Magyar Narancs: A célegyenesbe fordultak az EU következő, 2021 és 2027 közötti keretköltségvetésének tárgyalásai. Önt decemberben nevezték ki a főváros brüsszeli képviseletének élére, vannak már konkrét eredményeik?
Jávor Benedek: Január 1-jén kezdtem a brüszszeli munkát, miközben a 2020 utáni költségvetés előkészítése 2017 óta zajlik – nem könnyű ilyen helyzetben érdemi módosításokat elérni. Viszont új fejleményként, a koronavírus-járványra reagálva az EU egy teljesen új pénzügyi csomagot jelentett be, amelynek 750 milliárd eurós keretösszege az ezermilliárd eurós alapköltségvetéshez mérhető. A végső megállapodás sem a hétéves költségvetésről, sem a helyreállítási csomagról nem született még meg, de már most is látjuk a munkánk több fontos hozadékát. A helyreállítási csomag és a Green Deal részét képező Igazságos Átállási Alapnál az Európai Parlament álláspontjában megjelent egy általunk javasolt bekezdés, amely szerint biztosítani kell az önkormányzatok közvetlen hozzáférését. A React EU eszköznél is a mi módosítónk alapján erősítené meg a Parlament a városok szerepét a döntéshozatalban, a pénzügyi tervezésben, az elosztásban és az ellenőrzésben.
MN: A városoknak jutó közvetlen uniós forrás jelentheti azt, hogy közvetlenül pályáznak a Bizottsághoz, de azt is, hogy a tagállami „borítékokon” belül különítenek el összegeket az önkormányzatoknak.
JB: A városok uniós forrásokhoz való hozzáférését kell javítani, ami valóban több dolgot jelenthet. Az egyik szélső eset az, amikor közvetlenül a Bizottságnál pályázhatnak városok; ilyen források is lesznek a következő költségvetésben, például az Európai Városi Kezdeményezés vagy a már említett Igazságos Átállási Alap. Legalább ilyen fontos, hogy a tagállamok részvételével pályáztatott pénzek esetében is erősítsük a helyi önkormányzatok bevonását a döntéshozatalba. A React EU-nál ilyen módosítókat sikerült elfogadtatnunk, amelyek előírják, hogy nem lehet a városok feje felett, az önkormányzatok bevonása nélkül dönteni ezekről a pénzekről. Nincs bajunk azzal, ha a magyar kormány osztja el a forrásokat, amíg ez a városokkal konzultálva, a helyi igények figyelembevételével történik. A helyreállítási csomag legnagyobb részét kitevő Helyreállítási és Rugalmasságépítési Eszközről még nem volt plenáris szavazás az EP-ben, de a szakbizottságokon már átmentek a közvetlen pályázás lehetőségét megnyitó, illetve a városok bevonását előíró javaslataink. A határokon átnyúló kezdeményezéseket támogató Connecting Europe Facility esetében a lobbizásunk eredményeképpen a Tanács tárgyalási álláspontjában jelent meg egy bekezdés, amely elérhetővé teszi a forrást a regionális és helyi önkormányzatoknak. A hagyományos regionális fejlesztési alapnál pedig komoly eredménynek tekinthető, hogy míg az előző ciklusban fenntartható városi fejlesztésre az alap 5 százalékát kellett költeni, a Bizottság a következő ciklusra 6 százalékot javasolt, amit a tárgyalások során sikerült feltornászni 8 százalékra. Ez több milliárd euró, ráadásul egy olyan elem is belekerült a szövegbe, hogy a területileg illetékes önkormányzatoknak aktívan részt kell venniük a támogatott programok kiválasztásában.
MN: Ezt úgy kell érteni, hogy a kormány pénzköltési terveit nem fogja jóváhagyni a Bizottság, amíg nem bizonyítják, hogy az önkormányzatokat bevonták a tervezésbe?
JB: Lényegében igen, persze a puding próbája nyilván az evés. Az uniós pénzköltésnél elvben eddig is alkalmazni kellett a partnerség elvét, be kellett vonni az érintetteket – önkormányzatokat, NGO-kat, kis- és középvállalatokat –, de a gyakorlatban azért láttuk ennek a korlátait. A mostani jogszabálytervezetek az eddigieknél erősebb és konkrétabb kötelezettségeket írnak elő; reményeink szerint a Bizottság mind az operatív programok, mind a nemzeti helyreállítási tervek értékelésekor számon fogja kérni, hogy lezajlott-e a konzultáció az érintettekkel, és a beadott dokumentumokban valóban megjelennek-e egyebek közt a helyi önkormányzatok prioritásai.
MN: Arról van információjuk, hogy a magyar kormány hol tart az előkészítésben? Az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak év elején nyilvánosságra került egy prezentációja, amelynek láttán többen arra következtettek, hogy a kormány leradírozná Budapestet az ország fejlesztési térképéről.
JB: Látjuk azokat a kormányzati törekvéseket, amelyek a magyar költségvetési források mellett az uniós pénzektől is elzárnák a fővárost és más ellenzéki településeket, erre egyértelműen rávilágított a januárban kiszivárgott elképzelés a következő uniós büdzsé operatív programjairól. Az azóta elvégzett munkánk nem volt teljesen hiábavaló, ismereteink szerint a kormány módosította a Bizottság elé terjesztett javaslatát az operatív programokról, az új dokumentumban hangsúlyosabb a területi elv, és szerepel egy kifejezetten a fővárost célzó program is. Viszont attól tartunk, hogy a kormány újabb trükkel próbálja meg kihagyni a fővárosi önkormányzatot az uniós fejlesztésekből, ez pedig a Fürjes Balázs-féle Budapesti Fejlesztési Központ pozícióba hozása a fővárosi fejlesztéseket felügyelő intézményként. Belátták, hogy a fővárost nem lehet kihagyni az uniós pénzosztásból, ezért a fejlesztéseket olyan intézményhez telepítenék, amelyet a kormány teljes mértékben irányítani tud. Ebből következik, hogy olyan fejlesztéseket szeretnének finanszírozni, amelyeket a kormány gondol fontosnak: ilyen a Soroksári-Duna 80 milliárdos fejlesztése, evezőspályával, ami a főváros fejlesztési prioritásai között ebben a formában nem szerepel. Fontos feladatunk megértetni a Bizottsággal, hogy már létezik a Budapestre irányuló uniós pénzekből finanszírozott projektek kiválasztására és kezelésére hivatott szervezet, Fővárosi Önkormányzatnak hívják, és a budapesti választók választották öt évre.
MN: Az EU-s forrásokkal kapcsolatos kormányzati elképzelésekről magától a kormánytól értesülnek?
JB: A kormány gyakorlatilag nem kommunikál a fővárossal, miközben az uniós szabályok szerint már folynia kell az operatív programok, a helyreállítási tervek és az igazságos átállási tervek előkészítésének. Erről semmilyen információ nem jut el a fővároshoz és más ellenzéki vezetésű önkormányzatokhoz – arról nem tudok beszámolni, hogy a fideszes vezetésű településeket bevonják-e. Semmit nem tudunk arról, hogy a kormány hogyan szeretné elkölteni a hétéves költségvetésből vagy a helyreállítási alapból Magyarországra jutó pénzt. Csak ilyen-olyan nem hivatalos forrásokból lehet információmorzsákhoz jutni, ami önmagában is sérti az uniós előírásokat.
MN: Jól érzékelem, hogy a költségvetési tárgyalásokra elsősorban az Európai Parlament képviselőcsoportjain keresztül tudnak befolyást gyakorolni?
JB: Az EP társjogalkotóként a Tanáccsal együtt mondja ki a végső szót az uniós büdzséről. Itt több képviselőcsoporttal van jó munkakapcsolatunk, nyilván a személyes kapcsolati hálóm sem utolsó tényező ebben. A Zöldek mellett a Renew Europe és a szociáldemokraták magyar képviselői – például Cseh Katalin vagy Dobrev Klára – is fontos partnereink, a költségvetési vitákban pedig az adott előterjesztés jelentéstevőivel, árnyék-jelentéstevőivel kell tárgyalnunk, velük is kifejezetten jó az együttműködés. A Tanácsban ülő tagállami kormányokat egy fokkal nehezebb megközelíteni, de a Tanáccsal és kiemelten a német elnökséggel is próbálunk tárgyalni. Szempontjainkra folyamatosan felhívjuk az Európai Bizottság figyelmét is. Nyilván ezek a lobbitevékenységek kevésbé látványosak, mint egy módosító indítvány elfogadása, de adott esetben ugyanolyan erősen tudnak hatni a végső döntésekre. Fontos hozzátenni, hogy ez csapatmunka, ahol a siker zálogát a minél szélesebb koalíciók adják. Ezért perdöntő, hogy a V4-es fővárosokkal indított kezdeményezésünkhöz már mintegy 30 európai város csatlakozott. A német zöldpárt elnökségével együttműködve német nagyvárosokat is sikerült mobilizálni, Stuttgart, Hannover, München és más önkormányzatok támogatják a javaslatcsomagunkat. Ez fontos ütőkártya lehet a német elnökség meggyőzésében.
MN: Az Európai Bizottságban lát fogadókészséget arra, hogy a városok képviselőit tárgyalópartnernek tekintsék?
JB: A városok mindig is az európai intézmények tárgyalópartnerei voltak, ezért nem kellett külön harcolni. Amellett kellett érvelni, milyen megkülönböztetett jelentőségük van az önkormányzatoknak a Bizottság által meghirdetett Green Deal végrehajtásában vagy a koronavírus-válság utáni gazdasági talpra állásban. Értő fülekre találtunk, már csak azért is, mert a nagyvárosok álláspontja gyakran közelebb áll az uniós intézmények céljaihoz, mint a tagállami kormányok véleménye. Miközben a magyar kormány abszurd uniós klímacélokról beszél, Budapest visegrádi partnereivel együtt már júniusban szorgalmazta az 55 százalékos károsanyag-kibocsátás csökkentési cél bevezetését 2030-ra. A nagyvárosok részt kívánnak venni az elkerülhetetlen európai célok megvalósításában, miközben a tagállami kormányok – legalábbis a kelet-közép-európai régióban – gyakran akadályként tornyosulnak például a klímaváltozás elleni küzdelem elé.
MN: Ursula von der Leyen a minap bejelentette az 55 százalékos kibocsátáscsökkentési célt. Ugyanakkor éppen az Igazságos Átállási Alap keretösszegét az Európai Tanács nyári alkuja jelentősen megvágta a Bizottság javaslatához képest. Lesz elég pénz az ambiciózus klímacél elérésére?
JB: Az Igazságos Átállási Alap viszonylag marginális szelete az egész Green Dealnek, nem is direkt módon a klímacélok elérését segíti, hanem azt, hogy a fosszilis energiahordozóktól függő régiók is fájdalommentesen át tudjanak állni egy 21. századi, fenntartható gazdasági modellre. Ez főleg Lengyelországnak, Csehországnak, egyes német régióknak fontos. Nem tartom jónak a Tanács nyári csökkentését, de ettől még el lehet érni a 2030-as kibocsátáscsökkentési célt. Óriási források állnak rendelkezésre, a helyreállítási csomag és a hétéves alapköltségvetés pénzeinek legalább 25 százalékát a klímaváltozás elleni küzdelmet előmozdító projektekre kell fordítani, de természetesen e fölé is mehetnek a tagállamok. Amiatt egy kicsit aggódom, hogy ha az eddigi gyakorlat folytatódik, akkor Magyarországon és más kelet-közép-európai országokban az uniós források nem a zöld átállást, hanem részben oligarchacsoportok meggazdagodását, részben az elavult gazdasági szerkezet fenntartását fogják segíteni.
MN: Ezzel is összefügg az a vita, ami a jogállamisági mechanizmusról zajlik a Tanácsban, illetve a Parlament és a Tanács között. Budapest brüsszeli képviseletének van erről álláspontja?
JB: Kezdettől szorgalmazzuk az uniós pénzek elköltésének szigorúbb ellenőrzését, erről is voltak módosító javaslataink. Mindenkinek ez lenne az érdeke, az önkormányzatoknak, a vállalkozásoknak, az állampolgároknak – csak a korrupt kormányoknak nem. Budapest emellett elkötelezett a jogállamiság, az uniós alapértékek és alapjogok mellett, fontosnak gondoljuk, hogy minden tagállam tartsa magát a csatlakozási szerződésekben vállalt kötelezettségeihez, ugyanakkor az ezért való lobbizás elsődlegesen talán nem a városok feladata.
MN: Viszont az a 2018-as bizottsági javaslat, amelyet jogállamisági mechanizmusként emlegetünk, elsősorban a korrupcióellenes fellépésre fókuszál, még ha a konkrét korrupciós ügyek mellett olyan tágabb kérdésekkel is foglalkozik, mint a bíróságok függetlensége vagy az ügyészség pártatlansága.
JB: A hétéves költségvetéshez kapcsolódó jogállamisági mechanizmus valóban sokkal inkább korrupcióellenes csomag. Mi ezt fontosnak tartjuk és támogatjuk, mert javítaná az uniós pénzek felhasználását – ha kevesebb pénz folyik el korrupciós csatornákon, több marad a helyi, nemzeti és európai célok megvalósítására. Az ezzel kapcsolatos vitát a nyár eleji tanácsülésen elnapolták; igazi EU-s megoldás született, kijelentették, hogy fontos egy ilyen mechanizmus, de a részleteiről egyelőre nem nagyon mondtak semmit. Pedig az igazi kérdés az, hogy milyen jogsértéseket, milyen eljárásban, milyen szankciókkal büntethetnek. Amennyire mi tudjuk, az alapjavaslat még mindig a Bizottság két évvel ezelőtti javaslata, erről vitatkoznak jelenleg a Tanácsban. A magyar kormány azzal fenyegetőzik, hogy az egész helyreállítási csomagot megvétózza, ha a jogállamisági mechanizmus részét képezi a rendszernek. Félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől, ami implicit beismerése annak, hogy ez az antikorrupciós javaslat könnyen fogást találna a magyar uniós pénzfelhasználáson. Közben az Európai Parlament a német konzervatív képviselők és Manfred Weber néppárti frakcióvezető hangos támogatásával elég keményen kiállt amellett, hogy jogállamisági feltétel nélkül nem hagyja jóvá a költségvetést. Ebből a két ellentétes irányú zsarolásból kell kijönnie valaminek a következő hetekben.
MN: Ki a legerősebb szereplő ebben a játékban? A német elnökség, ha akarja, keresztül tudja vinni az akaratát?
JB: Végső soron a német elnökségnek kell tető alá hoznia a megállapodást, de ez sokszereplős játék. Ha a magyar kormány tényleg elkezdi vétózni a helyreállítási csomag elfogadását, akkor egy idő után egy sor mediterrán ország azt fogja mondani, hogy nekik a pénzáramlás megindulása a legfontosabb, legyen a magyarok baja, ha nálunk ez Mészáros Lőrinc további gazdagodását jelenti. Persze a magyar gazdaságnak is égető szüksége lenne a kifizetések mielőbbi elindulására, mert beleszaladtunk a koronavírus-válságba, az eddigi kormányzati intézkedések pedig messze vannak attól, hogy talpra állítsák a gazdaságot. A magyar vétó kétélű fegyver, jelentős részben ugatás, a harapás valószínűleg kevésbé lesz erős, mint a zaj, amit csapnak körülötte. Gyanítom, hogy a végén a német elnökségnek is az lesz az elsődleges, hogy valamilyen megoldás szülessen – elkötelezettek az uniós pénzek védelme mellett, de sajnos az is prioritás számukra, hogy időben mozgásba lendüljön a költségvetés. Ennek az eredőjeként valamifajta szankciós rendszer alighanem benne marad a végső szövegben, de azzal kapcsolatban már szkeptikusabb vagyok, hogy ez tényleg egy fogakkal és karmokkal rendelkező eljárás lesz-e.
MN: Budapest bizonyos értelemben végfelhasználója az uniós pénzeknek. Attól nem tartanak, hogy ha az EU felfüggeszti a kifizetéseket, a fővárosi projektek is leállhatnak?
JB: Három okból sem kell ettől különösebben tartanunk. Az eddigi folyamatokat látva minimális az esélye annak, hogy teljeskörűen felfüggesszék a magyarországi kifizetéseket, sokkal valószínűbbek a részleges felfüggesztések, a pénzügyi korrekciók, amelyek fájhatnak a kormánynak, de nem állítják le teljesen az uniós pénztranszfert. Másrészt azt gondolom, hogy a kormánynak nagy a hangja, de erősen függ az uniós pénzektől, ezért ha tényleges veszélyként merülne fel a kifizetések érdemi csökkentése, akkor Orbán a fű alatt alkalmazkodna az EU-s elvárásokhoz. Volt már erre példa. Harmadrészt az Európai Parlament szeretné elérni, hogy ha széleskörűen szankcionálnak egy tagállamot, az ne a kifizetések leállítását vonja maga után, hanem csak azt, hogy a Bizottság vonja magához a pénzek elosztását és ellenőrzését a tagállami hatóságoktól, és a korrupt kormányzatot kihagyva közvetlenül juttassa el a forrásokat a végső kedvezményezettekhez, így az önkormányzatokhoz is. Még EP-képviselőként én is adtam be ilyen tartalmú módosítót. Persze ez egyelőre csak egy parlamenti törekvés, nyitott kérdés, hogy lesz-e belőle valami, mindenesetre nekünk is megnyugvást hozna, ha a kormány bűneiért valóban a kormányt büntetnék.
