Nem sikerült cáfolnia a kormánynak, hogy Budapest kivéreztetésére készülne

  • narancs.hu
  • 2020. január 13.

Belpol

Az ITM csak azt közölte, hogy még nincs megállapodás az EU-s források elosztásáról.

"A kormány semmilyen forrást nem vesz el Budapesttől, ezt legfeljebb Brüsszel teszi meg" - ezzel a mondattal próbálta cáfolni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt a hírt, hogy a kormány megpróbálja elterelni az uniós támogatási pénzeket a Budapestről.

Mint arról beszámoltunk, a Népszava úgy tudja, az ITM-ben készült dokumentumok szerint a következő, 2021-2027 közötti uniós finanszírozási időszak operatív programjainak támogatásait úgy szerveznék át, hogy az új struktúra Debrecenen kívül a legtöbb nagyvárost hátrányosan érintené, ugyanakkor Budapest lenne a legnagyobb kárvallottja.

A lap hozzátette azt is, hogy a terveket az Európai Bizottságnak is el kell fogadnia, a kormány pedig gyakorlatilag ezt az álláspontot hangsúlyozta közleményében, amelyben cáfolni próbálta a Népszava információit.

Az ITM ugyanis azt közölte, hogy a kormány semmiféle döntést nem hozott a következő uniós pénzügyi ciklus forrásainak felhasználásáról, "leginkább azért, mert a 2021-2027-es közös költségvetésről még nincs megállapodás, az Európai Bizottság és a tagállamok álláspontjai távoliak. Budapest ahogy eddig, a jövőben is a brüsszeli bürokraták által meghatározott keretek között, az általuk megszabott feltételek mentén juthat támogatásokhoz" - írták, azt ugyanakkor nem cáfolták, hogy ilyen tervek készültek volna.

A minisztérium azt is hozzátette, hogy Brüsszel el akarja venni "a Magyarországnak járó forrásokat", a kormány szerint pedig elfogadhatatlan, hogy a gazdagabb tagállamok a közép-európai országok rovására kapjanak többet a közös költségvetésből.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.