Négy embert tartóztattak le a kitörés napi gyűléseken

  • narancs.hu
  • 2024. február 11.

Belpol

Fegyvereket is viseltek a neonáci felvonulók.

A "kitörés napi" gyűlésekkel összefüggésben elrendelt szombati fokozott rendőri intézkedésekben 173 embert igazoltattak, négy férfit állítottak elő a rendőrök- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A gyűlésekkel összefüggésben erőszakos bűncselekmény nem történt.

A négy előállított férfi közül kettőt lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés miatt állítottak elő, tőlük fegyvernek látszó eszközöket (feltehetően airsoft fegyvereket) foglaltak le, amiket szakértő vizsgál. Egy embernél rugós kést találtak, ellene közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt indult szabálysértési eljárás. Az egyik gyűlés résztvevőjével szemben pedig az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése vétség miatt indult büntetőeljárás, mert a rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó levenni a maszkját - ismertette a BRFK.

A közlemény szerint három "kitörés napi" gyűlést engedélyeztek, kettőt megtiltottak szombaton A főváros teljes területére elrendelt fokozott ellenőrzés csütörtök éjféltől hétfő 8 óráig tart.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.