Navracsics elmondása szerint 1,5–2 milliárd eurót szánna az oktatás fejlesztésére a kormány

  • narancs.hu
  • 2022. november 4.

Belpol

Ha megjönnének az EU-s pénzek.

Tizenhét vállalást tett Magyarország az Európai Unió felé, hogy meginduljon a beragadt pénzek folyósítása – mondta Navracsics Tibor a 24.hu-nak adott interjúban, aminek a jó része az EU-s pénzek sorsáról szólt. Azt mondta, ezekkel a vállalásokkal időarányosan jól állunk.

A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter a vállalásokról azt is elmondta, hogy mindegyiket nem lehet egyszerre, illetve az ismert határidőig, november 19-ig teljesíteni, mert a korrupcióellenes stratégia és a csalásellenes stratégia elfogadása átnyúlik a következő évre.

A Helyreállítási Alapnál Navracsics szerint most inkább az igazságszolgáltatás függetlenségéről, illetve az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatáskörmegosztással kapcsolatos kérdésekről folyik a vita.

A lap megkérdezte, hogy amikor a kormányoldalon arról beszélnek, hogy a pedagógusok béremelése az uniós támogatások hazahozatalától függ, akkor pontosan mely forrásokra gondolnak? Navracsics azt mondta, kisebb mértékben a Helyreállítási Alapban, nagyobb mértékben az operatív programokban vannak olyan intézkedések, amelyek részben az oktatási rendszer modernizációjával együtt, a pedagógusok béremelését is magukban foglalják. Ilyenek az eszközrendszer ellátása, intézményi korszerűsítés, és ennek része a pedagógusok béremelése is. Hozzátette, a Helyreállítási Alaphoz való hozzáféréshez elvárás még a szakpolitikai reform végrehajtása is, de a reform koncepciója még nincs véglegesítve.

Navracsics szerint a kormány összességében 1,5–2 milliárd eurót szánna az oktatás fejlesztésére, de a megállapodások aláírásáig biztos számot nem tud mondani.

Bár a kormány azt kommunikálja  folyamatosan, hogy az EU a Helyreállítási Alapról való megegyezés feltételei közé emelte a családvédelmi törvény visszavonását vagy módosítását. Navracsics szerint családvédelemmel kapcsolatos ügy a tárgyalásokon nem került elő. Ő júniusban csatlakozott be a tárgyalásokba, és ő ideológiai kérdésekkel nem találkozott.

Szóba került az interjúban az is, miért ült át Navracsics a Fidesztől a KDNP-be. Azt mondta, nem azért, mert így könnyebb tárgyalni Brüsszelben, hanem azért, mert a KDNP tagja maradt az Európai Néppártnak, és mert ez számára identitás kérdése, ő az európai kereszténydemokrácia részének tartja magát. Szerinte a Fidesz részéről hiba volt kilépni az Európai Néppártból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Helyreigazítás

  • narancs.hu

Helyreigazítás az Egy elképesztő történet: gondnokság alá akarta vetetni egykori barátját, majd bíróságra ment, de a pert is elbukta című cikk miatt.

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.