Szóban állapodott meg Tucker Carlson és az MCC, nem kapott fizetést a fellépésért

  • narancs.hu
  • 2023. október 6.

Belpol

Szerződést sem írtak. 

Lapunk számolt be róla, hogy az MCC nem fizetett Tucker Carlsonnak, a Fox New egykori riporterének a nyár végi magyarországi fellépéséért, az útiköltségét sem állta. Carlson ittléte alatt Orbán Viktor miniszterelnökkel is készített egy interjút a Karmelita kolostorban. 

A 444.hu közérdekű adatigénylést küldött a kormányközeli oktatási központnak, aminek értelmében papírt sem írtak, ami rögzítette volna a megállapodást.

Az MCC nevében Lánczi Péter főigazgató-helyettes azt írta: 

„A Matthias Corvinus Collegium 2023 augusztus 22-én rendezte meg a Millenárison az MCC Feszt After Tucker Carlsonnal című eseményét, amelynek vendége Tucker Carlson, a világ egyik legismertebb médiaszemélyisége volt. Az amerikai szakember nem először vett részt az MCC által szervezett eseményen, hiszen 2021 nyarán az első alkalommal megrendezett esztergomi MCC Feszten jelentős érdeklődés mellett tartott előadást a jelenlévőknek. A meglévő kapcsolatra tekintettel hívtuk meg Tucker Carlsont 2023 nyarán, aki a szóban létrejött megállapodás keretében, valamennyi előadóhoz hasonlóan anyagi ellenszolgáltatás nélkül lépett fel a nagy sikerrel lezajlott augusztusi eseményen.”

Carlsonnal kapcsolatban augusztus végén írtunk részletes cikket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.