Novák: Szeretnénk ha mindenki tudna Magyarországon dolgozni és meg is tudna élni a munkájából

  • narancs.hu
  • 2019. szeptember 30.

Belpol

Még akkor is, ha három, négy, öt gyermeket nevel.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfő reggel nyilatkozott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Melyben többek között arról beszélt, 2010 óta a kormány családtámogatási politikája az, hogy a lehető legtöbb eszközzel segítsék a fiatalok életkezdését, a családalapítást, majd a gyermeknevelést.

Mint mondta, szeretnék, ha mindenki tudna Magyarországon dolgozni és meg is tudna élni a munkájából akkor is, ha három, négy, öt gyermeket nevel.

Majd rá is tért a kormány családvédelmi akciótervére, melynek része  a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása. Az államtitkár közölte: eredetileg úgy számoltak, hogy egy év alatt körülbelül tízezer család fogja igényelni a támogatást, de már az első három hónapban több mint 14 ezren igényelték, vagyis a vártnál jóval nagyobb az érdeklődés.

Az államtitkár kitért arra is,hogy a júliusi adatok szerint 31 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban, ami arra utal, hogy sokan – akik élni szeretnének a babaváró támogatás igénylésével - előrébb hozták a házasságkötésük időpontját, valamint a korábban hezitálók döntését is segítette a családvédelmi akcióterv, ők a támogatásnak köszönhetően bátrabban kötnek házasságot, vállalnak gyermeket.

Novák Katalin nemrég a Vatikánban értekezett arról, hogy "a világ úgynevezett fejlett részében" a hagyományos családi értékeket háttérbe szorítják és alig-alig lehet találkozni olyan kormánnyal, amely nyíltan vállalja a családok segítését.

Novák Katalin megint odapörköl: „A világ úgynevezett fejlett részében" nem fontos a „családi érték"

Most a Vatikánban durrogtatott az államtitkár. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kétoldalú megbeszéléseket folytatott a Vatikánban, ahol bemutatta a magyar családpolitika eredményeit, célkitűzéseit -írja a távirati iroda.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.