„Nem kötelező félelemmel teli országban élni”

  • narancs.hu
  • 2017. június 7.

Belpol

Gyurcsány ma nyilvánosságra hozza legújabb levelét.

Kormányváltást sürgetett a DK elnöke tegnap, budapesti lakossági fórumán. Gyurcsány szerint a választás igazi kérdése: „Orbán vagy Európa”. „A szabadság nevében kérem a választókat, hogy állják útját Orbán további térhódításának, segítsenek, hogy Magyarország visszataláljon arra az európai útra, amelyre egyébként Szent István óta újra és újra, megújuló erővel megpróbál saját erejéből rátalálni” – folyamodott mintegy kétszáz fős hallgatósához, politikai sarlatánnak nevezvén Orbán Viktort és kormányát, írja az MTI.

Gyurcsány szerint a nyugat-európai politikai fejlemények azt mutatják, hogy ha elmarad a kormányváltás, „megcsinálják nélkülünk azt a világot, ahol jobb esetben a cicaasztal mellett ülhetünk”.

Nincs stabil demokrácia

az ország többségének biztonságérzete és jóléte nélkül – tette hozzá. A volt kormányfő úgy fogalmazott: „Nem kötelező félelemmel teli, gyűlölettel megrakott országban élni.”
„Akik megtanultak kussban lenni”, azok nagyon sokáig cipelni fogják ezt magukban – fogalmazott, alapvető kérdésnek nevezve, hogy „mikor fog ismét megszólalni Magyarország”.
A DK elnöke szerint ha van szakpolitikai bűne ennek a kormánynak, az az, amit az egészségügyben és az oktatásban tett, mégpedig azzal, hogy az egészségügyhöz nem nyúlt hozzá, az oktatást viszont felforgatta.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is: ma elküldi, és ezzel egy időben nyilvánosságra hozza az összefogással kapcsolatos, Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelöltnek írott levelét, amelyben tárgyalásokat ajánl. Azt mondta, amíg nincs együttműködés, minden más kérdés másodlagos vagy harmadlagos.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.