"Áprilisban esedékes jelentésében az Európai Bizottság ne csupán általánosságban és összevontan értékelje az uniós országok romabefogadási stratégiáit, hanem adjon külön értékelést minden egyes tagállam romastratégiai dokumentumáról" - indítványozta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára március végén Brüsszelben. Az államtitkárság - és ebből adódóan a kormány - láthatólag mélyen meg van győződve arról, hogy Magyarország a romastratégiában az uniós élmezőnyhöz tartozik, ha nem maga az élmezőny. Zajosan és kitartóan ünnepelte a kormány és az államtitkár Magyarország elsőségét a "ki adja le Brüsszelben elsőként a nemzeti romastratégiát?" versenyben is - kár, hogy a nemzetközi visszhangtalanság alapján úgy tűnik, erről a versenyről a többi tagállam nem tudott. Mégsem volt teljesen hiábavaló e magamutogatás: Viviane Reding, az Orbán-kabinettel szemben kritikus alapjogi biztos megdicsérte a magyar kormányt a romák európai befogadását célzó programokban vállalt aktív szerepéért.
Az uniós keretstratégia elfogadása - hivatalos nevén A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig - a féléves magyar elnökség talán egyetlen sikertörténete: érthető, hogy a kormány próbálja a témát napirenden tartani. A tagállamoknak tavaly december végéig kellett elkészítenie a maguk saját nemzeti stratégiáját - ezzel lett készen elsőként Magyarország (ennek címe: Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia - mélyszegénység, gyermekszegénység, romák 2011-2020).
A mi főztünk
Minderre némi árnyékot vet három tényező: a tényleges civil részvétel hiánya a stratégia megalkotásában; olyan, az elmúlt másfél évben elfogadott, a szegényeket, tehát a romák többségét hátrányosan érintő jogszabályok és döntések sora, melyek nyilvánvalóan nem harmonizálnak a stratégiában megfogalmazott szándékokkal és olyan (uniós finanszírozású) pályázatok kiírása, amelyek egyértelműen szembemennek a stratégia deklarált céljaival.
A civil vélemények de facto kizárása a folyamatból részben következhet a kormány szerepfelfogásából, de abból a szemléletbeli különbözőségből is, ami az Orbán-kabinet és a civilek jog- és társadalomfelfogása között van. A Balog-államtitkárság mindenesetre jobbnak látta, ha nem kavarnak bele mindenféle jogvédők és alapítványok az előkészítő munkába, ezért a valós társadalmi párbeszéd helyett a cigányügyi "Hazafias Népfront", a kormányrendelettel létrehozott Roma Koordinációs Tanács keretein belül zajló látszategyeztetéssel oldotta meg a kérdést - noha éppen a magyar kormány kidolgozta uniós keretstratégia 7. pontja hangsúlyozza a roma civil társadalmi részvétel jelentőségét a célok elérésében. De a magyar kormány nemcsak a roma szervezeteket ignorálta a stratégia megalkotásakor, hanem az összes olyan hazai, nem kormányzati szerveződést is, amely hosszú évek vagy évtizedek óta küzd a romák társadalmi befogadásáért. Persze a kormánynak van egy állandó partnere: a Farkas Flórián vezette Országos Roma Önkormányzat (ORÖ). Az ORÖ jogi értelemben vett legitimitásához nem fér kétség, hiszen tisztességes feltételekkel megtartott választásokon szerzett többséget az önkormányzat csúcsszervezetében a Lungo Drom, melynek Farkas az elnöke. Ugyanakkor tény: Farkas elfogadottságát erősen kikezdte, hogy egyetlen, a romákat súlyosan érintő ügyben sem szólalt meg az elmúlt években, és ez alól a stratégia körüli társadalmi párbeszédféle sem volt kivétel. Igaz, a kormány és a Farkas elnökölte ORÖ már egy éve stratégiai keretmegállapodást is kötött - abból, legalábbis a deklarált szándékokból kiolvashat mindent az érdeklődő. ("A dokumentum jogi zsánere nehezen meghatározható" - idézi Ujlaky András a stratégiáról írt értékelésében egy névtelenségbe burkolózó roma szervezet véleményét - a tanulmány a Haza és haladás blogon olvasható.)
E megállapodás rögzít néhány célértéket, amit 2015-ig kívánnak elérni: például 100 ezer munkanélküli bevonása a foglalkoztatásba, tízezer gyerek érettségit adó képzésbe juttatása, 2000 roma szociális gondozó kiképzése és munkába állítása. Ugyanakkor az ORÖ-nek a program végrehajtásához legfeljebb a megállapodásban deklarált együttdöntési jogosultsága van: a szükséges erőforrások a KIM egyik háttérintézményénél, a tavaly gründolt, kissé rejtélyes, ám hihetetlenül széles feladatkörrel felruházott Türr István Képző és Kutató Intézetnél (TKKI) vannak. Az intézet - a stratégiában felsorolt feladatai szerint - éppúgy kompetens óvónőképzésben, mint lakásfelújításban vagy komplett települések esélyegyenlőségi terveinek kidolgozásában, de kérés esetén kommunikációs tréningeket is tart, vagy javítja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Mostanra jól láthatóan kialakult a programban döntő szerepet játszó uniós források elosztásának a mechanizmusa: a kormány-ORÖ-megállapodásnak és a stratégiának megfeleltethető feladatokra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) "pályáztat ki" uniós pénzeket - nyilván az ORÖ-vel "együtt döntve". A kiírás a TKKI-nek van címezve, amely így a felzárkózási programoknak tényleges gazdája lesz. Ezt a feladatmegosztást és a cigány önkormányzat csúcsszervezetének már-már karikatúraszerű súlytalanságát három szervezet: a KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága, az ORÖ és a TKKI közti megállapodás rögzíti is (lásd Egy atyai barát című keretes írásunkat). Ebben a megállapodásban viszontlátjuk mindazon célokat, melyeket a kormány-ORÖ-megállapodás rögzít: a 20 ezer piacképes szakmával rendelkező fiatalt, a 2000 szociális munkást és a többit. Ezek természetesen megjelennek a stratégiában, illetve a hozzá kapcsolódó kormányrendeletben is - egyértelműen kiderül, hogy a feladatokat szinte csak uniós forrásból finanszírozzák. Kérdés, hogy az újonnan alakult, teljesen tapasztalatlan TKKI képes lesz-e kezelni ezt a hatalmas feladathalmazt. Az ORÖ-t pedig azért is nehéz ebben a felállásban komolyan venni, mert az az elmúlt másfél évben a tárgyban mindössze egyetlen kerekasztal-beszélgetést tudott összehozni - bár a hírek szerint Farkas próbálkozott valamiféle infrastruktúra- és humánerőforrás-kapacitás megszerzésével: sikertelenül.
Akadékoskodók
A civil szervezetek egy része (az Amnesty Internationaltól a Városkutatás Kft.-ig) viszont kéretlenül is elmondta a véleményét a stratégiáról (ezek a www.tasz.huoldalon olvashatók). Az árnyékjelentés első mondata megállapítja: "A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiából (...) szinte teljesen hiányzik az emberjogi megközelítés." A jelentés emberjogi fejezete felrója a kormánynak, hogy a stratégia sem horizontális elvként, sem külön fejezetben nem foglalkozik a diszkrimináció tilalmával, és az egyenlő bánásmód követelménye is - bár külön fejezetként - mindössze egyetlen oldalnyi terjedelemben jelenik meg a 120 oldalas szövegben.
"Az Európában élő körülbelül 10-12 millió roma közül sokan naponta szembesülnek az előítéletekkel, a tolerancia hiányával, a hátrányos megkülönböztetéssel és a társadalmi kirekesztettséggel. Peremre szorulva, nagyon rossz társadalmi-gazdasági körülmények között élnek" - ezzel a felütéssel kezdődik az uniós dokumentum, míg a magyar stratégia első mondatában egyértelműen máshová esik a fókusz: "Ma Magyarország egyik legsúlyosabb gondja a szegénységben élők, közöttük a roma népesség helyzetének fokozatos romlása. Ennek következménye a leszakadás, a kiszorulás az életlehetőségekből (...)." Látszólag jelentéktelen különbségekről van szó: az általánosan használt kirekesztés helyett a magyar szöveg kirekesztődésről beszél, mintha az egy természeti jelenség lenne ("így találtuk, amikor először partra szálltunk" - jellemzi ezt az attitűdöt Ujlaky András), és a felzárkóztatás-felzárkózás párosból is inkább az utóbbit használja, értelemszerűen ezzel is áttolva a mindenkori állam felelősségének egy részét az érintettekre. De hogy ezek az árnyalatnyi különbségek a gyakorlatban milyen áthidalhatatlan szakadékká válnak, azt jól mutatja a Belügyminisztérium (BM) esete a "jogvédőkkel". E szervezetek már a stratégia néhány megfogalmazását is kifogásolták: "(...) a halmozottan hátrányos helyzetű népesség, köztük a romák nem csak a bűnelkövetői kör kibocsátói (...)" - mondván, hogy éppen ez a stigmatizáló megfogalmazás vezet a kirekeszt(őd)éshez, ami ellen amúgy a "kétirányú szemléletváltást" emlegetve a deklarációk szintjén maga a stratégia is fellép. A cérna akkor szakadt el, amikor a stratégia rá háruló feladatát a Belügyminisztérium megbízásából végrehajtó ORFK egy bűnmegelőzési stratégiát kidolgozó közös munkacsoportba invitálta a civileket, a BM megfogalmazásában "az iskolarendszerben nem elérhető cigánygyerekek és fiatalok jogkövető magatartási kultúrájának erősítésére". A meghívott civilek először javaslatot tettek az átfogalmazásra, és csak akkor utasították vissza a programban való együttműködést, amikor Felkai László, a BM közigazgatási államtitkára ezt kerek perec megtagadta, majd kijelentette, hogy legközelebb a "végrehajtás éves értékelését követően nyílik lehetőség tartalmi és szövegszerű változtatásokra". Így tehát a stratégia e célterületén civil támogatás nélkül fog dolgozni a BM megbízott szerve, miközben a frazeológia és a mögötte húzódó szemléletet egy karnyújtásnyi választja el a szélsőjobb kedvenc topikjától, a "cigánybűnözéstől". Nem sok jót ígér ebben maga a stratégia sem: mintha nem arról az országról lenne szó, ahol egy rasszista indíttatású sorozatgyilkosság tárgyalása folyik éppen, ahol jelentékeny erejű politikai pártot lehet építeni a cigányokkal szembeni gyűlöletre. A szöveg néhány vérszegény mondattal és konkrét javaslatok nélkül siklik át a gyűlöletbeszéd és a rasszista indíttatású bűncselekmények témakörén.
Egyenlő munka
"A közösségi jogharmonizáció első lépését a munka törvénykönyvének 2001. évi módosítása jelentette, amely először szabályozta az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét" - írja a stratégia Egyenlő bánásmód című fejezete, elhallgatva azt a tényt, hogy az elv nemcsak a hatályos alkotmány szövegéből került ki, hanem a gyakorlatban sem érvényes már: arra az 50-60 ezer emberre, akit az állam közfoglalkoztatottként dolgoztat, nem vonatkozik a garantált minimálbér, csak a közfoglalkoztatotti, ami csaknem húszezer forinttal kevesebb. A stratégia foglalkoztatásról szóló részének civil értékelői szerint a foglalkoztatási helyzetet elsősorban a közfoglalkoztatásra támaszkodva próbálja a kormány javítani, holott köztudott, hogy az hosszabb távon sem segíti a visszatérést az elsődleges munkaerőpiacra. (Megjegyzendő, hogy éppen a közmunkából élők ezrei szenvedték el az elmúlt időszak legnagyobb bércsökkentését: aki tavaly még nettó 66 ezer forintért irtotta a bozótot a regionális vízügyi igazgatóság alkalmazásában, az ugyanezért a munkáért idén már csak 47 500 forintot kap.) Ebben az évben a kormány 130 milliárd forintot tervez közmunkára költeni - ennek az összegnek pályázati pénzekkel együtt is csak a töredéke áll rendelkezésre egyéb foglalkoztatási formák, például szociális szövetkezetek vagy akár az elsődleges munkaerőpiacon való boldogulás támogatására. Ugyanakkor a stratégia a jelentőségén messze alul kezeli a hátrányos helyzetűek egyéni és társas vállalkozásainak a támogatását; bár a szöveg név szerint is említi a Kiút-programot; az intézkedésekből az látszik, hogy sem a konkrét programmal, sem a mikrohitelezéssel nem számol a stratégia. (A Kiút-programról lásd: "Az eredményei nem minket gazdagítanak", Magyar Narancs, 2011. december 15.)
Ellenben kiírták azt a "Roma emberek foglalkoztatásba ágyazott képzését" támogató pályázatot, amelyben szociális és gyermekjóléti intézmények pályázhatnak 2-20 millió forintra. Mindössze annyit kell vállalni, hogy a támogatott 12 hónap után saját költségükön még három hónapig foglalkoztatják a felvett személyt. Szakértők szerint ezek a pályázatok két szempontból is minimum kockázatosak: bár sokba kerülnek, nem hoznak fenntartható eredményt, hiszen semmi nem garantálja, hogy a 15 hónap letelte után bármilyen formában biztosított lenne a további foglalkoztatás. Másrészt a kiírás alapján valószínűleg éppen a hátrányos helyzetű települések intézményeibe keresnek majd a pályázat alapján roma származású szakdolgozókat - vagyis az integráló nevelési környezet kialakítása helyett az intézkedés csak erősíti az etnikai elkülönülést.
A legkomolyabb hitelességi deficittel a stratégia oktatási célkitűzései küzdenek. Az uniós keretstratégia evidenciaként kezeli, hogy "azoknak a gyermekeknek, akik kimaradnak az iskolarendszerből, későn lépnek be, illetve túl korán lépnek ki belőle, a későbbiekben jelentős nehézségekkel kell megküzdeniük, az írástudatlanságtól és a nyelvi problémáktól kezdve a kirekesztettség és az alkalmatlanság érzéséig" - ehhez képest a magyar kormány közoktatással kapcsolatos, az elmúlt két évben meghozott intézkedései számos olyan zsákutcás pályát nyitottak meg, amelyek a fent említett hátrányok kialakulásához, végső soron a munkaerőpiacról való kiszoruláshoz vezetnek. A lista hosszú a tankötelezettség korhatárának csökkentésétől és a tanodahálózat tönkretételétől az állami finanszírozású felsőoktatási keretszám csökkentésén át a legutolsóig, a Matolcsy György által a múlt héten benyújtott, a szakképzési törvényt több ponton módosító javaslatig. (Utóbbi elfogadásával előfordulhat, hogy az a szakmunkástanuló gyerek, aki vélhetőleg épp az alapkompetenciái gyengesége miatt került szakiskolába - és negyven százalék körüli valószínűséggel roma származású - 15 éves kora után egyáltalán nem részesül közismereti oktatásban. Matolcsy indoklása szerint ez már középtávon is javítja a foglalkoztatottságot.)
Hasonlóképp a szociális, kulturális és etnikai elkülönülést erősítő irányba mutat jó néhány, mostanában kiírt uniós finanszírozású pályázat is: néhány napja jelent meg az az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat, amit roma szakkollégiumok támogatására írt ki a kormányzat. A kiírás feltehetőleg elsősorban Balog Zoltán államtitkár kedvenceit, az egy éve létrejött Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tagjait célozza, de a fenntartó személyétől függetlenül is kérdés, miért az etnikai megkülönböztetés, és nem bármilyen más szempont alapján működtetik ezeket az intézményeket a "történelmi" keresztény egyházak. És hasonlóképp: miért az elkülönített felzárkózás, miért nem az integráció, a befogadás és keveredés intézményeit támogatja az állam? (Lásd Így integrálunk mi című keretes cikkünket.)
Ennél is súlyosabb kérdéseket vet föl a "Roma felzárkózás módszertani támogatása" című pályázat. Az egymilliárdos keretösszegű kiírás expressis verbis az ORÖ-nek szól - a projekt háttereként hivatkozik is a kormány-ORÖ-keretmegállapodásra - és egyes félelmek szerint a spontán módon szegregálódott közoktatási intézményekből létrehozandó valamiféle speciális roma oktatási intézményhálózat előkészítését szolgálja. Nem kizárt, hogy az állam azokat a reménytelen helyzetbe került intézményeket, melyek nem kellettek az egyházi fenntartóknak sem, előbb-utóbb átadja az ORÖ-nek, de ehhez még ki kell találni azt a módszertant, amivel szalonképessé tehető egy párhuzamos, szegregált intézményhálózat. A "Roma felzárkózás módszertani támogatása" című projekt elvárt eredményei mindenesetre a következők: felkészülés a Roma Oktatási Integrációs Hálózat Integrált Pedagógiai Rendszer átdolgozásában való részvételre; a roma kisgyermekkori fejlesztés intézményhálózatának, roma közoktatási intézmények hálózatának, szakképzés intézményhálózatának létrehozása; Roma Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény létrehozása, amely OM-azonosítóval rendelkezik, és segíti a roma oktatási integrációs hálózatban részt vevőket a pedagógiai és szakmai programjaik megvalósításában. "Mindezeken túl fontos megjegyezni, hogy ezen fejlesztések pénzügyi hátterét épp azon EU-s források képezik, melyek az integráció támogatásával a mainstream rendszerek erősítését, és nem egy párhuzamos, a legrászorultabbak esélyeit a leginkább csökkentő rendszer kialakítását célozzák meg" - világít rá a helyzet pikantériájára a Romaversitas Alapítvány állásfoglalása.
Minimum bizonytalanok tehát a magyar romastratégia tényleges irányai: az eddigi megoldási kísérletek alapján még az is lehet, hogy az unió pénzén és a cigány önkormányzat égisze alatt jön létre egy, a harmadik világra emlékeztető, erősen szegregáló oktatási és foglalkoztatási rendszer.
Egy atyai barát"A TKKI elsősorban a következő, a Kormány és az ORÖ közötti megállapodásban szereplő területeken működik közre a romák társadalmi felzárkózása érdekében: - család- és gyermekügy, esélyegyenlőségének biztosítása (sic!) - az esélyteremtés és esélyegyenlőség a közoktatás és a szakképzés területén - felnőttoktatás és felnőttképzés - az érintettek mentorálása a szociális gazdaság fejlesztése érdekében - közreműködés a Roma Közéleti Akadémia megvalósításában - roma szociális munkások képzése - Országos Roma Önkormányzat szervezetfejlesztése - Országos Roma Önkormányzat nemzetközi képviselete" (Részlet az ORÖ és a TKKI közötti megállapodásból) |
Így integrálunk mi"A görög katolikus egyház a Huszár-telepen működő általános iskola átvételével egy integrációs programot kezdett el, amelyhez a kormányzat a szükséges anyagi források biztosításával, illetve a romák felzárkóztatását szolgáló módszertani központ, a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) helyi szervezetének megalakításával járul hozzá." - így magyarázza Balog államtitkár, miért támogatja a kormány a nyíregyházi Guszev-telep bezárt cigányiskolájának újraindítását. Nem átvételét, hiszen az iskolát 2007-ben éppen az orvosolhatatlan szegregáló gyakorlat miatt szüntette meg jogutód nélkül a városi önkormányzat. E megoldáson kívül az etnikai elkülönítés felszámolásának egyetlen - teljesen irreális - alternatívája az lehetett volna, ha a többségi gyerekek járnak ki a városból a telepi iskolába. Persze van még egy harmadik lehetőség, a most alkalmazott: hívjunk össze sajtótájékoztatót az eseményre, és egyszerűen nevezzük integrációnak a szegregációt. |
