AVM: nem jut minden szociális dolgozóra gyorsteszt

  • narancs.hu
  • 2020. december 4.

Belpol

A szervezet azt szorgalmazza, hogy a hajléktalanokat is teszteljék.

 

A szociális ágazat koronavírus-szűréséből a dolgozók jelentős része (az alapellátásban foglalkoztatottak túlnyomó többsége) kimarad, annak ellenére, hogy kormányrendelet írja elő a „szociális intézményben dolgozó személyek” szűrését – írja mai közleményében A Város Mindenkiért (AVM). A szervezet szerint a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a kormányhivatal által biztosított antigén gyorstesztek csupán a szakellátásban alkalmazottak számára elegendőek.

Az AVM közleménye szerint a hajléktalanellátásra nézve ez például azt jelenti, hogy a nappali melegedők dolgozóit és az utcai szociális munkásokat általában nem tesztelik. „Szűrésre leginkább akkor van esélyük, ha a munkáltatóik éjjeli menedékhelyeket vagy átmeneti szállókat is működtető integrált intézmények, utóbbiak ugyanis a szakellátás körébe tartoznak” – írják. A szervezet ezért azt szeretné elérni, hogy a szociális ágazat valamennyi foglalkoztatottját teszteljék. Ezen kívül fontosnak tartják, hogy a szűrővizsgálatokat a hajléktalanokra is kiterjesszék.

„Meggyőződésünk szerint ez az intézkedéscsomag is nélkülözhetetlen eleme volna egy átgondolt, a járvány mihamarabbi megfékezésére irányuló stratégiának”

– zárják közleményüket.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.