Orbán: „A második hullám hosszabb és nehezebb lesz”

  • narancs.hu
  • 2020. október 4.

Belpol

A miniszterelnök szerint amíg nincs vakcina, addig szükség van az orvosok átvezénylésére.

Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, hogy a szakemberek tájékoztatása miatt meglehetősen biztonságban érzi a magyarokat. A tudósok becslése alapján Orbán 200 ezer fő egyidejű fertőzöttségére számít Magyarországon. „Ez 16 ezer kórházi ágy és 800-1000 lélegeztetőgép egyidejű használatát jelenti” – mondta, hozzátéve, hogy ennek a duplájával számol, hogy biztosan elég legyen mindenből.

Az orvosok átvezényléséről pedig azt mondta, hogy addig lesz rá szükség, amíg nincsen vakcina. „Emiatt van zúgolódás", de a munkaerő átcsoportosítása elkerülhetetlen. Az orvosok béremelésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy ez történelmi adósság is, eddig csak toldozgatás, foltozgatás történt az egészségügyben.

A Kossuth Rádióban arról is kérdezték Orbánt, hogy mit gondol a Meseország mindenkié című gyerekkönyvről, amelyet Dúró Dóra a Mi Hazánk mozgalom képviselője ledarált, mert abban többek között szó van a homoszexualitásról, de a mesék hősei között vannak romák, mélyszegénységben élők és egyéb marginalizált helyzetben lévő szereplők. Orbán erről annyit mondott, hogy ezek szövevényes viták, de Magyarországon vannak bizonyos jogszabályok, amelyek a homoszexualitásra vonatkoznak. A miniszterelnök szerint a „jelenséget” a magyarok türelmesen, toleránsan kezelik, ám van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „hagyják békén a gyerekeinket.”

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.