Egy rágalmazó gyűlöletblog és a helyi Fidesz-vezetés kapcsolata

Kis-Magyarország

Hazaárulózik, libernyákozik, buzizik, de leginkább a helyi ellenzék képviselőiről ír nyomdafestéket nem tűrő gyalázkodásokat egy gyulai gyűlöletoldal, amely ellen feljelentés született. Az elsőfokú bíróság és a rendőrség sajátosan kezelte a helyi fideszes elithez köthető oldal ügyét.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. április 29-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„A nyomozás hiányosságai alapvetően az azt elrendelő bíróság nyomozásirányítási jogkör gyakorlásával összefüggő mulasztására vezethetők vissza” – egyebek mellett ez olvasható a Gyulai Törvényszék másodfokon eljáró tanácsának végzésében, amely alaposan leszedi a keresztvizet a Gyulai Járásbíróságról. A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság az eljárást úgy szüntette meg, hogy a feljelentők hivatkozásait figyelmen kívül hagyva például meg sem kísérelte a gyanúba hozott személyek beazonosítását, ezért új eljárás lefolytatására kötelezte a járásbíróságot. A Gyulai Törvényszék 33 pontból álló végzése sorra veszi a hibákat, s éppen csak azt nem mondja ki, hogy a járásbíróság, valamint a Gyulai Rendőrkapitányság gyakorlatilag szabotálta a feljelentés után a nyomozást és az eljárást.

Gyulán tizenegy éve van hatalmon a Fidesz–KDNP, de a kottájukból játszó, váltakozó elnevezésű gyűlöletoldalak működése ennél korábbra megy vissza. A szóhasználat, az „érvelési” technika alapján mindig is sejthető volt a kapcsolat a revolverblog működtetői és a helyi Fidesz között – most már bizonyíték is van rá. A gyulai ellenzék képviselői néhány hónappal a 2019. októberi önkormányzati választás előtt Békéscsabán tettek feljelentést rágalmazás és becsületsértés miatt az aktuális oldal ellen.

„Nem egészen oktalanul vagyunk bizalmatlanok a Gyulai Rendőrkapitánysággal és az ott folyó nyomozásokkal szemben” – mondta a Narancsnak Csóka-Szűcs János, az egyik feljelentő. (Csóka-Szűcsöt később, 2020 májusában rémhírterjesztés gyanújával a gyulai rendőrök előállították, rabosították és kihallgatták, miután házkutatást tartottak nála, és lefoglalták számítástechnikai eszközeit. A helyi ellenzéki aktivista ugyanis azt írta ki a Facebookra, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyulai kórházban 1170 ágyat szabadítottak fel, súlyosan beteg embereket küldtek haza, a gyógyító intézmény üresen áll. Később kiderült, feljelentője Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester volt. Utóbb az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást Csóka-Szűcs ellen. Az incidensről a magyarna­rancs.hu tudósítása nyomán a nemzetközi sajtó is beszámolt.)

 
Titz és Alt, a fideszes humor nagyágyúi
Forrás: youtube.com

Indítványok sora

Bár hat gyulai ellenzéki jelent meg a Békéscsabai Rendőrkapitányságon, végül csak egyiküket, Csóka-Szűcs Jánost fogadták, aki órákon keresztül mondta jegyzőkönyvbe az őket ért sérelmeket, amelyek szerinte kimerítik mind a rágalmazás, mind a becsületsértés tényállását. Az informatikai végzettségű Csóka-Szűcs kép­ernyőfotókkal, adminokkal, fotók exifadataival (az azonosítást lehetővé tevő digitális kóddal), megosztásokkal együtt időbeli egyezéseket mutató bizonyítékok sorát tárta a rendőrség elé.

Ezek alapján megnevezte Petróczki Gábort, a gyulai fideszes vezetésű városháza sajtósát és Tóth Ivettet, a Gyulai Hírlap fotósát.

Említette Ködmön Zsoltnak, a Gyulai Egészségügyi Alapellátási Intézmény vezetőjének a nevét is, aki a munkahelyen végzett állítólagos politikai tevékenysége miatt – két nappal a 2019-es helyhatósági választás előtt – menesztette asszisztensi állásából egy ellenzéki képviselőjelölt feleségét. A történet meglehetősen egyoldalú tálalásban már aznap fent volt a gyűlöletblogon (lásd erről: Szólni, ha mersz, Magyar Narancs, 2020. december 17.).

Csóka-Szűcs a rendőrségen beszélt Alt Norbert alpolgármesterről, a gyulai Fidesz-szervezet elnökéről, aki a Facebookon a párt helyi önkormányzati csoportjának az oldalát kezeli. A feljelentőknek az volt gyanús, hogy a „rágalmazó és becsületsértő blog” anyagait sok esetben pár perc múltán már meg is osztották a helyi Fidesz-csoport oldalán. A most is élő gyűlöletblog folyama évekkel ezelőtt amúgy a helyi Fidesz önkormányzati oldalán jelent meg, de olyan szélsőséges hangnemet képviselt, hogy az nyíltan a helyi kormánypártiaknak is vállalhatatlan volt – ezért előbb Mélytorok, utóbb Vérnarancs címen jelentkezett a blog.

A Facebook többször is letiltotta az oldalt alpári stílusa miatt,

de aztán minimális betűmódosítás vagy névváltoztatás után ismét megjelentek a hálón. Indítványozták Veres András Fidesz-tag (2019 októberétől önkormányzati képviselő) meghallgatását is annak tisztázására, hogy egy korábban közzétett fotója később miként jelenhetett meg a melytorokblog.com-on.

Árulkodó jelek

Az ellenzékiek fontosnak tartották volna, hogy a rendőrség beszéljen Csige Gábor gyulai jegyzővel is. (Csige 2010-ben a Fidesz–KDNP színeiben Kötegyánban volt polgármesterjelölt, de a választást elvesztette.) Gyulai hivatalvezetőként kényes helyzetbe került a 2019-es helyhatósági választáskor. Az egyik ellenzéki szervezet az utolsó előtti pillanatban írásban nyújtott be egy hivatalos iratot a jegyzőnek, hogy egyik jelöltje mégse szerepeljen a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) jelöltjeként a listájukon. Ezt a dokumentumot a helyi választási iroda vezetője, a jegyző vette át és írta alá. Az irat kisvártatva megjelent a gyűlöletblogon; később Csige ezt azzal magyarázta, hogy a beadványt lefénymásolta, kiosztotta a választási bizottság minden tagjának, vagyis az sok helyről kiszivároghatott, ezért felelősség őt nem terheli. Ám a bizottsági tagok fénymásolt példányain az ő aláírása már fekete színű volt, szemben az eredeti, kék színű szignóval – és a melytorokblog.com oldalán ez utóbbi volt látható. Legalábbis egy ideig – már-már beismeréssel ért fel, hogy utóbb kicserélték az oldalon a fényképet, és a javított kiadáson immár Csige fekete színű aláírása látható.

Nem kevésbé önleleplező a nagy látogatottságú Gyulai Csevegő (GYCS) Facebook-oldal alábbi esete. Az oldal egyik kezelője kép­ernyőfotót készített, ami átkerült a gyűlöletblogra; a képet azonosíthatóan a GYCS egyik adminja tette fel.

A nyomok a vállaltan fideszes oldalfelelőshöz, Titz Ádámhoz vezettek.

A két másik admin ezek után egy időre letiltotta Titzet a csevegőről, amit az oldalon közzé is tettek. Ezt követően Titz Ádám megkereste a két másik admint (egy házaspárt), és felajánlotta, hogy megveszi az oldalt. Nos, a jelek szerint volt az a pénz és érvrendszer, mert az övé lett. Ezek után már senki nem láthat bele a helyben népszerű GYCS tevékenységnaplójába.

A melytorokblog.com oldalon szerepelt egy rövid videó is, amely Galbács Mihály-ellenes szórólapok terjesztéséről tudósít. Ezen egy női kéz látható jellegzetes anyajeggyel, ami alapján jó okkal feltételezhető, hogy a videó elkészítéséhez, és így magához a rágalmazó gyűlöletoldalhoz köze volt a Gyulai Hírlap fotósának, Tóth Ivettnek – érveltek a rendőrségi bejelentők. (Galbács sokáig fideszes önkormányzati képviselő és alpolgármester volt, de később szembekerült a Görgényi Ernő-féle városvezetéssel. A Fidesz legfelső vezetésének és etikai bizottságának írt dolgozatában korrupciógyanús ügyekkel hozta összefüggésbe a helyi kormánypárti vezetőket. Galbács 2019 őszén az MMM polgármesterjelöltje volt Gyulán. A történtek miatt ma három perben is szemben áll egymással Görgényi és egykori alpolgármestere.)

Az első fokon eljáró bíróság elsiklott a fölött is, hogy a TAKARNET elnevezésű önkormányzati nyilvántartási rendszerben ki férhetett hozzá azokhoz a bizalmas információkhoz, amelyek szintén megjelentek a melytorok­blog.com oldalon – ugyanis az említett elbocsátott háziorvosi asszisztens, Mikóné Hirth Bea és férje telekvásárlásával összefüggő adatokat is közzétettek. (Mikóné időközben a Momentum jelöltje lett a országgyűlési választásokat megelőző gyulai ellenzéki előválasztásra.)

Az ellenzékiek szerint nehéz elhinni, hogy a mocskolódó blogról semmit sem tud a Fidesz–KDNP helyi erős embere, Görgényi Ernő polgármester, akinek az összes említett és lehetséges érintett valamilyen módon a lekötelezettje.

Ki a hunyó?

Az első fokon lezárt, semmit ki nem derítő eljárás után fellebbezést nyújtottak be a feljelentők, amelyet a másodfokon eljáró Gyulai Törvényszék alaposnak tartott, és ezért annak helyt adott. Eszerint

„az elsőfokú bíróság helytelenül járt el, amikor a feljelentők nyilatkozatainak és beadványainak az ismeretében, az azokban részletezett bizonyítási indítványokra nem reagált,

a nyomozó hatóság irányába nem részletezte, hogy konkrétan mely személyek tanúkénti kihallgatására, és milyen további bizonyítási eszközök felkutatására irányuljon a nyomozás”. Azt is megállapította a törvényszék, hogy „a nyomozást elrendelő végzésekben foglaltak szűkszavúsága ellenére is elvárható lett volna az elsőfokú bíróságtól, hogy a feljelentések, valamint a feljelentők beadványai­ban részletesen megjelölt bizonyítási indítványok vonatkozásában érdemben foglaljon állást, és amennyiben indokoltnak látja, akkor beszerezze az ügyben releváns bizonyítási eszközöket”.

A Gyulai Járásbíróság és a helyi rendőrkapitányság annyit tett, hogy meghallgatta Petróczki Gábor városházi sajtóst, aki azt állította, hogy a melytorokblog.com oldallal összefüggésbe hozott fényképezőgépet nem használta. Megkeresték a Facebook üzemeltetőjét, aki viszont nem adta ki az oldal működtetőinek adatait, csupán annyi tudható, hogy Hollandiában jegyezték be. A feljelentők szerint vallomásával Petróczki félrevezette a hatóságot, a hollandiai bejegyzésről pedig ők már korábban beszámoltak. Kifogásként merült fel az is, hogy a közben külföldre távozott fotóst, Tóth Ivettet nem idézték be, holott tudható, hogy időnként hazajön.

Az elsőfokú döntést hatályon kívül helyező és az eljárás megismétlését elrendelő Gyulai Törvényszék szerint nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a feljelentők bizonyítékai alapján beazonosíthatóak a rágalmazó bejegyzések szerzői. Az ügyben érthetetlen az is, hogy a Gyulai Járásbíróság eljáró bírája, Jámbor Ilona miért nem jelentett elfogultságot, hiszen bírói kinevezése előtt különböző beosztásokban hosszú évekig dolgozott a város polgármesteri hivatalában.

(Címlapképünkön: a gyulai városháza)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk