Pártot alapít Bencsik János

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. december 4.

Belpol

Az új párt neve Polgári Válasz, és "belső iránytűjük a kereszténység tanítása, a nemzeti összetartozás".

Újabb volt jobbikos képviselő alapít politikai szervezetet: a Jobbik-frakcióból idén februárban kilépett Bencsik János pénteken jelentette be, hogy Polgári Válasz néven új politikai mozgalmat indít.

 A független országgyűlési képviselő közleményben azt írta: az új mozgalom a polgári értékek képviseletét tűzi ki célul, amelyeket szerinte sem a Fidesz, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel. Jelezte azt is: semmilyen körülmények között nem fognak közös listán indulni "az elmúlt tíz vagy az azt megelőző nyolc év kormányzásának felelőseivel".

"Azoknak a hangja kívánunk lenni, akiket sem a kormányoldal, sem a közös pártlistára készülő ellenzék nem képvisel" - fogalmazott. Bencsik közleményében azt is hozzátette: "Olyan értékek mellett köteleztük el magunkat, mint a hagyomány, a teljesítmény, az önszerveződés, a felelősség és fenntarthatóság.

Belső iránytűnk a kereszténység tanítása, a nemzeti összetartozás,

valamint Magyarország és Európa tudományos, szellemi és kulturális hagyatéka."

Bencsik János idén februárban lépett ki a Jobbik frakciójából, mert "morálisan elfogadhatatlannak, a Jobbik jövőjére nézve végzetesnek" nevezte a párt új elnökének, Jakab Péternek a politikáját.

Nem ő az egyetlen volt-jobbikos, aki idén új pártot alapít: Volner János szeptemberben jelentette be a Volner Párt megalapítását.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.