Nemesmedves (Vas megye, 5. vk.): Utolsóból az első

Fodor Sándor
1998. május 28.

Belpol

Nemesmedvesen a választási bizottság tagjai felszabadultan forgatják a forró virslit a papírtálcára fröccsentett mustárban. Jól állnak, a választásra jogosultak majd mindegyike magára rántotta már a függönyt a voksoló fülkében. Nemesmedves a választások első fordulójában részvétel kategóriában a maga 81,25 százalékával toronymagasan verte az ország más településeit. Mindössze hárman nem éltek választói jogukkal, viszont a maradék tizenhárom választópolgár úgy gondolta, kicsinykét beleszól az ország történelmének alakulásába.

Amikor Egervári Gyula, a község polgármestere kilép az egykori iskolaépületből átalakított, jelenleg önkormányzati tulajdonú takaros ház ajtaján, egy T-34-es orosz tank csöve mered rá, ám a falu első emberét ez csöppet sem zavarja. "Az utolsóként felszabadult magyar település" (ha valaki elfelejtette volna: 1945. április 4., a szoc. történetírás hagyománya szerint) lánctalpas emlékműve szépen gondozott, azt hinné az ember, valaki hetente leszidolozza. Mellette emléktábla: "Csapattól csapatig a felszabadító hősök nyomában, 1970. IV. 4."

Április 4-én rendre benépesült a falu vidám pártvezetőkkel, vidám kiszesekkel, vidám úttörőkkel és a vidám Pista bácsival, aki Battonyától rendre hősiesen elbringázott idáig. Ez idő tájt már senkit nem zavart, hogy a több mint négyszáz lelket számláló Nemesmedvesről kitelepítették vagy elüldözték a svábokat, és a gyakorló történelemtanárokat sem óhajtották elbizonytalanítani azzal az aprócska ténnyel, hogy a négyéves Gehárd Gizikét április 6-án terítette le egy gyilkos golyó; ezért inkább április 4-ét kanyarították a fejfára.

Most béke van, és 27 lakos.

Egervári Gyula polgármester úr naná, hogy

a druszájára szavazott

A falu első embere 1953-ban rukkolt be Hajdúböszörménybe határőrnek, akkoriban az itteniek nem számítottak megbízhatónak határőrizeti szempontból. Az egykori tizedes már a második ciklusban igazgatja az igazgatnivalókat Nemesmedvesen. Még az Antall-kormány idején hoztak egy ragyogó törvényt, ami szerint a kistelepüléseknek évi kétmillió forint központi támogatás jár. Ebből jutott erre-arra, még kápolnát is építettek. A bürgermajszter mégis dohog kicsikét az egykori MDF-kabinetre, főként a kárpótlás miatt, hiszen a sokat látott elöljáró szerint a környéken már minden termőföld osztrák kézben van. Na, ezt azért ne akarják az MSZP nyakába sózni, vonja össze szemöldökét Gyula bácsi.

Akkor is elkomorul kicsikét, amikor az egykori laktanyára terelődik a szó. Beletúr határőrösen hátrafésült hajába, "mi is szerettük volna megszerezni az ingatlant, amolyan S. O. S.-gyermekfalut létesítettünk volna benne, de a terv befuccsolt", értesülök az elveszett illúziókról. Kiderült, a képviselők magának Kuncze Gábornak írtak levelet, hogy soronkívüliséget élvezhessen a falu a pályázat során abban az esetben, ha képes kifizetni a négy és fél milliós vételárat. Ennek ellenére egy vállalkozó nyúlta le az ingatlant, most pedig húszmillióért árulja. A belügyminiszter úrtól semmilyen választ nem kaptak.

A kampányról faggatom a falubelieket, mert plakátháborúnak se híre, se hamva, mindössze két maszopos és egy emdéefes plakátot csócsál a májusi szél.

Nem nyomult itt senki

Egyetlen kampánygyűlés volt, avat be a polgármester, az MSZP szenátorjelöltje jött el egy ízben nosztalgiázni az utolsóként felszabadult magyar faluba. Egy asszony szintén elment erre a gyűlésre, elmondása szerint öt felnőtt volt jelen és néhány kisgyerek. Õ nem is tudta eldönteni, hogy mikor kezdődött el maga a gyűlés, mert csak beszélgettek, vagyis a polgármester beszélgetett a maszopos képviselőjelölttel, aki azt ígérte, hogy ő nem ígérget, hanem majd cselekszik, mert erre ő a legalkalmasabb. Az anyuka ekkor döntötte el, hogy ő lesz az egyik a faluban, aki majd rontja a részvételi statisztikát, mert ennek így nincs értelme, mert amikor hatalomra kerülnek, majd úgyis szépen megváltoznak.

Az asszonyka egy erdei házikóban lakik. Jó partizán módjára az erdőn át cserkészem be, éppen fát hasogat, harapni lehet a levegőt, a házban valamikor az alpolgármester éldegélt. Na jó, a kép nem ennyire idilli, volt itt följelentés, visszadátumozott adásvételi szerződés, alpolgármesteri földvásárlás bagóért. Kicsinyke Magyarország.

Betoppanok a szavazókörzetbe, hát hogy állnak, okvetetlenkedek, már tizenketten szavaztak, lehet, hogy megdöntjük a múltkori részvételi rekordot; a tévében Schumacher éppen a Casino előtti kanyarban hörög el Monte Carlóban, Gyula bácsi, a polgármester tán éppen szunyókálni dől le, szemben a T-34-essel. Béke van.

Fodor Sándor