Újabb fejezethez érkezett a Szabadság téri tüntetők története. Nem sokkal délután három óra után, nagy rendőri erők kíséretében vonult ki a kerület jegyzője a tiltakozókhoz, hogy határozathozataláról tájékoztassa a jelenlévőket, akik épp a majdani szobor területén, a kordonok között, kis székeiken üldögéltek. A határozat szerint a Szabadság tér e pár négyzetmétere birtokvédelem alatt áll, ezért itt engedély nélkül senki sem tartózkodhat. Tessék elmenni tehát! Mivel a jelen lévő körülbelül húsz ember egyike sem mozdult a felszólításra, a jegyző rendőri segítséget kért – nem volt túl nehéz dolga, hiszen rengeteg rendőr várt készenlétben a környéken.
| ||
A tüntetők felkészültek a várható intézkedésre, viszont azt határozottan nehezményezték, hogy a jegyző nem mutatott semmilyen hivatalos papírt, amire hivatkozott, ezért Mécs Imre még külön fel is hívta mindenki figyelmét arra, hogy az általa jogszerűtlennek ítélt intézkedés miatt törvényességi óvást jelent be.
A rendőrök ezután a tüntetőket egyenként szólították fel, hogy hagyják el az emlékmű területét, így volt, aki saját lábán lépett ki a kordonok közül, míg akadt olyan is, aki kézfogásos bemutatkozás után rendőrkézen. Cipelve, majdhogynem ölben, bár ez a szűk hely miatt némi nehézséggel járt, de természetesen ezt az akadályt (is) elhárította a szerv. Odakinn felvették a tüntetők adatait – már aki hozzájárult –, de senkit sem állítottak elő.
A demonstráció egyik szervezője, Zoltai Andrea elmondta, hogyha saját szemükkel látták volna az említett határozatot, akkor jogszerű lett volna az eljárás, és természetesen elhagyták volna a területet. „Három órakor tizenöt-húsz tüntetőre – akik között több idős ember, két vagy három holokauszt-túlélő is volt – többtucatnyi rendőrt küldtek, pedig nem követtünk el szabálysértést, csupán állampolgári jogon tiltakoztunk. El sem tudom hinni, hogy ilyen megalázó helyzetbe hoztak embereket, akik 70 éve elmondhatatlan szörnyűségeket éltek át, ma pedig a rendőrök ölben távolították el őket a Szabadság térről” – mondta megindultan Zoltai.
A kordonok közül szinte utolsóként kihozott Mécs Imrét taps és ováció fogadta. Valaki meg is kérdezte a rendőröktől, hogy tudják-e, kit vezettek ki. Mécs azt hangsúlyozta, hogy a tüntetők állampolgári és emberi jogaikkal éltek, hogy megakadályozzák „a történelmietlen és embertelen emlékmű felépítését”. Emellett üzenni is akartak „az ezt elhatározó és elrendelő miniszterelnöknek is, hogy hagyja abba végre ezt az őrültséget”.
Mécs Imre még azt is elmondta, hogy a nemzet becsületét védték a demonstrálók, a rendőrségnek pedig szerinte meg kellett volna tagadnia ezt az „emberijog-ellenes parancsot”. Hangsúlyozta, hogy nem hagyják annyiban, el fognak menni az intézkedéssel szemben akár az európai emberjogi bíróságig is, majd hozzátette, hogy a rendőri törvényben az is benne van, hogy emberiségellenes parancsot a rendőrök is kötelesek megtagadni, nem lehet demokráciaellenesen viselkedni. „Végig azt kiabáltuk, hogy: demokráciát, demokráciát! Ennek a szegény, sokat szenvedett országnak arra van szüksége, hogy végre demokrácia legyen, az a demokrácia, amit ’89-ben megalapoztunk, és amitől nagyon messzire jutott a jelenlegi politikai szféra. Követeljük a demokráciát, még akkor is, ha belehalunk.”
A tüntetés másik szervezője, Magyar Fruzsina elmondta, hogy „lényegében ötödik éve az életünket az utcán töltjük, azért, hogy erről a kormányzatról elmondjuk, mit művel, milyen a szegénységpolitikája, hogyan bánik az idősekkel, betegekkel. Ez egyfajta kirekesztés, ezekről az emberekről a kormányzat lemondott, ki akarja őket söpörni a társadalomból. Ez az emlékmű is ennek a szimbóluma, erről szól, de nemcsak erről, hanem az életünkről”.
A rendőri intézkedést követően – a megszokott módon négy órakor – az eleven emlékműcsoport kihelyezte körbe a fehér székeit a megszállási emlékmű mögötti füves placcon, majd este szokás szerint megtartották a mindennapos tüntetést, amelyre május 31-ig van engedélyük. A tüntetők azt mondják, hogy biztosan nem adják fel, küzdeni fognak, amíg tudnak – holnap is.
