Müller Cecília: "Most szabad kicsit irigynek lenni"

  • narancs.hu
  • 2020. április 29.

Belpol

Az enyhítéssel párhuzamosan országos, tömeges tesztelés veszi kezdetét.

Az koronavírus elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online, újságírók nélkül tartott sajtótájékoztatóját Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár nyitotta meg.

Emlékeztetett, jövőhéten megkezdődnek az érettségi vizsgák. Úgy látja, a járvány kontroll alatt van, a fertőzöttek száma alacsony, ezért lehet lazító intézkedéseket hozni. 26 ezer főt töröltek az érettségizők közül, ugyanis ők előrehozott vizsgát tettek volna, továbbá 2400-an léptek vissza a lehetőségtől. Így összesen 84 200-an fognak érettségizni, ami az összes érettségire jogosult diák 97 százaléka. Maruzsa leszögezte, semmilyen szankció nem éri azokat, akik visszaléptek.

Arra számítanak, hogy...

A részt vevő diákok lázát viszont nem mérik, a kormányzat arra számít, hogy aki beteg, az egyébként sem vesz részt a vizsgán. Csak írásbeli vizsga lesz, néhány tárgy kivételével. A vizsgák kilenckor kezdődnek, így az érettségizők nem találkoznak majd a munkába igyekvő emberekkel. A tömegközlekedési eszközök ennek ellenére sűrűbben járnak majd, és arra számítanak, hogy a diákok többsége amúgy autóval érkezik majd az iskolába.

A közterületeken a rendőrség közreműködését kérték, akik a fogralomirányításban, a csoportosulások megelőzésében segítenek.

Minden tanárnak maszkot és kesztyűt biztosítanak, a kormányhivatalokban már elérhetők a védőeszközök, a kérfertőtlenítőkkel egyetemben. Az épületeket kitakarítják, a mosdók tisztaságát ellenőrzik. A fertőtlenítés a vizsgák alatt folyamatos lesz, az idősebb kollégákat pedig tehermentesítik.

Az iskolai kapuk, ajtók nyitva lesznek, több bejáraton lehet megérkezni majd az intézményekbe. Egyszerre 10 vizsgázó lehet maximum egy teremben, és a másfél méteres távolságot meg kell tartani. A dolgozatokat 24 óráig pihentetni fogják, ugyanis ennyi idő alatt a vírus elpusztul a papíron. Az öltöny nem lesz kötelező a fiúknak.

A külföldön tartózkodó magyar érettségiző állampolgárokat a határőrizeti szervek beengedik, mentesülnek a 14 napos karantén alól. Végül elmondta, a legidősebb érettségiző közelebb van a 70-hez, mint a 60-hoz.

Nemsokára tájékoztatnak az enyhítésekről

Müller Cecília országos tisztifőorvos ismertette az elmúlt 24 óra járványügyi adatait. 2727 fertőzöttet, 535 gyógyultat, 300 elhunytat regisztráltak, a halottak többsége 61 feletti.

Folyamatosan nő a kórházban ápoltak száma, jelenleg 983 ilyen személy van, akik 25 intézményben oszlanak meg, 675 embert Budapesten kezelnek.

Továbbra is zajlik az idősotthonok fertőtlenítése, illetve ellenőrzése, a jövőhéten lesznek közölhető végleges eredmények. 300 intézményben befejeződtek a munkálatok, 27 helyen jelent meg a vírus.

Müller beszélt az érettségizőkről is. Sok család érintett szerinte, úgy tudja, vannak olyan iskolák, ahol online ballagást szerveznek. „Furcsa időket élünk” – mondta. Arra kéri, hogy mindenki, a tanárok is tartsák be a szabályokat. Ha valakit megnyugtat a védőeszköz, akkor használja, de erre egyébként nincs szükség. Az „elemózsiát”, csokoládét ne osszák meg egymással, most „szabad kicsit irigynek lenni”. A papírzsebkendőket használat után rögtön dobják ki a diákok.

Kiss Róbert alezredes elmondta, május 3-án lépnek hatályba a kijárási korlátozásokat enyhítő intézkedések, amivel a védekezés második szakaszába lépünk. A kormány döntéseiről a későbbiekben tájékoztatnak.

Az elmúlt 24 órában elrendelt házi karanténok száma közel 700, amivel az összes 10 000 fölött van. 16 szabályszegés történt, amivel az összes száma 1300 fölé nőtt. A kijárási korlátozásokkal kapcsolatos szabályszegések száma 1200-ra nőtt, amiből 550 a figyelmeztetés, 370 a helyszíni bírság és 310 főt kellett feljelenteni.

Rémhírterjesztés miatt 78, csalás miatt 89, közveszéllyel való fenyegetés miatt 26, járványügyi szabályszegés miatt 17 fő ellen indult eljárás, 56 gyanúsítottat hallgattak ki.

A „válaszok”

Az operatív törzs újságírói kérdésekre is válaszolt,

  • Az operatív törzsnek nincs hatásköre a Budapestre vonatkozó sebességi határok csökkentését illetően.
  • A korlátozó enyhítések miatt elképzelhető, hogy ugrásszerű megbetegedések lesznek. Folyamatos kontroll alatt lesz a járvány, az enyhítések megfelelő időzítéssel lépnek életbe.
  • Országszerte 27 idősotthonban van beteg. 87 dolgozó, 628 gondozott esetében mutattak ki pozitivitást, az ápoltak száma 317 fő, 66-en hunytak el, és 24-en gyógyultak meg. A fővárosban 1345 főt gondoznak, 6 ottthonban, 360 a pozitív gondozott és 49-en hunytak el.
  • Ha zárt közösségekben elindul a vírus terjedése, ott a növekedés ugrásszerű lehet, főleg ha az első, második esetet nem sikerül idejében diagnosztizálni.
  • A tatabányai kórházban sok fertőzöttet kezelnek, ápolnak, gyógyítanak. Müller úgy látta biztonságosnak, ha az intézmény nem fogad új betegeket.
  • A leghősiesebb küzdelem az egészségügyi intézményekben zajlik, előfordulhat, hogy az óvintézkedések maximális betartása mellett a vírus továbbterjed.
  • A korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan országos szintű, tömeges tesztelésbe fognak.
  • A mezőszilasi otthonban van intézményi orvos, és mindig is volt. Lelkiismeretes kolléga Müller szerint, aki együttműködött a hatóságokkal. Sikerült izolálni a betegeket.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.