Orbán Győző: "Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem"

  • narancs.hu
  • 2020. november 24.

Belpol

A Direkt36 újságírója szeretett volna beszélni a miniszterelnök apjával, aki viszont nem szeretett volna vele beszélni.

A Direkt36 hosszú évek óta foglalkozik Orbán Győző cégének, a Dolomit Kft. állami munkáival, legutóbb közel százezer oldalnyi projektdokumentumot pereltek ki, amiben többek között olyan információkra bukkantak, mint hogy az idősebb Orbán cégétől szállítottak követ az M4-es autóút építéséhez. Vagy arra, hogy az M3-as autópálya építéséhez betonelemeket, a Budapest-Székesfehérvár közötti vasútfelújításhoz zúzott követ szállított a cég, írja a lap.

A lap minden cikk megjelenése előtt megkereste Orbán apját emailen és telefonon, de kérdéseikre választ nem kaptak, így úgy döntöttek, személyesen mennek el Gántra.

Két kérdést szerettek volna feltenni Orbán Győzőnek. Azt, hogy:

  • Mely állami projektekhez szállított építőanyagot, és ezért mennyi közpénzt kapott?
  • Mit szól mindehhez Orbán Viktor, aki korábban ellenezte, hogy édesapjának cége állami munkákban vegyen részt?

A lap munkatársai be is jutottak a gánti bányacég portáján, Orbán Győző viszont arra kérte őket, távozzanak, mert a koronavírus miatt senkit sem fogadnak.

Kifelé menet az újságírók megálltak a cég udvarán pár percre, amikor az idősebb Orbán újra megjelent, hogy elküldje őket.

Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.

Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy...

OGY: Nem érdekel.

ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.

OGY: Drága... Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.

ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?

OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (...) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvan éves embert. Viszontlátásra.

ZB: Nem zaklatni szeretném, hanem közügyekről kérdezni.

OGY: Zaklat, zaklat, szó szerint zaklat. Tessék elmenni.

Majd a bányacég egyik dolgozója videózni kezdte a lap munkatársait és Orbán Győző is készített róluk egy-egy fotót.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.