Késhegyre menő vita nem volt, a kormánypártokon belüli törésvonalakra sem utalt semmi azzal a törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyet még a nyári ülésszünet előtt, sietve szavazott meg az Országgyűlés. Nem is csoda: a javaslat, amelyet a KDNP három államférfija, Hollik István, Nacsa Lőrinc és Vejkey Imre vett a nevére, megszünteti a kampányra fordítható költések plafonját.
Ide jutottak
A kormánypártok nyilvánvalóan a 2026-os választásra készülnek a módosítóval, a törvény indoklásában megtaláljuk az unásig ismert fideszes kommunikációs paneleket: a kampányköltések „átláthatóságát” ígérik, amire azért van szükség, mert „a 2022-es országgyűlési választáson a baloldal a kampányszabályok kijátszásával külföldi forrást használt fel” (a vélelmezett pénzözön Soros és a Biden-kormányzat általános irányából érkezett volna), a digitális platformokon zajló kampányok pedig átírták a játékszabályokat. A fideszes országgyűlési kétharmad által hozott szabályok miatt lehetővé vált, és a 2014 óta összességében tízmilliárdos nagyságrendű kampánypénzeket felemésztő kamupártcunamiról természetesen nem esik szó.
Akár beismeréssel is felérhet a javaslatban olvasható egyik félmondat, ámbár vélelmezzük, a honatyák nem a kézen-közön közpénzből működő Megafon-influenszerekre céloznak, amikor így fogalmaznak: a nagy platformszolgáltatókra vonatkozó szabályok nem alkalmasak arra, hogy „a különböző forrásból érkező támogatások felhasználásának átláthatóságát, kijátszhatatlanságát biztosítsák”. Még kevésbé értjük, hogyan állhatott elő Panyi Miklós miniszterelnökségi államtitkár a javaslat „vitájában” azzal a magyarázattal, hogy a korlátok eltörlése „az egyenlő verseny megteremtését” jelenti.
A költési limitet 2013-ban egyéni jelöltenként 5 millió forintban határozták meg, ezt aztán a KSH fogyasztói árindexe alapján növelték évente – így lett a 2022-es választáson 5,91 millió forint. Az Állami Számvevőszék a törvényi előírás szerint csak azokat a számlákat ellenőrizte, amelyek beérkeztek hozzá – nem csoda, hogy sosem kaptak a megengedett összegeknél nagyobb számlát. Mostantól erre a szemfényvesztésre nincs szükség, az viszont feltételezhető, hogy ezután sem a valós kampányköltéseket hozzák majd nyilvánosságra a pártok – elsősorban persze a Fidesz, amelynek jószerével korlátlan összeg állhat a rendelkezésére.
A törvény több európai kampányfinanszírozási modellre hivatkozva indokolja a módosítás szükségét. Svájcban valóban nincs plafon a kampányköltésekben, csakhogy ott a pártoknak már a kampány kezdetén közzé kell tenni a költségvetési tervet a várható bevételekkel, a végső beszámolóban pedig minden bevételi tételt nyilvánosságra kell hozni; az anonim adományozás pedig nem engedélyezett. Észtországban kampánytámogatás jár a politikai pártoknak, de megelőzendő az oligarchikus tendenciákat, korlátozzák, hogy mennyit lehet adományozni egy-egy politikai erőnek. A törvényjavaslat indoklásában szerepel még – pusztán felsorolásszerűen, konkrétumok említése nélkül – Németország, Svédország, Norvégia, Luxemburg és Csehország is –, azonban felesleges párhuzamokat vonni ezekkel az országokkal. „Ezek a példák a legitimáció pótlására szolgálnak – mondja Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója –, amikor a 2010-es évek elején a kormány csorbította az Alkotmánybíróság hatáskörét, Nagy-Britanniára hivatkozott, mondván, ott nem is működik alkotmánybíróság.” Érdekes módon a javaslatban nem esik szó az Egyesült Államokról, ahol a korlátlan kampányköltést, illetve egy-egy jelölt finanszírozását, támogatását hovatovább a szabad politikai véleménynyilvánítás eszközének tekintik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
