapján várható. A legjobban elfogadóak a fiatal, városi diplomások, míg az idősebb, szegényebb, kevéssé iskolázott csoportok az elutasítóbbak. Ezzel szemben Magyarországon a migrációval kapcsolatos attitűdökben egy nagyon homogén társadalom alakult ki. Egyformán elutasítóak a fiatalok és az idősek, a városokban és a falvakban élők, a szegények és a jómódúak. Ha Európa térképére tekintünk, akkor ez meglepő sajátossága Magyarországnak.

MN: További érdekes és meglepő adat, hogy a magyar baloldaliak elutasítóbbak, mint a francia, osztrák vagy német szélsőjobboldali szimpatizánsok.

Messing Vera: Az utóbbi években bekövetkezett a jobboldali politikai populizmus markáns térhódítása, melynek fő narratívája a migrációellenesség. Alapvetően a baloldali beállítottságra az jellemző – függetlenül attól, hogy valaki mennyire vallja magát baloldalinak –, hogy az átlagosnál előnyösebbnek ítéli meg a migrációt, és nyitottabb a bevándorlókra. Akik politikailag középen állónak mondják magukat, azokat ez a téma sem érinti meg, neutrálisak maradnak a kérdésben. A jobboldalnál ugyanakkor minél inkább haladunk a politikai szélsőségek felé, annál jobban nő az elutasítás.

Általában a baloldalnak ilyen értelemben nincsen széle és közepe, ők jóval homogénebb társaság. Ehhez képest Magyarországon ez is teljesen másként működik.
A vizsgálat során elemeztük a jobboldali populista pártokat, illetve mindenhol egy-egy középbaloldali pártot: Magyarországon a Fideszt, a Jobbikot és az MSZP-t néztük, Németországban az AfD-t és a szociáldemokratákat, Franciaországban a Nemzeti Frontot (2018 óta Nemzeti Tömörülés – a szerk.) és a szocialistákat, Olaszországban a Ligát és a balközép Demokrata Pártot. Jól látszik, hogy minden országban a jobboldali populista pártok gyűjtik be a migrációt elutasító szavazókat.

Ez így van Magyarországon is, azonban figyelemreméltó, hogy még az MSZP-szavazók körében is akkora az elutasítás mértéke, mint a francia, a német vagy az olasz populista jobboldal szimpatizánsainál. Ebből is látszik, hogy nálunk a bevándorlás elutasítása normává vált. Ez az elmúlt néhány év kormányzati kampányának a következménye.

Ságvári Bence: Egy másik kutatásban a 2015 és 2018 közötti magyar online médiában megjelent, migrációval kapcsolatos hírek szóhasználatát vizsgáljuk. Több tízezer cikkről van szó, és jól látható, hogy lényegében létrejött ennek a negatív diskurzusnak a saját nyelvezete. Olyan szavak kerültek be a közbeszédbe, amelyek korábban nem is léteztek: migránsözön, migránskaraván, migránsmentő, migránsváros, migránsállam. Ennek megalkotói és fő használói főképpen a kormánypárti médiumok, de a kisugárzása az egész magyar médiában és ebből következően az egész társadalomban, az utcán járva is jól tetten érhető.

Messing Vera: Ez azért is visszás, mert mindeközben Magyarország – részben a kivándorlás, részben a gazdasági fellendülés miatt – súlyos munkaerőhiánnyal küzd. A magyar gazdaság fejlődésének egyik fontos gátja jelenleg, hogy nincs megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerő. A becslések szerint 300 ezer ember hiányzik a hazai munkaerőpiacról. A migráció és annak jó szabályozása pontosan a gazdaság ciklikusságából adódó munkaerőhiány és -többlet kiegyenlítésének az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb módja.

Ságvári Bence: Pontos számokat nem tudunk, de a külföldi munkaerő beáramlása létező jelenség Magyarországon. Az építkezéseken dolgozó vendégmunkások, a Magyarországra települő nagy gyárakban, a szolgáltató központokban, a budapesti vendéglátóiparban dolgozó sok ezer külföldi jelenléte valószínűleg kevésbé zavarja a magyar lakosságot, mint ahogy azt az attitűdfelmérések alapján sejthetnénk.

Neked ajánljuk