Rogán Antal szerint óriási különbség van Nyugat- és Közép-Európa között

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. július 7.

Belpol

Olyan vezetőre van szüksége az Európai Bizottságnak, aki tiszteli a közép-európai országokat.

Az Európai Bizottságnak olyan vezetőre van szüksége, aki tiszteli a közép-európai országokat – erről a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője  beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A letelepedési kötvényekhez több szálon kötődő Rogán Antal azt mondta, a magyar kormányt a választók azzal bízták meg, hogy állítsa meg a bevándorlást, így az európai vezetők közül nem lehetett olyan személyeket jelölni, akik egyértelmű bevándorláspártiak.

Rogán Frans Timmermans, a szocialisták csúcsjelöltjét és Manfred Weber, az Európai Néppárt jelöltjét is egyértelműen bevándorláspárti politikusoknak tartja, ráadásul szerinte Manfred Weber nyilatkozataiban több alkalommal is sértően beszélt Magyarországról és a magyarokról, amikor azt mondta, nem kér a magyarok szavazataiból.

"Nem lehet az Európai Bizottságnak olyan vezetője, aki nem bírta a közép-európai országok, tehát az új tagállamok támogatását. Ez egy új fejlemény" – szögezte le. Mint mondta, az elmúlt 10-15 évben megváltozott az a helyzet, hogy a nyugat-európai tagországok ráerőltethetik akaratukat az "új tagállamokra", "Közép-Európa most hallatta a hangját".

Rogán Antal szerint óriási különbség van Nyugat- és Közép-Európa között. Míg Nyugat-Európa már együtt élt a bevándorlással, addig Közép-Európa ebből a szempontból más. A közép-európai országok olyan vezetőt akartak választani, aki nem akarja akaratát ráerőltetni más országokra.

Elmondása szerint lehet megelőlegezett bizalmat adni az új vezetőknek, "Ursula von der Leyen asszonyt is úgy lehetett megválasztani, hogy Orbán Viktor telefonon beszélt a jelölttel, és megkérdezte őt arról, hogy bizottsági elnökként hajlandó-e kellő tiszteletet tanúsítani Magyarország és a közép-európai nemzetek iránt. Erre – Rogán Antal szavai szerint – ígéretet kaptunk.

Rogán elmondása szerint az Európai Bizottság elnökének semelyik ország vezetőjének nem kell megfelelnie. A miniszter úgy vélte, az Európai Tanácsban a 28 tagállam közül 27 igennel szavazott a jelöltre, azt jelenti, hogy támogatni fogják a megválasztását.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.