Interjú Mihancsik Zsófiával

„Nem akarjuk abbahagyni”

  • Gaal Ilona
  • 2013. január 31.

Belpol

magyarnarancs.hu: Három évvel ezelőtt miből indult az oldal?

Mihancsik Zsófia: Tizenketten, a világhoz hasonlóan viszonyuló emberek, úgy gondoltuk, hogy szükség van egy olyan fórumra, ahol a saját értékrendünk alapján elmondhatjuk véleményünket. Ketten vállaltuk a napi kulimunkát, Kelemen László, a web- és hírszerkesztő (az oldal informatikai fejlesztését is ő végezte), én meg mint felelős szerkesztő és mindenes. Gyakorlatilag 24 órás üzemként működünk. Induláskor kettőnk megtakarításából finanszíroztuk a működést. A gondok akkor kezdődtek, amikor ez a kis tőke elfogyott. A tizenkét Galamus-tag, illetve a vendégszerzők is ingyen írtak, a hírszolgáltatáshoz szükséges MTI-előfizetést, a szerverhotelt, az évente azért tetemes cégköltségeket – kft.-ként működünk – és a mi kettőnk megélhetését kellett volna kitermelni.

 


 

magyarnarancs.hu: Honnan reméltetek bevételt? A honlapról tartalmilag és szerkezetileg is süt, hogy nem üzleti vállalkozás.

MZS: Meggyőződésünk, hogy szükség van olyan véleményújságra, amely minden igazodási kényszer nélkül működik. Abban bíztunk, hogy lesznek olyan támogatók, befektetők, akik szintén így gondolják. Nem voltak. 2011 tavaszára fogyott el a mi pénzünk, akkor kértünk segítséget az olvasóktól. Azt kértük, fizessenek elő az egyébként ingyenesen is elérhető tartalomra.

magyarnarancs.hu: Akkor hányan olvasták az oldalt?

MZS: Körülbelül hatezren. Néhány százan előfizettek, ez a szám mára 800-ra nőtt. Kapunk 5-600 forintos támogatást is, vagyis látszik, hogy az emberek igyekeznek segíteni, de nincs pénzük.

magyarnarancs.hu: És hányan olvassák ma a Galamust?

MZS: Naponta 8–12 ezer olvasónk van, ehhez jönnek még azok, akik a Facebookon olvasnak bennünket. Közel 7 ezer lájkolónk van – ők a honlapra nem jönnek fel –, és egy-egy új írást 2–6 ezren olvasnak el ott.

magyarnarancs.hu: Menet közben kiszállt Parászka Boróka, Balogh S. Éva, Niedermüller Péter és Lévai Júlia. Pártkötődés, meggyőződésbeli ellentét, vagy valami más húzódik meg a lépések mögött?

MZS: Mindenkinél más, többnyire személyes okok, például a megélhetés. De nem pártkötődésbeli és nem meggyőződésbeli ellentét.

magyarnarancs.hu: December közepén már jelezted az olvasóknak, hogy nagy a gond, január közepén pedig le is álltatok a tartalomszolgáltatással. Miért akkor?

MZS: Mert akkorra már egymillió forintra duzzadt az adósságunk, bevételünk pedig nincs. Amikor kitettük a közleményt, egy olvasó rögtön komoly felajánlást tett, és írt egy konkrét, támogatásra szóló felhívást is. Nem rajtunk múlik, pénzt csinálni nem tudunk, csak azt tudjuk, hogy mi nem akarjuk abbahagyni.

magyarnarancs.hu: Nagyon hatékonyan olvasható hírszolgáltatásotok van, ritka alapos hírösszefoglalókkal és a külföldi lapok magyar vonatkozású cikkeinek fordításaival. És ott vannak a véleménycikkek, valamint Bolgár György klubrádiós interjúinak a leírt változatai. Ez nem eladható?

MZS: Ezek szerint nem. Mert valószínűleg az is nyilvánvaló, hogy aki támogatna bennünket, az nem is kérhetne cserébe semmiféle tartalmi engedményt. Tavaly, amikor megint elfogyott a pénzünk, két mecénás segített ki bennünket, ők nagyobb összeggel támogattak minket, és tényleg ügyszeretetből. A reklámpiac viszont ma nem piacgazdasági alapon működik, politikailag meglehetősen befolyásolt, arra nem érdemes építeni. Nem véletlen, hogy nem is találtunk olyan embert, aki a mai politikai viszonyok között menedzserként elvállalta volna, hogy stabilizálja a lap gazdasági működését. Nyolcvan támogatónak köszönhető, hogy most folytatjuk, két hónapig biztosan.

magyarnarancs.hu: Most azt írtad a galamus.hu-n, hogy azért reményt keltő megkeresések is voltak. Ez potenciális befektetésre utal? Hosszú távon milyen működési konstrukciót tartasz életképesnek?

MZS: Nem, azért ennyire nem jó a helyzet, befektetésről nincs szó. Egyrészt egy komolyabb támogatás ígéretére, másrészt egy együttműködési lehetőségre utaltam, amely a Galamus valamelyes anyagi biztonságát garantálná. És ne kérdezz tőlem ilyen nehéz dolgokat, hogy miféle működési koncepciókat képzelek el. Feltalálták elég régen a munkamegosztást: én nem konstrukciók kiagyalásához és a pénzszerzéshez értek, hanem a szerkesztéshez meg az újságíráshoz. Mások meg abból élnek, hogy vannak menedzseri adottságaik és ismereteik. És egy rendszer akkor működik, ha a kétfajta munkamegosztási pozíció találkozik.

magyarnarancs.hu: Számodra mi veszne el, ha nem sikerülne a hosszú távú működést biztosítani?

MZS: Az, ami azt hiszem, minden csoporttag számára: egy szabad és otthonos fórum, amelyben nincs véleménykényszer, sőt teljesítménykényszer sincs – kivéve persze a szerkesztőket –, de van ösztönzőerő az írásra. Az, hogy a napi gondolkodásunk és felismeréseink termékeit, a felháborodásaink tárgyait kiírhatjuk magunkból, és hogy ez nemcsak nekünk, hanem egyre több embernek is fontos. És persze az ezek szerint naiv hit is végleg elvész, hogy a teljesítményből és a minőségi munkából meg lehet ma élni Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.