Népszavazás: A nagy dobás

szerző
Kovács Kristóf
publikálva
1997/47. (11. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Tudom, ki a Bill Clinton!" - fakad ki Horn Gyula a népszavazást követő nemzetközi sajtótájékoztatón, amikor egy amerikai újságíró másodszor is nekikezd kérdésének, hogy a miniszterelnök kapott-e kongratuláló telegramot Bill Clintontól. Egy érvénytelen népszavazásnak csak annyi haszna lett volna, hogy az öntelt, arrogáns, pökhendi, pikírt hangból kicsit talán visszavett volna a miniszterelnök. De amikor a sajtóközpontban feltűnt egy kolléga flanelinghez felkötött, vényakú pulcsin kívül hordott bőr nyakkendővel, látható volt: mindennek vége. A nemzetközi sajtótájékoztatón aztán persze kiderült, mi leszünk a NATO olyan új partnere, akinek a tahósága piacképes.

"Tudom, ki a Bill Clinton!" - fakad ki Horn Gyula a népszavazást követő nemzetközi sajtótájékoztatón, amikor egy amerikai újságíró másodszor is nekikezd kérdésének, hogy a miniszterelnök kapott-e kongratuláló telegramot Bill Clintontól. Egy érvénytelen népszavazásnak csak annyi haszna lett volna, hogy az öntelt, arrogáns, pökhendi, pikírt hangból kicsit talán visszavett volna a miniszterelnök. De amikor a sajtóközpontban feltűnt egy kolléga flanelinghez felkötött, vényakú pulcsin kívül hordott bőr nyakkendővel, látható volt: mindennek vége. A nemzetközi sajtótájékoztatón aztán persze kiderült, mi leszünk a NATO olyan új partnere, akinek a tahósága piacképes.

Bugyi kedves település a régi ötös út mentén. Van ott minden, aminek egy faluban lennie kell. Templom, kocsma, nagyközségi művház, önkormányzat, forgácsot vág ki fából a gyalu: csodálatos, csodálatos falu. Múlt vasárnap a NATO-referendum apropóján néhány épületet az előbb említettek közül átstrukturáltak szavazókörré. Az egyik előtt fiatal srácok támasztják a biciklijüket. Bár még csak nyolcadikba járnak, azt már érzik, hogy a fejük fölött döntöttek. Állítják, ha lett volna lehetőségük, akkor a NATO-csatlakozás ellen szavaztak volna, mert semmi kedvük külföldön harcolni. Egyikük zsebében éhes tamagotchi csipog, gazdáján látszik, hogy nem tud mit kezdeni a Rambo-mítosszal, közelebb áll hozzá az anyádat küldd a háborúba, ne engem korai anarchopacifista ideológia.

"Nem nagyon érdekli az embereket a politika, sokkal inkább az időjárás és a termés foglalkoztatja őket. De most állunk huszonnyolc százalékon, nálunk érvényes lesz a népszavazás", mondja

a szavazókör illetékese

délután két óra felé. "Ez kisgazda-település, de azt belátta a polgármester, hogy ha a falu érdekében akar tevékenykedni, akkor nem érdemes a pártpolitikával törődni." Ennek ugyan némileg ellentmond a nem kis büszkeséggel hozzátett félmondat, hogy "az MSZP-nek írmagja sem maradt a faluban", de ez nem az első és nem is az utolsó félremagyarázható dolog Bugyiban. "A szavazásra készülve végiglapoztam a történelemkönyvet. Az elmúlt ötszáz évben mindig a később vesztes oldalra álltunk. Ezúttal talán szerencsénk lesz", mondja körbenézve az üres szavazóhelyiségen, némi kétséget hagyva afelől, hogy ő mire adta le voksát. "Itt majd akkor lesznek sokan, ha a földről fogunk szavazni, meg ha majd az önkormányzatról döntünk. Az Országgyűlés megválasztásánál sem várható a mainál nagyobb lelkesedés, a körzetnek szocialista képviselője van a parlamentben, de még egyszer sem jött el beszámolni arról, hogy mit végez ott." Közben szavazó érkezik kopogtatócédulákkal a kezében. Némi keresgélés a nyilvántartásban, bejelölés a listán, a férfi két szavazólappal és két borítékkal megy be a függöny mögé. Próbálunk akadékoskodni, a kérdés adott, szavazhat-e valaki valaki más helyett. "Ugyan, dehogy. Az szabálytalan", hangzik a válasz, miközben a szavazó mindkét borítékot az urnába dobja. "Mindegy, mire szavaztam, a dolog úgyis el van már döntve", mondja a távozó, majd beszáll a járó motorú Trabantba, felesége - talán éppen a döntéshozó - mellé.

"Jövő vasárnap megverjük őket hat-egyre, és egyből a nyolcadik helyen leszünk", elemzi egy férfi a Hétlépcsős kocsmában a falu helyzetét, egyúttal érzékeltetve azt is, hogy vannak a NATO-csatlakozásnál fontosabb dolgok is. Felmerül a kérdés, mióta játszik a magyar válogatott Bugyi csapatával, ilyen gólarányt mással szemben ebben az országban nem nagyon lehet elérni. Hamarosan kiderül, Pilisvörösvár lealázására készül Bugyi csapata, a pozitív várakozásra alapot az adhat, hogy miközben az ország NATO-hadszíntérré változtatásáról döntött (Zinner György, a Munkáspárt szóvivőjének szép kifejezése), a falu öt-nullát harcolt ki Dabas válogatottja ellen, ahol pedig jelentős erők játszanak. (Ami meg a lépcsőfokokat illeti: kifelé is nyolc volt, nem hét.)

"Kérdezni nem tilos", ismerteti az országos választási bizottság szabályzatát a negyvenhetes szavazókörzetben Marika néni, a szavazóbizottság elnöke, miután kiderül, legalábbis számára, hogy újságírók vagyunk. "A kőbányaiak még emlékeznek polgári mivoltukra. Sokan jöttek el szavazni, ki a mise, ki a mosogatás után. Persze lassan indult a dolog, a hatórás nyitás után majd két órát vártunk az első szavazóra. Sok helyen voltunk kint mozgóurnával, nagyon vártak már bennünket azok az idős emberek, akik nem tudtak eljönni ide. Kérdezgettek engem mindenfelé, hogy tanárnő kérem, mire szavazzunk. De engem kötelez a pozícióm, csak annyit mondtam, hogy tessék csak gondolkodni." Mi sem tehetünk mást, állunk, nézzük a négy bé egyik tanulójának faliújságra kitett dolgozatát az ezerkilencszáztizenhetes forradalomról, és gondolkodunk.

Például Marika nénin és a bugyi választási bizottsági elnökön, akiket egy-egy kis világ választ el egymástól, mégis van bennük valami elképesztő hasonlóság, ahogy pillanatok alatt feltalálják magukat az interjúalany helyzetében, egy-egy oldalpillantással adva tudtul a bizottságban tevékenykedő segéderőknek, hogy az ő nevük újságíró jelenlétében hallgass, közszerepelni csak a bizottsági elnöknek van joga. Neki viszont egyenesen kötelessége. Talán túlzás két egyed alapján egy egész rétegre vagy legalábbis csoportra kimondani az általánosítást, de aligha tévedünk, amikor azt gondoljuk, hogy a magyar közhivatalnok politikailag széles látókörű, ítéletei pallérozottak, jobbára összecsengenek a hivatalos állásponttal, ámde némi kritikai felhangtól sem mentesen, és úgy szereti a NATO-t a közhivatalnok, hogy a családját se jobban.

A Munkáspárt

székházában, amelyet több más céggel, köztük a Kapujanincs Átjáró szinkretikus természettudományos egyesülettel oszt meg ez a jelentős múltú politikai erő, sötét van, amivel bizonyára azt akarják kifejezni, hogy a baloldalnak, mármint az igazinak, nem telik villanyszámlára, esetleg azt, hogy visszatértek az illegalitás napjai, vagy épp nem akartak kifejezni semmit, csak a villanyt nem kapcsolták fel. Ez hiba volt: búcsúzni szépen illik. Annyit már a nap kezdetén sejteni lehetett, hogy a nép igent szavazik a NATO-ra, és ezzel a Munkáspárt nagyjából eljátszotta az utolsó utáni esélyét, hogy politikai tényezővé nője ki magát.

"Nem tetszett itt a pártban egyeseknek a múlt heti írásotok a tüntetésünkről", kezdi a beszélgetést a Munkáspárt korábban már említett sajtófőnöke, Zinner György. Öt óra múlt néhány perccel, a háromórás részvételi adatok alapján nem tartják hiábavalónak kampányukat. "Ez a harminc százalék jó jel", mondja a sajtófőnök, "így lehet, hogy nem jön össze a kétmillió plusz egy igen szavazat. Ez persze érthető is, nézzétek meg, mit művelt a NATO Boszniában, Szomáliában vagy a Falkland-szigeteken." A szóvivőt - aki ebben is hűen követi pártja kampánystartégiáját - egy cseppet sem zavarja, hogy az Észak-atlanti Szervezet az általa említett országokban semmit sem csinált, illetve Boszniában is csak annyit, amire az ENSZ felkérte, magas dolgokról kezd vitázni. F-16-osokról, MiG-ekről, tűzerőről és bevethetőségről folyik a diskurzus, amikor az egyes csatorna választási összefoglalójában ismertetik a választási bizottság néhány, közvélemény-kutatási adatokat közlő napilapot elmarasztaló döntését. "Ezt mi kezdeményeztük, demokráciában ilyenkor egy főszerkesztő lemond!", tér vissza a földre Zinner úr, akkor még ő sem tudja, hogy pártja tevékenységének ez az elmarasztalás az egyetlen kézzelfogható eredménye a NATO-népszavazással kapcsolatban. A szóvivő előszeretettel használja a "jó volna" és "kívánatosabb lenne" fordulatokat. Hogy például "jó lenne", ha a XXI. században nem a fegyverek dominálnának, hanem a párbeszéd; békés emberek, hadilábon csak a tényekkel állnak.

Meg azzal, hogy a negyedikről, a Kapujanincs Átjáróból

folyton lezajonganak a szinkretikusok,

meg transzba esve lifteznek fel-alá egész nap, jön mondjuk egy osztrák küldöttség az ÖKP-tól, köztük veteránok, és várnak a liftre órákig hiába, mert a szinkretikusok visszaélnek az infrastruktúrával. Azért régen ez nem így volt, régen az ilyen szinkretikusok, ha lezajongtak, vagy transzba esve visszaéltek, hát le lettek intézkedve. Most meg egyenesen senki nem van leintézkedve, és ha Magyarország belép a NATO-ba, akkor végképp nem lesz, mert a NATO, az nem más, mint az amerikai dominancia előretolt hosszú keze, csak a partraszállás meg a fegyvergyártás érdekli őket. A Varsói Szerződéssel kapcsolatban kétségkívül felmerültek olykor problémák, de ha baj volt, akkor jöttek és leintézkedték a nézeteltérések gyökerét, és mindenki mehetett haza megnyugodni. Most meg...

A sajtóközpontban a tévés szerkesztők egymás kezéből rángatják ki hét óra után a miniszterelnököt, a belügyminisztert és Csapody Tamást, a NATO CD-ROM egyik szereplőjét. Az Alba Kör aktivistáját nem lepik meg az első adatok, szerinte ilyen kampány után nem nagyon lehetett másfajta eredményt várni. "Eörsi Mátyás kijelentette, nem ötven-ötven százalékban osztják szét az ellenzők és a támogatók között a NATO-val kapcsolatos propagandára szánt összeget. Számunkra ez elfogadhatatlan volt, ezért nem tudtunk erőteljesebb kampányt csinálni." Csapody mégsem érzi úgy, hogy az Alba Kör hirtelen - mondjuk ha szerződéses hadsereg lesz Magyarországon - feladat nélkül maradna: a jövőben például a fegyvertartás problematikájával foglalkoznak majd, és kampányolnak az atomtörvény megalkotásáért.

A többiek meg elkezdhetik gyakorolni a partraszállást.

Kovács Kristóf

Pálinkás Szüts Róbert

szerző
Kovács Kristóf
publikálva
1997/47. (11. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra