Nem nyomoz a rendőrség a lemondott fideszes ügyében, aki ötmillióval akart megkenni egy kutyapártos politikust

  • narancs.hu
  • 2023. október 6.

Belpol

Nincs itt semmi látnivaló!

Bűncselekmény hiányában elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy nyomozzon Lévai István Zoltán XVIII. kerületi volt fideszes politikus ellen, akiről kiderült, hogy ötmillió forintot akart fizetni a Magyar Kétfarkú Kutyapártban politizáló Aleva Mártának, hogy elinduljon Szaniszló Sándor DK-s polgármester ellen a kerületben a 2024-es önkormányzati választásokon – írja a hvg.hu. 

Lévai azért akarta elérni Aleva indulását, mert arra számított, hogy a kutyapártos jelölt Szaniszló Sándort fogja gyengíteni és így őt segíti a polgármesteri székbe. Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő a témában „Nem gondolja, hogy az írásbeli kérdéseim nélkül is dolgozniuk kellene végre?” adott be kérdést Polt Péternek, a legfőbb ügyész válaszából derül ki, hogy a rendőrség nem fog nyomozni, az ügyben született feljelentést bűncselekmény hiányában elutasították. 

Vadai szerette volna megtudni, hogy az ügyészség hivatalból indított-e vizsgálatot az ügyben, ha nem, akkor miért nem, ha pedig igen, akkor pontosan hol tartanak. Polt álláspontjára is kíváncsi volt, de erre nem kapott választ. 

Lévai a botrány kirobbanása utáni napon lemondott választókerületi tisztségéről és kilépett a pártból. A sajtó megkereséseire nem reagált, azonban később a Facebookon azzal magyarázkodott, hogy csak tesztelte a kuyapártos politikust, aki megtévesztette őt, titokban fotót és hangfelvételt készített, ez pedig szerinte jogellenes. Arra, hogy ő adott volna át pénzt a kutyapártosnak, nem tért ki, emlékeztet a portál. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.