Novák Katalin ujjonghat örömében: az év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 14.

Belpol

Az államtitkár szerint a házasságkötés, mely a legszemélyesebb közügyek egyike reneszánszát éli.

Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli – mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum amfiteátrumában tartott ceremónián az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára közölte: az idén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest.

false

 

Fotó: MTI

Az államtitkár köszönetet mondott a NOE-nak, amely több mint harminc éve dolgozik a magyar családokért határokon innen és túl, és megköszönte annak az öt fiatal párnak a bátorságát, akik vállalták, hogy megosztják örömüket, boldogságukat a közösséggel.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a házasságkötés, a gyermekvállalás, a családalapítás a legszemélyesebb közügy, hiszen olyan magánügy, amelynek értéke van a közösség számára. Ezért indította el a kormány a babaváró támogatást, az otthonteremtési programot – folytatta –, és segíti a férfiakat és a nőket abban, hogy házasságot köthessenek egymással, ezért védi a férfi és nő házasságát, a családokat és gyermekeket Magyarországon.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.