Nézőpont Intézet: Háromnegyedes többséggel győzne a Fidesz, ha ma tartanánk választásokat

  • narancs.hu
  • 2023. április 3.

Belpol

A legutóbbi parlamenti választások első évfordulóján közölt felmérést a kormányközeli kutatóintézet.

Fidesz-KDNP támogatottsága egy évvel a választások után is változatlan (51 százalék), a tavalyi baloldali összefogás viszont 10 százalékponttal kevesebb szavazót tudhatna „most vasárnap” maga mögött (26 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet aktuális közvélemény-kutatásából. A támogatottsági arányokat mandátumokra váltva a Fidesz háromnegyedes többséget szerezne, míg a baloldali összefogás elveszítené tavaly megszerzett mandátumainak majdnem felét – írja közleményében a Nézőpont Intézet.

A felmérés alapján „kijelenthető, hogy a háború okozta gazdasági kihívások ellenére és az energiaválsággal terhelt téli hónapokat követően is erős a kormány társadalmi felhatalmazása.”

Az ellenzéki oldalon tapasztalható jelentős átrendeződés azonban tartós ellenzékváltó hangulatról árulkodik – állapítják meg. „a súlyos kudarc óta az egykori baloldali szövetség szavazóinak közel harmada elpártolt a közös listától.” A korábban 3 százalékot elérő Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) pedig jelenleg a választók 8 százalékát tudná megszólítani. Nem vicc, hogy egy viccpárt is bejutna az Országgyűlésbe. A Mi Hazánk 12 mandátumával megduplázná parlamenti képviselői számát, ezáltal az ő képviselőcsoportjuk lenne a legnagyobb ellenzéki frakció, hiszen a jelenlegi csúcstartó DK-nak a 30 elérhető mandátumon osztoznia kellene a többi baloldali párttal. Az MKKP 8 mandátummal jutna be a parlamentbe.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása március 27-29. között 1000 fő telefonos megkérdezésével készült – derül ki a módszertanról. A kutatás nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív minta alapján készült.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.