Nem árulja el Polt Péter, hogy ki a 2,2 milliárdos hűtlen kezeléssel vádolt volt helyettes államtitkár

  • narancs.hu
  • 2023. február 20.

Belpol

Hivatali visszaélés, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hamis magánokirat-felhasználás miatt emeltek vádat. 

„Ki az a közszereplőként is érintett helyettes államtitkár, aki ellen hűtlen kezelés és hivatali visszaélés bűntette miatt vádat emeltek?” – címezte kérdését Polt Péter legfőbb ügyésznek Vadai Ágnes, a DK alelnöke, de hiába, mert nem jutott közelebb a megfejtéshez, Polt ugyanis a vonatkozó kérdésre nem nevezte meg az érintettet, írja a Telex

A lap emlékeztet, a Fejér Megyei Főügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt vádat emelt egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen. A vád szerint 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye ügyvédi irodákkal és más céggel megbízási szerződéseket kötött, melynek keretében több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Az ügyvédi irodákkal kötött szerződésben szereplő feladatokra a minisztériumnak, illetve háttérintézményeinek valójában nem volt szüksége, a további céggel kötött szerződésben foglaltakat pedig sosem végezték el.

A volt helyettes államtitkár továbbá a minisztérium háttérintézménye által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tízmillió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje el a pályázatokat.

Az Ügyészség.hu-n közzétet válaszában Polt Péter azt írt, hogy a helyettes államtitkár és további nyolc személlyel szemben hivatali visszaélés, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hamis magánokirat-felhasználás miatt emeltek vádat. A főügyészség a teljes körű beismerő nyilatkozat és a tárgyalás jogáról történő lemondás esetén 6 évi szabadságvesztést kért a volt minisztériumi helyettes államtitkárra.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.