Napi abszurd: érettségiző fiatalt állított elő a rendőrség, mert az Oktogonról a Terror Háza elé ment demonstrálni

  • narancs.hu
  • 2017. június 6.

Belpol

Civil ruhás rendőr követte, igazoltatták az éjszakai buszon, majd az érettségije napjára beidézték.

Egy érettségiző fiúnak kell hatóság elé állnia azért, mert egy spontán tüntetés alkalmával azt javasolta, hogy álljanak néhány száz méterrel arrébb, mindezt egy megafonba bemondva. Atrocitás nem történt, a fiú még a demonstráció vége előtt hazament, feltehetőleg civil ruhás rendőrök követték, az igazoltatás után pedig idézést kapott a XIII. kerületi rendőrségtől.

Simon Botondnak az érettségije napján kellett volna megjelennie a kerületi rendőrkapitányságon, mert az április 13-i, Gulyás Márton és Varga Gergő melletti tüntetésen a Kossuth térről a Nyugatihoz, majd az Oktogonhoz vonult sokadmagával, ahol a fiú is beszélt a hangosbemondóba nagyjából egy percet, majd azt javasolta, menjenek át pár száz méterrel odébb, a Terror Házához, mert az mégiscsak egy szimbolikus helynek tekinthető. Így is lett, ott különösebben fontos esemény már nem történt, a fiatal fiú haza is indult.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: Bankó Gábor

Az éjszakai buszra, amivel hazafelé tartott, felszállt egy rendőr, és igazoltatta – csak őt, mással szemben nem intézkedett. Simon Botond másnapra már meg is kapta az idézést a rendőrségtől: gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés gyanúja miatt. A fiú ekkor a Helsinki Bizottsághoz fordult segítségért, ez a történet is a szervezet blogján látott napvilágot.

A fiút a Helsinki Bizottságtól Tóth Balázs képviseli, a szabálysértési tárgyalás május 23-án zajlott, ott derült ki, hogy Simon Botondot nagy valószínűséggel egy civil ruhás rendőr követte, így került sor az igazoltatására is. „A gyülekezési joggal visszaélést akkor követi el valaki, ha az általa szervezett gyülekezést nem jelenti be. Az esetben pedig még a rendőri jelentés szerint is spontán gyülekezésre került sor a bírósági döntés elleni tiltakozásul. Márpedig spontán gyülekezésnek fogalmilag nincs szervezője. Azt pedig nem lehet szervezői magatartásnak tekinteni, hogy valaki egy órák óta tartó, békés demonstráción hosszú vonulás után arra tesz javaslatot, hogy menjenek arrébb 100 méterrel. A Helsinki Bizottság szerint az eljárást szabálysértés hiányában meg kell szüntetni a fiatal, szabálysértést soha el nem követett ügyfelünkkel szemben.”

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”