Interjú

Chikán Attila a kormány lépéseiről: „Nincs sok közük a valósághoz”

Belpol

A kormány gazdaságvédelmi csomagja nem csupán indokolatlanul kicsi, de elavult elvekre épül és szociálisan teljesen érzéketlen. A rendkívüli helyzetet önkényes döntésekre, politikai és gazdasági zsákmányszerzésre használhatják ki – mondja az első Orbán-kormány első gazdasági minisztere.

Magyar Narancs: Az eddigi gazdasági válságok jórészt a gazdaság saját belső folyamatai, ellentmondásai miatt pattantak ki: a rövidebb és hosszabb konjunktúraciklusok adták meg a ritmusukat, most meg egy egészségügyi katasztrófa mellékkövetkezményeként szakad ránk a gazdasági krízis.

Chikán Attila: Itt valóban az a különlegesség, hogy a gazdasági válság nem magának a gazdaságnak a működésében gyökerezik, hanem egészségügyi krízisként indult. Gazdasági válság úgy lett belőle, hogy valahogy kezelni kellett a járványhelyzetet. Ezért erősen átgondolandók azok az eszközök is, amelyeket a hagyományos gazdasági válságok kezelésére szoktunk alkalmazni.

MN: Ha megnézzük, hogyan próbálják az európai államok vagy az unió kezelni a válságot, az látszik, hogy már tudomásul vették: a mostaninak nem sok köze van mondjuk a 2008-as, pénzügyi eredetű válsághoz.

CA: A komolyan vehető szakértők és döntéshozók nem győzik hangsúlyozni a mostani válság alapvető szociális és egészségügyi természetét. Csak éppen az a nagy kérdés, hogy milyen eszközöket vessünk be a megszokottak helyett. A magyar válságkommunikációban is gyakorta előkerül az a kérdés, hogy hol van a határ, vagy még inkább az átváltás az egészségügyi, a szociális, illetve a gazdasági szempontok között.

Egyrészt egy humanitárius katasztrófát kell elhárítani, legalábbis a hatásait mérsékelni, s ennek érdekében olyan eszközöket kell alkalmazni, amelyek kivonnak erőforrásokat a gazdaságból, rontják annak teljesítményét. Mindezt azért, hogy ne kelljen emberéletekben számolva túl nagy árat fizetni egy elszabaduló járványért – és közben kalkulálni kell a szociális következményekkel is.

false

 

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Az egészségügyi ártalomcsökkentésnek van visszacsatoló ereje is: ha túl sok erőforrást vonunk ki a gazdaságból, akkor a szociális válság kezelése sem lesz kellően hatékony, hiszen a gazdasági szféra nem tud elég forrást biztosítani a rászorulók támogatására sem. A kígyó a saját farkába harap: a gazdasági és a szociális szempontok nem egymással szemben, hanem egymásba fonódva jelennek meg, és a kölcsönös hatások visszacsatolásokon keresztül jelentkeznek.

MN: Az Orbán-kormány válságkezelő csomagját ért kritikák kétirányúak: nem mozgósít elég pénzt a súlyos károk mérséklésére, szociális tekintetben pedig érzéketlen.

CA: Mindenekelőtt irritáló, hogy a magyar gazdaságvédelmi csomag nem tudja kezelni a szociális válsághelyzetet: az az érzésem, mintha a csomag összeállítói egyszerűen nem akartak volna tudomást venni erről. Technikai eszköztárat sorolnak fel olyan problémákra, amelyek néha közvetve vagy közvetlenül maguk is kapcsolatban vannak a válsággal, de közben a szociális problémákat egyáltalán nem kezelik megoldandó feladatként. A munkanélkülit is pusztán gazdasági szereplőként kezelik és nem társadalmi cselekvőként. A háztartás egyszerűen nem is szerepel kategóriaként a csomagban – pedig még a mikroökonómiai elmélet számára is ez az egyik legfontosabb szereplő, hát még a társadalomban.

MN: A szociális érzéketlenség tekintetében egyedülálló volna a magyar csomag Európában?

CA: Az országok egymástól nagyon eltérően kezelik a szociális és a gazdasági tényezőket, másként kombinálják azokat. Ilyen válság még nem volt, így nincs mélyebb tudásunk arról, meddig kell vagy lehet elmenni az egyes szempontok hangsúlyozásában ahhoz, hogy az eredmény hatékony legyen. Más országok tapasztalatai és a magyar statisztikák ismeretében úgy ítélem meg, hogy a kormányunk nem csak a kommunikáció terén és érzelmileg, érzületileg nem kezeli helyén ezt a kérdést, de közben alá is becsüli a szociális helyzetre vonatkozó gazdasági következményeket.

MN: Kiket érinthet nálunk legsúlyosabban a szociális krízis?

CA: Egyrészt Magyarországon, akárcsak más országokban, létezik egy olyan társadalmi réteg, amely válság nélkül is reménytelen helyzetben van. Százezrekről beszélünk, akik olyan helyen élnek, ahol amúgy sincs munka, nagyon rossz az ellátás – főként Borsodban, Szabolcsban, Baranyában találni ilyen térségeket. Ezek az emberek most egészen elképesztő helyzetbe kerülnek: a faluban minden férfi elvesztette a munkáját, mert bezártak a környékbeli üzemek, ahol foglalkoztatták őket, alkalmi munka nincs, az asszonyok otthon vannak, gyakran sok gyerekkel, a bolt is, az iskola is bezárt.

El sem tudom képzelni, hogyan lehetne távoktatást csinálni ilyen környezetben, ahol sokszor még villany sincs a lakásokban. Nos, ezekről az emberekről egy szó sem esik a kormányprogramban. Mellettük emberek tíz-, sőt százezrei kerültek kétségbeejtő helyzetbe, miközben néhány hónapja, sőt hete még szilárd egzisztenciával bírtak, és maguk is azt hitték, hogy minden rendben van velük, a helyzetük stabil. Volt munkájuk vagy egy olyan vállalkozásuk, amiből tisztességgel megéltek – ma meg már gondban vannak azzal is, hogyan fizessék ki a számlákat, a lakbért vagy akár a napi betevőt.

Túlnyomó részük érdemi megtakarítással sem rendelkezik – tudjuk, hogy a magyarországi megtakarítások általában is nagyon alacsony szintűek, és amúgy sem ennél a rétegnél koncentrálódnak. A friss munkanélküliek egy része is ebbe a csoportba tartozik, és amennyiben a szociális ellátórendszer nem segít rajtuk, akkor legalábbis nagyon közel kerülnek ahhoz, hogy átkerüljenek az előbb említett, szinte reménytelen helyzetű csoportba. Ők nagyon sokan vannak, és a helyzetük változásának is erős lehet a társadalmi hatása.

És csak ezután következnek a logikai sorban a hagyományos munkanélküliek, akiknek – habár bezárt az üzem, ahol dolgoznak –, van esélyük, hogy idővel visszakapják az állásukat vagy szerezzenek másikat. Míg mondjuk a turizmusban, a vendéglátásban, a szórakoztatóiparban egy jó időre megszűnt az esélye a pénzkeresetnek – a gyáriparban, pláne annak bizonyos szektoraiban várhatóan jóval hamarabb újraindulhat a termelés. Látható tehát, hogy a munkanélkülieknek több rétege van, és a kormányzati intézkedésekkel inkább csak az aktuálisan nehéz helyzetbe kerülteken próbálnak segíteni, a szociálisan reménytelen helyzetbe került emberekre nem is gondolnak.

MN: És mennyire lehet sikeres a célzottan a vállalkozások megsegítésére született kormányzati csomag?

CA: A vállalkozásoknak sok fajtája létezik a sokmilliárdos oligarchák cégeitől az egyszemélyes kisvállalkozókig – ezeket nyilván lehetetlen egy kalap alá venni. A valódi kisvállalkozók, akik munkájukat és pénzüket fektették a cégükbe, ebből élnek, és többségükben sem ők, sem a családjuk ugyancsak nem rendelkeznek megtakarításokkal. Jelentős részük el is van adósodva – ami már a nagyobb vállalkozásokra is jellemző.

A válság persze az oligarchákra is hat, csak éppen másként: számukra lehetőségeket nyit meg, például erőteljesen megnöveli a kivásárolható cégek, üzletrészek mennyiségét. És ahogy a kormányzati támogatások belépnek a képbe, ott újra megnyílik a lehetőség a kormányközeli vállalkozók kisegítésére is. Összességében egy rendkívül differenciált problémára kaptunk egy igen olcsó és leegyszerűsítő megoldást a kormánycsomagban.

De ez nem adekvát válasz. A csomag szerkezeti problémáin felül pedig ki kell mondani, hogy összegszerűen is nagyon kevés. Makroszempontból az is figyelemreméltó, hogy e források legnagyobb része is egyszerű átcsoportosítás – új lehetőségekhez ebből nem jut a gazdaság.

MN: Akármennyit is csoportosítanak át szektorális különadókkal, az önkormányzatoktól, az EU-támogatások átirányításával, egy idő után a pénzteremtéshez csak be kell indítani a bankóprést?

CA: Eddig főleg a társadalmi és politikai szféra problémáiról beszéltünk, most jönnek azok a témák, amelyek közgazdaságilag is megvitathatóak. Például: honnan lesz fedezet a programokra? Nem mernék becslésekbe bocsátkozni arról, hány száz- vagy ezermilliárd forintot kellene ide betenni – ehhez komoly számítások és olyan adatok kellenek, amelyeknek nem vagyok birtokában. Annyi biztos, hogy a most beígért összeg kevés, ennél több pénzt kellene rászánni, nem kellene ragaszkodni a 3 százalék alatti költségvetési hiányhoz.

A kormánypárti sajtó azzal vádolja a csomag bírálóit, hogy el akarják adósítani az országot és a nemzetközi szervezetek jármába kényszerítenék. Nem hiszem, hogy bárkiben felmerült ez a szándék, de aligha jelentene közgazdasági katasztrófát, ha a költségvetési hiány egy vagy két százalékponttal magasabb lenne, mint amennyihez ragaszkodik a kormány. Arra kell vigyázni, hogy azt a pénzt, amit beleteszünk a gazdaságba, hatékonyan költsük el, és persze az sem mindegy, mire.

Itt látszólag megint verseng egymással a gazdasági és a szociális szempont – de az biztos, hogy felesleges beruházásokra nem kellene költeni. Ezek közül szimbolikussá vált a hirtelen kiemelten közérdekűnek minősített Budapest–Belgrád vasútvonal ügye. A beruházás megtérülése kérdéses, és nagy a forrásigénye is. És bár nem ez okozza a katasztrófát, de remekül szemlélteti, mit nem kellene csinálni. Számos olyan kormányzati intézkedést, törvényjavaslatot, jogszabályt láttunk már a járvány kitörése óta, amelyekről felmerül az emberben, hogy pont most kellett-e az ezekben megnevezett területeket finanszírozni?

MN: Az Orbán-csomagban szinte tételesen felsorolva megtalálhatók a területek, amelyeket kisegítenének, államilag finanszíroznának – de valóban a turizmus, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, az építőipar, a közlekedés, a filmgyártás, meg a rejtélyes kreatív ipar volna a legfontosabb?

CA: Figyelmesen tanulmányoztam én is ezt a listát, de nem találtam magyarázatot arra, hogy miért pont ezeket az ágazatokat emelték ki − bár nem vitatom, hogy nehéz helyzetben vannak. Valakik talán sugalmazhatták is egy-egy elemét, nem függetlenül a közvetlen érdekeltségeiktől, és e magánérdekek jelentek meg az állami preferenciák között. Sokszor íróasztal mögött született elgondolásokat látunk, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz.

Arra biztatják a turizmus, vendéglátás képviselőit, hogy a kényszerű leállás alatt inkább újítsanak fel – csakhogy az ebben az iparágban nehéz helyzetbe kerülő vállalkozói rétegnek éppen most nincs is pénze arra, hogy e célra költsön, és hiteleket sem biztos, hogy felvenne a bizonytalan jövőre.

MN: Gondolom, az sem lényegtelen, mennyire rugalmas vagy megcsontosodott a válság menedzselését egy személyben irányító miniszterelnök gondolkodása? Márpedig szerinte a költségvetés hiánya nem lehet 3 százaléknál magasabb, és ragaszkodik a munkaalapú társadalom szlogenjéhez is.

CA: A munkaalapú társadalom gondolata a 21. században erősen megkérdőjelezhető elképzelés. A szellemi hozzáadott érték jelentősége drasztikusan növekszik, és a digitalizációval, automatizációval éppen az élőmunka kiváltása felé tartunk. Jártam jó néhány olyan vidéken, ahol közmunkából éltek az emberek, részt vettem olyan kutatásban, ahol ennek a területnek a tudományos feltárásával foglalkoztak – ennek alapján azt mondhatom, hogy a közmunka révén ugyan sokaknak van munkája, ami önmagában jobb, mintha nem lenne, csak ezt olyan hihetetlenül alacsony hatékonysággal végzik, ami a társadalmi jólét szempontjából minimális hozzáadott értékkel bír.

Elfogadható mondás, hogy az embereknek jobb, ha van napi tennivalójuk, mint ha nincs – de a közmunka a példa arra, hogy mennyire nem mindegy, milyen munkát végzünk. A társadalom jóléte nem azon múlik, hogy megvalósul-e a sokat emlegetett teljes foglalkoztatás.

MN: Az Orbán-csomagot kiegészítette a Magyar Nemzeti Bank által kidolgozott Matolcsy-csomag, amelynek néhány elemét (pl. hitelmoratórium) már korábban, az elemzők szerint jó időben bevezették. Egyetért azzal, hogy az MNB ezzel jobban reagált a kihívásokra, mint a kormányzat?

CA: Lehet így is értékelni, de az MNB-csomag is kényszer szülte próbálkozás: le kellett vonni a következtetéseket abból, hogy az elmúlt években a növekedést célzó kormányzati szándékok támogatása jellemezte a monetáris politikát is. Évekig olyan prociklikus gazdaságpolitikát vittek, ami miatt most korlátozottak a lehetőségeik: a gazdaság élénkítése helyett itt ki kell belőle vonni pénzt, mivel a forint zuhanása miatt kamatot kell emelni.

Ha ezt nem teszik meg, ki tudja, hol tartana már a forint. De az is igaz, hogy az MNB szakmai apparátusa sokkal jobban fel volt készülve a válságkezelésre, mint a kormányzat általam többször bírált és szerkezetében nem megfelelő szakapparátusa. Közgazdasági racionalitás szempontjából nehéz lenne megindokolni, hogy miért ilyen a minisztériumok munkamegosztása. A kormányzati oldaltól már emiatt is kevésbé várható el, hogy rövid idő alatt előremutató megoldásokat dolgozzanak ki.

Az MNB-csomag alapirányával egyet lehet érteni – de én úgy érzem, hogy távolabbra lőnek a jelenlegi célpontnál, azok az eszközök és lehetőségek, amelyeket teremtettek, inkább holnapután, mint holnap lesznek lényegesek. Habár a hitelmoratórium ebben a pillanatban is sok kisvállalkozást, sőt háztartást kisegít.

MN: Önnek van-e még tudása arról, hogy most kik látják el gazdasági tanácsokkal Orbánt?

CA: Nem vagyok tájékozott abban, hogyan néz ki a hatalom háttérintézményeinek működése, nem tudom, kiknek a tanácsára születnek meg a mostanihoz hasonló gazdasági csomagok. Azt látom, hogy a gazdaságra vonatkozó intézkedéseket a Magyar Gazdasági Kamarán keresztül próbálják az igényekkel harmonizálni, a kamara dolgozik is ezen, de a folyamat elég nehézkes, és az apparátusuk természetesen nem is nagyon alkalmas arra, hogy gazdasági programokat, javaslatokat dolgozzon ki. Nagyon remélem, hogy valakik azért számolnak a háttérben.

MN: Mellár Tamás blogján jelent meg az a kiáltvány, amelyet 15 közgazdász között ön is aláírt, és amely az Orbán-csomagot annak elégtelensége és szociális érzéketlensége miatt kritizálja.

CA: Szerintünk rövid távon nem a munkahelyteremtést kéne előtérbe helyezni, hanem a munkahely megtartását. Ebben akár a Németországból és más nyugati államokból átvett minták is nyújthatnak fogódzót. A miniszterelnök azt mondta, hogy annyi munkahelyet kell teremteni, mint ahány megszűnik. Nem világos, hogy milyen tetteket kíván ez – azt ugyanis valószínűleg Orbán sem gondolja, hogy ugyanabban a szerkezetben kell majd előállítani a munkahelyeket, amelyik a válság előtt működött.

Kellő adatok híján nem tudom, hogy a német bértámogatás, a Kurzarbeit eredeti német változata, vagy a magyar alkalmazása nyomán milyen számszerű következmények adódnak. De azt látom, hogy a magyar változat egy eredetileg tiszta rendszert kavar meg, és azt is, hogy a beépített gumiszabályai révén túlságosan sok teret hagy az önkényes mérlegelésnek, és annak, hogy kiskapukat találjunk benne.

MN: Egy nemrég a Rajk Szakkollégiumban zajlott vitán még egy szempontot is emlegetett: fontos lenne, hogy a kormányzat ne használja fel a rendkívüli intézkedéseket sem politikai, sem gazdasági zsákmányszerzésre. Utóbbinak már látszanak a jelei?

CA: Veszélyek biztosan jelentkeznek. Még egy ilyen váratlan és mindent felforgató esemény hatására sem leszünk mások, mint korábban voltunk. A kormányzati működés átláthatósága nem növekedett. A félelmeket erősítheti, hogy a különleges jogrend bevezetése utáni első törvénycsomagban egyetlen olyan törvényjavaslat volt, amely közelebbről összefüggésben volt a járvánnyal – az intézkedett volna az önkormányzatok gyámság alá vonásáról, amit másnap vissza is vontak.

A többi tétel többnyire a kormányzat bizonyos tényezőinek olyan kedvenc projektjei, amelyeknek semmi közük a járványhoz. Másik példaként: finoman fogalmazva is értetlenséget váltott ki a Mathias Corvinus Collegium hirtelen, gigantikus feltőkésítése. Itt információ hiányában még csak nem is az bírálható, amit csinálnak; de az, ahogyan csinálják, mindenképpen rossz érzéseket kelt. Kormányzati vagy személyes érdekek kielégítése a járvány örve alatt – ez a veszély továbbra is fennáll.

(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs 2020. április 23-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.