Naponta ötször adott engedélyt titkos információgyűjtésre a titkosszolgálatoknak Varga Judit

  • narancs.hu
  • 2021. május 26.

Belpol

A számok az mutatják, hogy megnőtt a titkosszolgálatok aktivitása. 

Közel 500 nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést engedélyezett Varga Judit igazságügyi miniszter bő negyed év alatt: április 14-ig 499 kaptak engedélyt a titkosszolgálatok, hogy valakit a tudta nélkül megfigyeljenek, lehallgassanak, a lakását átkutassák titokban, a leveleit elolvassák – írja a 168 Óra.

A lap szerint Magyarországon a Terrorelhárítási Közont (TEK) és a katonai, illetve polgári titkosszolgálatok – a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) kivételével – jogosultak az olyan, nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre, amelyhez a Varga Judit miniszteri jóváhagyása kell. 

Igazságügyi Minisztérium által az adatigénylésre kiadott számok szerint míg 2018-ban 1282 alkalommal kaptak engedélyt, addig 2019-ben már 1340-szer, ha pedig idei első negyedéves számokhoz hasonlóan alakul az egész év, akkor 2021-ben 1700-nál több is összejöhet. A növekedést jól érzékelteti, hogy 2015-ben még csak 1038 ilyen művelet volt, 2016-ban 1151, 2017-ben pedig 1256. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.