Niedermüller: az adó-stop Alaptörvénybe ütközik

  • narancs.hu
  • 2020. december 4.

Belpol

Erzsébetvárosban pedig januártól akkor is emelkednek az adók, ha a kormány ezt tiltja.

„Erzsébetváros a hatályos törvényeket betartva, a többi önkormányzathoz hasonlóan, november végéig kihirdette a következő évre vonatkozó adórendeleteit” – írja Niedermüller Péter Erzsébetváros DK-s polgármestere. Niedermüller megjegyzi, hogy az adórendeleteknél figyelembe vették a Pénzügyminisztérium előírásait és ennek megfelelően, az inflációt követő adókorrekciót léptetnek életbe január elsejétől.

Az emelkedés csekély, az építményadó tekintetében évente négyzetméterenként 67, míg a telekadó 12 forint többletet jelent az előző évhez képest.  A polgármester megjegyzi, ez a korrekció messze nem fedezi azokat a súlyos elvonásokat, amelyeket a kormány a koronavírus járványra hivatkozva elrendelt.

„A kormány közelmúltban megjelent, adó-stoppot elrendelő rendelete nemcsak indoklásában álságos, de Alaptörvény ellenes helyzetet is teremtett. Ennek feloldására az önkormányzatoknak lehetőségük van az Alkotmánybírósághoz fordulni” – zárja bejegyzését Niedermüller.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”